A kormány helyteleníti, hogy az RTL Klub "bosszúhadjáratot indít" amiatt, hogy Magyarországon is adót kell fizetnie – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Hozzátették: "az pedig egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a kormánytagok családtagjain, mint például a miniszterelnök édesapján akar bosszút állni ezért".
Magyarországon a kisvállalkozások is fizetnek adót; "teljesen természetes", hogy egy sokmilliárdos árbevételű cégnek, mint az RTL Klubnak is adót kell fizetnie, ugyanúgy, mint másoknak, ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. "A reklámpiac más szereplői is kifizetik a reklámadót, mégsem indítanak bosszúhadjáratot" – fogalmazott a Miniszterelnökség.
Az RTL Klub péntek esti Híradójában az egyik hírblokk arról szólt, hogy a miniszterelnök édesapjának vagyonosodását vizsgálná a Demokratikus Koalíció. Elhangzott: "idősebb Orbán Győző bányászati cége a válság kitörése óta nagyjából 1 milliárd forint osztalékot fizetett ki tulajdonosainak a legfrissebb cégközlöny szerint".
Az Országgyűlés által szerdán elfogadott jogszabály értelmében a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha a herélt Ráró rúgná tökön az valóban fájhatna!
Mert ha valamelyik lemerte írni, vagy ki merte mondani
a kormány mocskosságait, akkor ők azt menten bosszúnak kiáltják ki !
Tortenetesen lorincbarat hirtelen multimilliardossa valo elougrasa mar eleg sok ember fejebe utott szoget, es mar nagyon sokan kivancsiak volnanak erre a sikersztorira, valamint az illeto barat (orban-barat) vagyonbevallasara is, mert ugye aki Magyarorszagon adozik a NAV fele, ilyennel rendelkeznie kell. Ha vallalta a kozszereplest, polgarmesterkedest, akkor bizony a valasztoi jogosan kerdezhetik tole, hogy neki honnan vannak a millioi, mig esetleg a valaszto, aki ezt tudni akarja, - ehezik...
Új hozzászólás