A parlament igazságot szolgáltatott a devizahiteleseknek, minden jogtalanul elvett pénzt néhány hónapon belül visszakaphatnak – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken újságíróknak.

A kormánypárti politikus leszögezte: az Országgyűlés pénteki döntése nyomán kamatos kamattal együtt visszajár mindaz, amit elvettek az árfolyamrés formájában, az egyoldalú szerződésmódosítások, kamatemelések formájában. Ezzel helyreállnak a szerződés eredeti feltételei a kamat vonatkozásában – jegyezte meg. Kifejtette: egy átlagos devizahiteles akár 600 ezer és 1 millió forint közötti összeget is visszakaphat az év vége felé, emellett pedig jelentősen csökkenni fog az az összeg, amit kamatként ki kell fizetniük.

Rogán: nem engedjük, hogy újabb bőrt nyúzzanak le az emberekről!

Rogán Antal szavai szerint ezt két másik parlamenti döntés is követni fogja: egyrészt meghatározzák, hogy milyen formában kaphatják vissza az érintettek a pénzösszegeket, másrészt dönteni fognak a devizahitelek forintra váltásáról. Erre a parlament szeptemberi ülésén, a Fidesz évadnyitó frakcióülését követően kerül sor – jelezte a frakcióvezető, hozzátéve: a kormányt addig tárgyalásokra kérték, továbbá arra, hogy tisztázza a Bankszövetséggel a feltételrendszert. A Fidesz képviselőcsoportja egyetlen dolgot kötött ki: a devizahitelek forintosítására ne piaci árfolyamon, hanem az árfolyamkockázat megosztásával, egy kedvezőbb árfolyamon kerüljön sor – emelte ki Rogán Antal.

A fideszes politikus azt mondta: az első jóváírások novemberben lehetnek, miután az első jogerős döntéseket októberre várják. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kérésének megfelelően először a devizahitelesek, majd a forinthitelesek esetében lehet döntés, mert a nyári szünetben csak a devizás ügyeket tárgyalhatja a bíróság. Hozzátette: nagyjából ugyanannyi forinthiteles per várható, mint devizás, s az ő esetükben a jövő év elején lehet döntés.

Kitért arra is: azok, akik kiszabadultak a devizacsapdából, ugyanúgy kérhetik igazukat, mert őket is átverték, de ezt nem az Országgyűlés, hanem a Kúria döntése alapján kérhetik, azaz egyenként vagy csoportosan perelniük kell.

Rogán Antal arról is beszámolt: a parlament döntése minden kamatemelést felfüggesztett, vagyis ha most hirdettek ki ilyet pénzintézetek, az nem következhet be. Ha pedig most lépne hatályba kamatemelés, akkor visszafizetési kötelezettségük van. Nem engedik, hogy a következő 3-4 hónapban – amíg a perek lezárulnak – "újabb bőrt nyúzzanak le az emberekről" – tette világossá a Fidesz frakcióvezetője.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pisti271
A Fidesz nem tűri a konkurenciát!
Azokra a bőrökre ők tartanak igényt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
prielle
1.Ezzel a törvénnyel ismét Rogán és társai járnak a legjobban! A végtörlesztést kacagva megejtették és most visszakapnak nem "akár 600 ezer-1 milliót", hanem sokkal többet!
2.Csak a következő 3-4 hónapban nem engedik, hogy bőrt nyúzzanak? Utána lehet?
3.Ugye Rogánék is tudják, hogy a bankok nem fogják ezt lenyelni, veszteségüket behozzák, újabb bőrt húznak le rólunk, de akkor már asszisztálni fog ehhez ez a "jóságos" Rogán Antal és felebarátai!
4.Ezt is hagyni fogjuk, ha már nincs bőrünk a húsunkat is adjuk, mert ők megérdemlik, mert mindenben jobban teljesít ez a kormány! Nagy kár, hogy ezt sokan elhiszik!
nyanya001
a maradék bőrt is ti akarjátok lehúzni !
postamester
@Dr plágium: az elégedetlen NÉP-en mulik !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.