Az állami vagyon elherdálása miatt tesz feljelentést az Együtt-PM és közérdekű adatigénylést nyújt be a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvásárlásai miatt.

Pápa Levente, a szövetség gazdaságpolitikusa az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felháborítónak nevezi, hogy miközben a forint "történelmi mélységekbe zuhan, az államadósság pedig húszéves csúcsokat döntöget", a Magyar Nemzeti Bank luxusingatlanokat vásárol "nyakra-főre". Felszólította az MNB-t, hogy fejezze be a "pénzszórást", foglalkozzon a forintárfolyammal és az államadóssággal.

A szövetség a hűtlen kezelés felmerülő gyanúja miatt feljelentést tesz, az értékbecslésre és az adásvételre vonatkozóan pedig közérdekű adatigénylést nyújt be – jelentette be. Pápa Levente a közleményben emlékeztet arra, hogy az Index információi szerint a Magyar Nemzeti Bank nem csupán a tiszaroffi kastélyt és a fővárosi Eiffel Palace irodaházat vásárolta meg társadalmi felelősségvállalási programja keretében, de 450 millió forintért megvette a belvárosi Iposz-székházat is.

Hangsúlyozza, hogy az Együtt-PM korábban több feljelentést is tett a jegybank társadalmi felelősségvállalási programja során elkövetett "gyanítható" hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
És akkor még hozzá lehet adni Paks 3000 milliárdját és, amit majd az Unió visszakövetel a haveroknak juttatott pénzből.
Akkor mennyit fog érni a forint, mennyi lesz az üzemanyag ára?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.