A Demokratikus Koalíció emlékezteti a kormányt, hogy a trafikmutyival komoly lendületet adott a feketegazdaságnak.

Egy kormányközeli sajtóorgánum szerint 2015-től csak "Nemzeti" Italboltok árulhatnak majd alkoholtartalmú italokat. Hiába tagadta a kormány a választások előtt, a dohánypiac és sok más után az alkoholra is ráteszi a kezét. Emlékezetes, a trafikügy idején ellehetetlenített, sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező vállalkozók semmilyen kárpótlást nem kaptak, míg a pályázatokról kiderült, hogy a Fidesz-közeliség sokkal fontosabb volt bármilyen szakmai kritériumnál. Az Orbán-kormány folytatja az állami szintre emelt, soha nem látott mértékű korrupciót, nem törődve annak hatásaival, következményeivel.

A Demokratikus Koalíció emlékezteti a kormányt, hogy a trafikmutyival komoly lendületet adott a feketegazdaságnak, cigarettacsempészeket erősítve, miközben óriási mértékben károsította az államkasszát a drasztikusan csökkenő adóbevételekkel. Most az illegális szeszcsempészek dörzsölhetik a tenyerüket – a Fidesz holdudvara mellett – hiszen ahogy a 20-as évek Amerikájában, úgy nálunk is a szeszmaffia gyors erősödése várható. A feketegazdaság növekszik, az állam bevételei csökkennek, vállalkozók újabb ezrei mennek majd tönkre pusztán azért, hogy a Fideszhez közeli, semmihez sem értő, de legalább hűséges baráti kör érdemi munka nélkül tömhesse a zsebét. A DK figyelmeztet, a kormánynak nem ez az első és várhatóan nem is az utolsó olyan húzása, amikor a hatalommal visszaélve teljes piacokat vesz el és ad oda a sajátjainak.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szöszmösz
És a tonnányi trafikpályázati anyaggal mi van?
nyanya001
Igaza van a DK- nak megint beindulnak a házi bögrecsárdák
ahol a pancsolt sz@rokat fogják eladni ellenőrizetlenül !
Indulhat megint a műtrágyából készült lőre akció !
1magyar
A sört és a bort nem szigorítanám, de a röviditalokat igen.Azok gyenge drogok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.