A HVG, külföldi lapértesülésekre hivatkozva megírta, hogy az uniós vállalkozások nem vehetnek fel orosz állami bankoktól hitelt – az bevezetni készülő, Oroszországgal kapcsolatos EU-s szankciók értelmében, így meghiúsulhat a paksi bővítés is, amit orosz hitelből fedeznénk.

A paksi bővítésre felvett orosz hitellel kapcsolatban korábban is felmerült, hogy az uniós szankciók további köre érintheti a megállapodást. Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos július végén azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem befolyásolják az Oroszország ellen tervezett nemzetközi szankciók a bővítés előkészítését, ugyanakkor a kormánybiztos elmondta, hogy ha széles körű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet. 

Inkább nem lesz...

Négy lehetséges verziót vázol a HVG, attól függően, hogy ki kivel szerződik. "Formailag nem egy orosz bank adja, hanem az orosz állam a magyar államnak, amiről Oroszország és Magyarország között kormányközi szerződés született. Ha a bizottság így értelmezi, akkor lehet, hogy nem tiltja le, ez a szankció ugyanis elsősorban az orosz bankokra és védelmi iparra vonatkozik. De a tény ez esetben, hogy a hitel az orosz államtól jön, igaz, hogy egy orosz állami bankon keresztül. A második elképzelés szerint is rosszul jöhet ki a kormány a lehetséges szankciókból: "kérdés, hogy a magyar oldalon mire fog figyelni a bizottság: arra, hogy a hitelt lényegében a magyar állam veszi fel, vagy arra, hogy ténylegesen az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK)? Az utóbbi esetben a tilalom alá eshet az ügylet, az ÁKK ugyanis egy magyar állami cég, és a szankció arról szól, hogy EU-s cégek nem vehetnek fel hitelt orosz állami bankoktól. Ez a negatív forgatókönyv most a magyar kormány számára" – vetíti előre a HVG szerzője. 

Megválaszolatlan

Fontos kérdés, hogy mikortól lesz érvényes a szankció, visszamenőleg megkötött, de még nem teljesített szerződésekre is – mint a paksi bővítéshez kapcsolódó –, vagy ezek már nem tartoznak a szankciók hatálya alá. Végül azt vizsgálja a lap, hogy a hitelkeret-megállapodások is a szankciók alá esnek-e, mert ha a bizottság a szankciós kitétel szellemét fogja követni, akkor az oroszokkal kötött hitelkeret is a tilalom alá eshet. „Függetlenül attól, hogy felvesszük-e a hitelt vagy nem, üzleti kapcsolatban állunk egy orosz állami tulajdonú bankkal, amelynek már 2014-től fizetjük a kamatot a hitelösszeg után, és a szankciós kitétel értelme éppen az, hogy az EU korlátozza azokat az ügyleteket, amelyekből az orosz állami bankoknak haszna származik.” 

Hétfőn

Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei, az úgynevezett állandó képviselők pénteken megállapodtak az Oroszországgal szemben bevezetendő további szankciókról, hivatalosan pedig hétfőn fogadhatják el azokat úgynevezett írásos eljárással, vagyis lényegében minden további vita nélkül – derül ki a péntek éjjel közzétett, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke által írt levélből. 

Ezek a szankciók a július végén elfogadott büntetőintézkedéseket bővítik, vagyis ugyanarra a négy pillére támaszkodnak; korlátozzák Oroszország hozzáférését az európai tőkepiacokhoz, az úgynevezett kettős felhasználású, katonai, védelmi, rendészeti és polgári célokra is alkalmazható felszerelésekhez, az energiaipar terén egyes olajkitermeléshez szükséges "érzékeny" technológiákhoz, valamint teljes fegyverembargót rendeltek el. 

Van Rompuy és Barroso úgy véli, hogy a büntetőintézkedések hatékony eszközt jelentenek, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió rövid idő alatt gyors választ adjon a fejleményekre. Az új szankciók növelik majd az eddigiek hatékonyságát, s alátámasztják azt az elvet, hogy céljuk Oroszország Ukrajnával szemben tanúsított magatartásának megváltoztatása – emeli ki az Európai Bizottság, valamint az Európai Tanács elnöke.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

esdi
@lajospapa: Ehhez a mi vezérünknek semmi köze. Akkor mondta, amikor már eldöntött tény volt a Kremlben. Peresztrojka. Akkor ez hatalmas kommunikációs trükk volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lajospapa
Remélem a kormány mindent megtesz, hogy létrejöjjön a paksi projekt. Hálából az ideiglenes pár évi itteni áldásos Szovjet-orosz birodalmi tevékenységükért. Szorgalmazza ezt az az ember, aki azt mondta menjenek haza. Mikor már anélkül is hazavágytak...
esdi
@lajospapa: Ehhez a mi vezérünknek semmi köze. Akkor mondta, amikor már eldöntött tény volt a Kremlben. Peresztrojka. Akkor ez hatalmas kommunikációs trükk volt.
lajospapa
Talán annyit még hozzáfűznék, hogy Európában minden évszázadban feltűnik egy két hatalom és diktátor amivel a többi állam nem tud mit kezdeni. Ilyen volt a török, Napóleon Bismarck, Hitler, Sztálin...Nem tudtak ellene fellépni, bár tudták a veszélyt, de mindenki a saját pecsenyéjét sütögette
coni
A paksi bővítés előkészítése és a közvélemény tájékoztatása nem csak pénzügyi, de egyéb szempontból sem felel meg az általunk is aláírt nemzetközi szerződéseknek. Az Aarhusi Egyezmény szerint a környezetünket lényegesen befolyásoló beruházásoknál informálni kell az érintett közösséget és figyelembe kell venni az érintettek véleményét:
vs.hu/paks-az-europai-bizottsaghoz-fordulnak-kornyezetvedok-0612
Csizmás Kond
Most akkor ennek a közember örvendjen vagy sírjon ?
karma1
@Csizmás Kond: Kisravasz, tudod Te azt nagyon jol,.,,,:o)) Ez az utolso esely, hogy ne zuhanjunk bele az orosz kizsakmanyolasba, nehogy mar megint visszajojjenek,,,, Valamit mondania kell arra, hogy Pakson az oroszok epitkeznenek evekig, Papan meg a NATO haderoi allomasoznak... Nem erzed, hogy ez a hulye eszement gyufaval jatszik a szivargo gaztartaly mellett? (Mert kb, ilyen veszelyes jatek, amit uz... De abba a robbanasba nem csak a magyarok pusztulnak bele, hanem vegre teljesulhet a vezir (rem)alma: harcolhat az ellenseggel minden iranyba ugy, hogy Magyarorszag lesz a legfobb csatater... MAR MEGINT!
tivoli
@coni: ma, 09:18
Elvileg..
A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ez a projekt eldöntött tény, ezen változtatni nem lehet.
coni
Szerintem is veszélyes játékot űznek nálunk, el kéne gondolkodni azon, hogy az oroszok miért keresnek olyan elszántan és kitartóan valami háborús ürügyet ellenünk már külügyminiszteri szinten (lásd 80 db T72-es tank Ukrajnába szállítása??CNN) Magyarországgal szemben!
karma1
@tivoli: Olyan nincs, hogy valamin nem lehet valtoztatni, ezt jobb, ha tudod...

Ugyanis tudomasom szerint sem orban, sem putyin masik vezetekneve NEM ISTEN...

Az ember pedig tevedhet, javithat, megmasithat donteseket, mert nem Isten,
Csak a halal az, ami megvaltoztathatatlan teny, az osszes tobbi LEHETOSEG...
tivoli
@karma1: ma, 10:28
Főleg, ha most összetépik a babarongyot. De szerintem annyira nem vesznek össze, hogy ekkora jelentőségű beruházást ejtsenek holmi sértődöttségből.
hvg.hu/itthon/20140217_Paks_2_nepszavazas_itt_nagyon_nem_lesz
Yoda69
@tivoli: Bos-Nagymarost is leallitottak...
Remelem meggatolja az Unio ezt az eszement szerzodest. Egyenlore meg nem folyositottak a ruszkik a kocsont, igy bukta nelkul kijohetunk belole.
orbannak ha hitel kell, menjen az IMF-hez. Toluk jobb feltetelekkel senki nem ad jelenleg. Persze ahhoz elobb jol seggbe kell rugni eltolcsit.
karma1
@Yoda69: Hajszalpontosan ezt akartam irni...
pbalage
fogadjunk, hogy lesz, mert valamelyik félázsiai horda majd ad hitelt, csak lecsippent belőle folyósítási díj címszóval lecsippent belőle magának egy keveset.
És a felvételkor nem a Ю-01 -es nyomtatványt kell kitölteni, hanem a Ж-3/3 -ast.
karma1
@pbalage: Lehet, hogy lesz, mert Abszurdisztanban mar minden megtortenhet, de akkor az is lehetseges. hogy ez lesz az utolso csepp a poharban, amit az Unio mar nem toleral...

Hiszen ezzel vastagon megszegjuk a mindenfele gazdasagi szankciot, amit eppen azert foganatoitanak, hogy Oroszorszag igenis igya meg a levet Ukrajna megtamadasanak, a masik pedig az, hogy orban veszes kozelsegbe engedi az oroszokat, akik - epitkezes cimen - majd azt hoznak be az orszagba, amit akarnak, fegyver gyanant...

Ha az unioban most sem lesz annyi karakansag, hogy vegre azt mondja, hogy eddig es ne tovabb, akkor tudod mit? Megerdemlik a sorsukat...

A baj csak az lesz, hogy artatlan magyarok fognak aldozatul esni orban hulyesegenek, hatalom- es penzvagyanak, csokonyossegenek, despota , diktatori otleteinek...
bögöbö
Tartok tőle, hogy a Paks-II fedőnevű pénzpumpa már eldöntött és megmásíthatatlan tény. Viktor már ha akarná sem tudná az éhes szájak elől elrángatni a koncot (lehet, hogy valójában ez van a Simicska-Orbán háború hátterében?), még ha az az ára is, hogy kiléptet bennünket az EU-ból és a NATO-ból, ami az utolsó megmaradt gátjai lehetnek a projektnek. A legszörnyűbb az, hogy a birkanyáj ugyanúgy (sőt még jobban) fog tapsolni neki, még akkor is, mikor az utolsó trafóház is felmondja a szolgálatot és az utolsó csepp palagáz is elfogy a beomlott tárolókból...
Csizmás Kond
@karma1: Ahogy én tudom az az, hogy egy olyan erőmű bővítésében kötnek szerződést az orosszal amit az orosz épített. Ha az erőművet más bővíti az szintén az oroszhoz fordult volna alkatrészért, ugyanis minden rendszer más technológia amit az eredeti gyártó tud a legolcsóbban és legmegfelelőbben előállítani. A hitel azért hitel, mert a munkálatok elvégzését nem előre fizetik, hanem mittudom hány év csúszással, tehát a kifizetések érdekében a vásár bankokon keresztül történnek de tulajdonképpen ez az egész egy államközi megállapodás, ami más kategóriában tartozik.
A lekötelezettség pedig ugyanakkora visszaütővel jár ha kölcsönről van szó bárkitől hieleztek volna sőt a bankok, az unió vagy az imf a hasznon kívül semmiben nem érdekeltek. Az ilyen lerongyolt ócska duma, miszerint nem kell az orosszal kezet fogni meg már fájdalmasan szégyen egy piacgazdaságban, demokráciában élő embertől. A nyugat most a háborús időkben is fegyverkereskedelmi kapcsolatot tart fenn az orosszal de az valahogy mindenki elfelejti besorolni a propagandájába, és azt is, hogy orosz gázvezeték nem csak ukrajnán keresztül halad a nyugat felé hanem a balti tengeren is de valahogy azt is mindig kifelejtik az embargós megszorításokban emlegetni...
...nagyon beetethettek annakidején, hogy még mindig tart belőle...
tivoli
@Csizmás Kond: ma, 17:33
Végre egy tiszta fejű hozzászólás.
Desischado
Ha van isten, akkor nem jön létre ez a borzalmas tótum-faktum. Csakhogy orbánnak annyira kell a pénz, hogy a látszatot fent tudja tartani, hogy bármire képes. De meglátjuk, mi lesz, remélem, megússzuk, hogy leadósodjunk, és ki legyünk szolgáltatva putyinnak vagy 20 évre! Nem babra megy a játék, ezt már az unió sem nézhetné tétlenül, olyan ordas szabályszegés lenne belőle! De hátha ki tudunk még bújni a fuzióból! Bár szeretném hazugovics képét látni, ha valami csoda folytán még sem sikerül a terve!
creativehun
@karma1: "Ártatlan magyarok" ??? Hmmm...A probléma az,hogy az ország szavazóképes állampolgárainak nagy része egyszerűen balfasz! Hiába ment ki a gyereke Angliába...hiába vitték el a feje fölül a házát, hiába vár egy sima vérvételre is egy hónapig,hiába látja az értelmetlenül elherdált milliárdokat,hiába alázzák meg a 47 ezres remek megélhetéssel,hiába látja,hogy az ország a korrupció és az uram-bátyám világ melegágya,hiába morgolódik odahaza a négy falnak meg az asszonynak...azért választáskor még is csak a fideszre szavaz a balfassza mert elhiszi a sok baromságot amit a médián keresztül az agyába toltak..a gondolkodáshoz meg vagy lusta vagy hülye.Ezektől várni azt,hogy majd összefognak és jól megdöntik ezt a szaros,velejéig rohadt rendszert...bohóság lenne...hisz ezek még a saját munkahelyükön sem képesek összefogni a kiskirálykodó főnökök ellen..inkább ha kell morogva,szemlesütve ballagnak be szombat-vasárnap dolgozni alamizsnáért!! Gyávák népévé lett ez az ország...ahol sajnos egy aránylag szűk réteg szinte már szégyenli az ilyen birkák miatt,hogy magyar!
karma1
@creativehun: Szia,... Sajnos, nagyon pontosan fogalmaztal, es nagyon igazad is van...:o((( De most akkor vagy eroszakkal leptetik le orbant, vagy egyszeruen leall az orszag gazdasaga, mert meg 4 evet nem birunk ki... Attol tartok, hogy ebbol a penzbol meg kihuzza a 18-as szavazasokig, es utana igyekszik elveszteni a valasztast, es lelecel telebukszava a zsebeben... Koveti majd a sleppje is, mert azoknak sem kell egy darabig a nyugdijukra gondolni...
Proli
Ami nekem az orbáni hazudozásból átjött a tévéből az nem más, minthogy ha bármit csinálunk nekünk fizetni kell!
Nincs visszalépési lehetőség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.