Az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztése ellen – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után újságírók előtt.

Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, a kormányfő azt válaszolta: "szerintem nem". Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt.

Megszólalt Orbán az internetadóról

Közben viszont kiderült, mégsem vonták vissza teljesen az internetadóról szóló tervezetet, csak a felső határára vonatkozó módosító került ki belőle.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
@nyanya001: Azért valami jogdíjat kéne már szedni ezektől a nyugati polgároktól!
A német gyerekek is ingyen kacarásznak a viselt dolgainkon,
az amcsik is naponta kapják a geg-eket ingyen. Jól van ez így?! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
m.macskosz
Én hülye meg azt hittem, hogy meghatódott a népi kezdeményezésen...
pbalage
@m.macskosz: francokat, egyelőre csak gondolkodik, hogy hogyan lehet később minél nagyobbat belerúgni a tüntetőkbe, mert nem volt gyerekszobája, de értsük meg. Az apja is verni szokta, amikor nem ment vele normálisan tőzeget lopni.
nyanya001
Akkor megint lesz min röhögni Amerikának !
m.macskosz
@nyanya001: Azért valami jogdíjat kéne már szedni ezektől a nyugati polgároktól!
A német gyerekek is ingyen kacarásznak a viselt dolgainkon,
az amcsik is naponta kapják a geg-eket ingyen. Jól van ez így?! :)
nyanya001
@m.macskosz: Csak emlegesd, majd jól megadóztatja őket a nemzet kormánya ! :))
Főlökött
Még hisztek neki ? Én már azt sem hiszem el, amit kérdez...

@nyanya001: Amcsiban már leestek a székről :).

Azért odáig eljutni, hogy Norvégok is lepattintják a tíltólistásunkat, hát ez művészet. Szégyen ez az egész csipet-csapat, úgy ahogy vannak.

vs.hu/kozelet/osszes/a-norveg-miniszter-nem-kivancsi-lazar-janos-magyarazatara-civil-ugyben-1104?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss#!s4
bencemacska
Szerintem OV nem ismeri azt a kifejezést, hogy elnézést, tévedtünk, nem lesz netadó. Csak az alkalmat várja, hogy mikor nem figyelnek egy pillanatra oda, és valami nagyobb disznóságért cserébe megkapja a netet!
(Bármit elvállal az ember a fejéhez tartott pisztoly biztatására!)
m.macskosz
@coyote3: K E Z D I ? ! Folytatja, hisz' abba se hagyta.
whatthefuck
Csak azért sem engednek, nehogy már visszavonuljanak. Elégedetlen a vezér a nép egészségével, szeretné ha többet gyalogolnának a hidegben.
Főlökött
@m.macskosz: Az bizony, nem is kicsit...égetnek bennünket rendesen. Minden oldalról szenesedünk :( Nem jó nekünk ez a grill party!

Arra leszek kíváncsi a médiában, hogy fogja előadni a szabadságharcos banda :) Meghívtuk őket egy ingyen reggeli löncsre, de nem volt kedvük reggelizni...
micfild
@m.macskosz: én egy percig sem...
viszont abban biztos vagyok, hogy a guta kerülgeti a viktátort, hogy a neten szerveztek ellene tüntetést.
és abban is, hogy ezt egyszer és mindenkorra meg akarja szüntetni.
fosik a néptől... nem is kicsit.
breed
51 évesen megszólalt orbán viktor? Hát, ahogy az elődjeink, a nagyjaink, a bölcselőink mondották volt, jobb későn mint soha :)

Annyira gáz ez az ember - emberileg - , hogy nincsenek szavak a szellemi termékének az elfogadhatatlanságára.
Illetve van három szó az ilyenekre (nem orbánra, hanem az ilyen sehonnai bitangokra általában, akiket bottal sem piszkálná meg egy normális ember) : Velejéig rossz ember.
Ufó kérdezni: "ki az lenni orbán?"
Ember válaszol: Egy velejéig rossz ember, úgyhogy alien abduction, mert nekünk nem kell.
mate03
@bencemacska: Egy tévedhetetlen emberszabású,soha nem ismeri el hogy bocsánat hülye voltam! Elnézést kérek mindenkitől!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.