A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház radiológusa volt az a férfi, akit előző hét vasárnap hajnalban elgázolt egy személyvonat – írja a Kisalföld.hu. A portál szerint az orvost bedrogozhatták. A Kisalföld cikke szerint a Petz Aladár-kórház radiológiai osztálya előző hét szombat este évzáró ünnepséget tartott, ahonnan néhányan továbbmentek egy helyi diszkóba. A szórakozóhelyen csak a társaság férfi tagjai fogyasztottak alkoholt, később furcsán, „magukhoz képest nagyon szokatlanul” viselkedtek – írja a portál. Egyikőjük be is ment a kórházba drogtesztet csináltatni magán, a vérvétel háromféle kábítószer-adalékot mutatott ki. A kórház – az orvos kérésére – feljelentést tett az ügyben. A szórakozóhelyen a társaság szétszakadt, a szerencsétlenül járt orvost később egy vasúti átjáróban találták meg. A Kisalföld cikke felhívja a figyelmet két furcsaságra: a férfinél a diszkóban meglehetősen sok pénz volt, később mindössze 400 forintot találtak nála, valamint a baleset helyszíne nem esik útba a szórakozóhely és az orvos lakóhelye között, ezért a portál azt valószínűsíti, hogy az áldozat nem tudta, hol van.
Bedrogozhatták a vonat által elgázolt orvost
Forrás:
Magyar Nemzet
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nekem tovább is tart a kétkedésem, minden nap elgázol valakit a vonat. Nem tudom elképzelni, hogy ezek véletlenek!
Vagy ennyi öngyilkos van ennyi önkéntes segítő!?
Természetesen a drogteszt diákoknál és újságíróknál nagyon jó ötlet, de én még belevenném a polittikusokat és civil mozgalmak vezetőit, valamint a pedagódusokat is!!!
A növényvédelem is csak úgy ér valamit, ha preventív - azaz hiába likvidáljuk a kártevőket és kórokozókat, ha a termesztett növénykultúra már tönkrement.
Lehet radikálisnak hangzik (minden élőlény Isten teremtménye), de úgy látszik a nácizmus már a mezőgazdaságba is befurakodott...:)
Csak nem a vezírre gondolsz? Lehet, hogy az ő gyógyszereit is kimutatná?!
Ismét azt mondom, aki ittas, hívjon taxit, 600 ft, de biztos, hogy haza kerül.
Új hozzászólás