Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Propeller stábjának és minden hozzá szószólónak ... Tanításainak lényege a szeretet Isten és embertársaink iránt. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút, hiszen megbocsátás nélkül nincs szeretet. Életével, földi ténykedésével is példát mutatott, megtestesítette, tapasztalhatóvá tette azt az életet és azt a magatartást, melyet Isten követelt az emberektől. Tanait legteljesebben a Genezáreti tavat övező hegyek egyikén, Kafarnaum közelében, körülbelül ötezer ember előtt mondta el. Szónoklata "Hegyi beszéd" néven, Máté evangéliumában maradt fenn. Miközben Jézus csodákat tett (pl.: a víz borrá változtatása, egy vihar lecsendesítése, kenyér szaporítás, vízen járás) és sok embert meggyógyított (leprások, bénák, vakok) illetve feltámasztott (Lázár feltámasztása János evangéliumában), nevét megismerte az egész provincia. Amerre járt, tömegek kísérték.
Szent Karácsony Ünnepének története
Forrás:
tortenelemklub.com
Feltöltő: Senara
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
nemkati
@Senara: @m.macskosz: Mégiscsak sikerült. :DDD
Tetszik Válasz erre Jelentem ma, 10:57
Amennyi jót tett azzal, hogy utat mutatott az embereknek a jóság, a szeretet, az önzetlenség, a szerénység, az igazmondás és őszinteség felé, a mások megkárosítása, meglopása, kirablása ellen, legalább annyi bajt okozott a nevében létrehozott vallás, a kereszténység. Így nekem a karácsony annak az ünnepe, hogy ő megszületett, és egyben a gyász napja, hogy ezzel mennyien, mennyiszer visszaéltek. De akkor legalább évről évre legyen ez a nap annak a napja, amikor kigyomláljuk a szívünkből a gyűlöletet, és szabad utat engedünk a szeretetnek.
Új hozzászólás