Sokaknak igen fájdalmas lesz a megyematricák bevezetése, annak ellenére, hogy a kormány próbálja ezt úgy kommunikálni, hogy jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei.

Az Index arra hívja fel többek között a figyelmet, hogy többen akkor fognak majd meglepődni amikor rájönnek, sok olyan úton is fizetni kell majd, ahol elég nonszensznek tűnik a dolog és noha a kommunikáció szerint a büntetéstől január végééig eltekintenek, aki nem vezs matricát, annak egy 1470 forintos eljárási díjat mindenképpen be kell fizetnie.

Több érdekességet szedtek össze, ilyen például az, ha valaki a reptérre megy, a városhatártól fizetős M4-es fizetőssé tételével kénytelen megvenni a matricát. Nem tűnik logikusnak ez a lépsé, főleg akkor, ha azt nézzük, hogy a Vecsést elkerülő utat pontosan azért építették, hogy tehermentesítsék a város forgalmát.

Az majd az első munkanapokon dől el, hogy a többség melyik lehetőséget választja. Fizet, vagy átmegy Vecsésen.

Az intézkedés külön pofon a BKV-nak, bár ott részben csak közpénz mozog egyik zsebből a másikba: a buszoknak ugyanis a megyei matrica 20 000 forintba kerül egy évre, vagyis a BKV-nak annyiszor 20 000 forintot kell kifizetnie, ahogy 200E járatot közlekedtet a Köki és a reptér között – írja az Index.

Szintén érthetetlen sarcot kaptak a nyakukba az M7-esen a Balaton déli partjára járók is. A sztráda két helyen érinti Veszprém megyét, összesen mintegy három-négy kilométeren keresztül halad át a megyén. Ennek ellenére ezért a kis szakaszért szintén meg kell venni a megyei matricát, tehát aki a Balatonhoz jár, annak 15 000 helyett 20 000 forintot kell leperkálnia (Pest, Fejér és Somogy megyét vettük alapul).

124 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Az autósoknak meg április 6. án kellett volna szívatni a kurmányt, már késő bánat. Tetszettek volna elmenni szavazni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
Az autósoknak meg április 6. án kellett volna szívatni a kurmányt, már késő bánat. Tetszettek volna elmenni szavazni.
pbalage
Sándor György hídpénzes jelenete jutott eszembe.
(jó régi)
www.youtube.com/watch?v=jGRZCGMnefo
papa.49
Miért egyet mondjatok ahol nem ilyen kavarodások tömkelegén keresztül vezettek be valamit, nehéz lesz mert nincs ilyen...
dömdödöm
2014 Április 6 . ! Gratulálunk a folytatjukra x előknek !
Lehet tejelni ! + állandó mindennapi Magyar földrajzóra a népnek .
Ha elnézed véletlenül a kijáratota pályán akkor megxoptad meert 60 000 és viszatolatni nem lehet .
Nevetséges az egész amit ezek a cirkuszi bohócok kitaláltak . :-(((((((((((((((((((((((((((
eszegfu
@pbalage: Kösz. Már nem is nagyon emlékeztem rá!
eszegfu
@dömdödöm: Szerintem már nem is az autópálya dijak bevételeire hajtanak, hanem a büntetésekre! Ez utóbbi sokkal több költségvetési bevétel lehet, ezért nem kell "szolgáltatni", azaz arra költik, amire akarják.
kamazuka
Azért milyen gázos lenne,ha a kormány megnyúlná a gépjármű felelősség biztosítási piacot,és az éves kötelezők tartalmaznák az autópályahasználati jogot!
pbalage
@kamazuka: dehogy gázos, 2016-ban majd bejelentik, hogy "Megvédtük az útadótól a Magyarokat!" tapsvihar.
eszegfu
@kamazuka: Csak ne ötleteljél! Hátha véletlenül valaki ott, felül elolvassa!
papa.49
@kamazuka: Légyszíves NE adjál tanácsot a siserahadnak, elég találékonyak ők maguktól is...
bakegya
Na én eldöntöttem-ÁTHAJTOK A FELCSUTIN-csakkk azért is LE-is,Fel-is Pestre.
kamazuka
Mondjuk az éves matrica árát meg lehetne váltani,az adó 1%-ával?
Mondjuk parlagfűírtásból vett luxusterpjárók helyett az általam megadózott tétel támogatná az autópályák és autóutakat fenntartó,és működtető nonprofit cégeket,és még mosolyoghatnánk is egymásra!
coni
Ha a jelenlegi feszült helyzetben ezt meglépték nagy a gáz (nem meglepő módon).
coni
@eszegfu:"Szerintem már nem is az autópálya dijak bevételeire hajtanak, hanem a büntetésekre! "
Ez olyan mint az online kassza. Az előleget lenyúlják, a kassza nem jön csak a büntetés.
eszegfu
@coni: Igazad van! Sőt, dekkolnak az üzlet előtt, számolják hányan jönnek ki, majd bemennek ellenőrizni, közben lekérik az online kassza beütéseit. Jön a büntetés, ez az igazi bevétel!
izo
@Dr. Felipe: Miért is kellett volna szívatni a kormányt, mert 43000Ft helyett pl 3 megyére 15000Ft-ot kell fizetni! Te tudsz számolni?! Látom nem, visszamehetsz 2.osztályba!
Dr. Felipe
@izo: Te nem az m1 beépített embere vagy? Eltévesztetted a házszámot. Az m1 en népszerűsítsd az újabb sarcot. Tökfej!
73
@izo: az a 3 megye,4 megye.Mert Veszprém megyeit is kell venni,ami kb 4-5 km.Ez nem kicsi lehúzás!Lehet,hogy a lakosság 5% jó ez,de a többi 95% nem.Arról nem is beszélve,hogy az autósok már annyi adót fizetnek,hogy az már vérlázító!És nem beszélve az elvekről!Mondjuk a fityesznek olyan nincs.
volvós
Milyen szép lesz (!) ha minden fel és lejárónál keresztbe leparkol egy-egy
kombájn, a vezetöje meg lezárja, és elmegy szalonnát hagymával reggelizni a parkolóba...Persze egyidejüleg az összesre, igy megbénitja az összes utat !!!
Lesz itt qrwa világ ...:-)))))
izo
@Dr. Felipe: Csak számolj tökfej!
Dr. Felipe
@izo: Arról beszélj tökfej hogy annak is meg kell venni a matricát aki csak a reptérre akar kimenni.
Csak az idióták örülnek az újabb sarcnak.
izo
@73: Okostojás ha balatont nézed 4 megye , eddig fizetett 43000ft-ot most fog 4x5=20000Ft-ot marhára ráfizetett! Az egészet az agglomerizáció szítja mert nem tud kifizetni havi 400Ft-ot és még tüntet is érte! Na ez ám a szolidaritás cocialista módra!
73
@izo: Ne okostojásozzál,mert én sem minősítettelek!Én a Balaton parton lakom,így tudom miről beszélsz.Ha mennem kell a sztrádán rendes matricát veszek.Nekem ez a megyei faszom matrica drága lenne.De lojális vagyok másokhoz és az elveimhez.Ha te szeretsz a fityesznek fizetni minden szarért,akkor fizess helyettem is és mások helyett is.ui;minden kormányzati baromságot nem kell megmagyarázni.
Aki Én
@izo: Baszottul nem érted fiam, de elmebeteg módon védesz egy újabb sarcot. Ilyet is ritkán látni a világban. Nyilván jó annak, aki eddig éves matricát vett és ezzel megússza, de nem jó annak aki eddig ingyen használta az érintett szakaszokat. Csak Pest környékéről ingáztak eddig több mint egy millióan ingyen. Megint úgy ad a kormány, hogy a többszörösét elveszi. Ez a sokadik ,,csak" 400 forint.
izo
@73: "Nekem ez a megyei faszom matrica drága lenne." Ha nincs havi 400Ft-od ne menj sztrádán!
izo
@Aki Én: Neked is ez a válaszom mint fent:Ha nincs havi 400Ft-od ne menj sztrádán!
73
@izo: fityeszes troll vagy,így neked nincs mit írnom.
izo
@Aki Én: Mi abban a sarc h valaki 43000ft-ot fizetett most 10-15000ft-ot fog számolj ált isk 2 osztálya.Nem csak Bp és agglomerizáció az ország!
papa.49
@izo: Neked kellene számolnod, de sajna nem megy, aki egész évben körbe,körbe autózik a Balcsi körül annak megéri, de a Balcsi nem az egész ország, aki meg nyaralni jön annak meg nagyon jó 7 napos matrica is max vesz kettőt hogy hazafelé is legyen...
De ez a megyei őrület csak pénz kihúzás nem egyéb, ha veszek matricát nyilván azért veszek mert olyan úton akarok közlekedni, dehogy a városi elkerülőket is bele rakták, na ez az igazán faxa...
Majd megint bedugulnak a régi egyszámú főutak, az ott lakóknak egyenesen sarki expedícióval felérő lesz átmenni az út másik oldalára, aki ezt nem látja azon már nem lehet segíteni, annak már ,,narancsos köd borult az 1db. bitjére, menthetetlen,,...
73
Évi 43000ft-ért 15 megye sztrádáit tudjuk használni egész évben.Megjegyzem a mai átlag bérekhez és a benzin árhoz képest sok.De ha megye matricával nézzük akkor ez mekkora összeg?Akkor minek is a megye matrica?Csak is sarcnak!Ez az egész itt egy meddő vita.Vannak birkák és vannak gondolkodó emberek.A birkának beszélhetsz,a gondolkodó meg tudja mi a csízió.Középkori sötétség borult erre az országra!
izo
@73: Valamit nagyon félreértettél az éves matrica marad! Akkor most te gondolkodóba vagy birkába tartozol? Ne gondolkozz mert megárt neked!
73
@izo: értelmezz,mert látom azt nem tudsz.Te lobbizol a hülyeség mellett.Ne törődj semmivel se,csak írogass és bégess.
1magyar
A megyei matrica önmagában jó lett volna, de hogy az elkerülő utakat fizetőssé tették, igazi kontárra vall.
Valaki lemegy a Balatonra vesz egy 10 napos matricát 3000 -ért ahhoz nem kell megyeit venni.
Megmaradtak a régiek is csak még kommunikálni sem tudták rendesen.
eszegfu
@izo: Tudod: sok kicsi sokra megy! Lehet, hogy ez havonta nem sok, de ehhez a többi szarságot is hozzá kellene adni.
73
Ez is egy"jó"magyar(fityesz)félmegoldás.Mert kevés pénzt fog hozni,de az emberek tárcáját megterheli.Arra azért jó lesz,hogy 1-2 ócska csapatnak új stadionja legyen.
papa.49
@1magyar: Pontosan ez a helyzet, aki meg minden hétvégét a Balcsin tölti az vegyen 4 megyei matricát, aztán ha véletlenül másfele vinne az útja megint vegyen megyei bilétát, oszt. jónapot...
izo
@73: Feladom azzal aki számolni sem tud!
1magyar
@papa.49: A 10 napos az mindenhová jó.
1magyar
@papa.49: Aki minden hétvégét a Balatonon tölti annak jut rá pénze.
papa.49
@1magyar: Igen, de ez nem mindenki számára érthető, aki meg tud még számolni is úgy hogy még a cipőt se kell levennie, az úgy is megtalálja a helyes utat...
papa.49
@1magyar: Ebben is tök igazad van akinek van rá pénze megveszi az évest, oszt. jónapot, annak nem kell a ,,megyei járatlevél,,...
1magyar
@papa.49: Azzal járhatja az összes autópályát,elkerülőt stb.(10 napossal is)
Azért nem értem az elkerülőket miért kell külön fizettetni mert ha valaki felmegy Szegedről Bp-re autópályán annak a matricája amúgy is jó. Ha valaki ott helyben és a közvetlen környéken ki akarta kerülni a városi,lakott területet - miért büntetik???
1magyar
@papa.49: Bár ha a Balcsira 4 megyén keresztül jut le valaki akkor ugye 4x5000 ezer az 20 ezer (remélem ez éves díj) az éves,országos matrica 40 ezer akkor is jobban jár.
73
@izo: fel is adhatod,mert nem a számolással van a gond,ha nem gondolkodás módoddal.Ha alaposan olvastad volna,hogy mit írok.Akkor nem lennél értettlen.Írtam,hogy 5% jó,95% nem jó.És te meg akarod magyarázni a 95%-nak,hogy ami nekik rossz,az valójában jó.De hagyjuk is,mert meddő a mi"vitánk".
papa.49
@1magyar: Azért mert pl. velem együtt nagyon sokan csak a városi elkerülőket használjuk, na ennek most vége...
Ha mondjuk úgy hozták volna ki a rendeletet hogy veszek 1db. matricát és azzal az ország összes elkerülőjét használhatom, én is megvenném, még akár 10 ezerért is, de így ebben a felállásban kenje a hajára a hazugovics a megyei járatlevelét...
1magyar
@papa.49: Ebben tökéletesen igazad van, de még az is nagy ostobaság,hogy eszükbe jutott az elkerülőket megfizettetni.
A káoszról meg nem is beszélve, a vidéki még kevésbé tud eligazodni ,hogy melyik,meddig fizetős.
1magyar
@papa.49: Én tüntetnék az azonnali eltörlés miatt, mert akikhez visszavezetik a forgalmat ugyanott lesznek ahol azelőtt voltak, szmogban,házak repedeznek stb.
Az önkormányzatok meg többet fizetnek ki a károkra, mint amennyi filléreket nyertek ezzel.
Ilyen, amikor kontárok dolgoznak egy helyen. A megyei jó azoknak akik pld. Bács-Kiskun és Csongrád megye területén árut terítenek.
73
A Kaposvári elkerülő és a Dunaújvárosi,Szekszárdi Duna hidak használata igazi gennyes lehúzás.
papa.49
@1magyar: Állítólag ki lesz táblázva, de ugye ha már belementél a ,,fizetős szakaszba,, akkor az 5 rugó mellé perkálhatod a büntit is, és ha a táblánál kezdődik a fizetős rész már vesztettél is, jó esetben 1470 Ft. rossz esetben ennek a 10x sét...Azt azért gondolom a utazók érdekében nem az utolsó lejárónál, ami még nem fizetős lesz kirakva a tábla, hanem utána...
1magyar
@papa.49: A táblák többe kerülnek mint amennyit ez hoz nekik.
mekkelek
A 300 forintos vizitdíj miatt népszavazást tartottak, most meg gombóc fagyiznak a megyei matricákkal. De nem a megyei matrica bevezetése a baj, hanem az hogy olyan utakat fizetôssé tettek amikre nem tudom hogy van-e EU-s példa, de a sarcolásokban ezek élen járnak, csakúgy mint az adófizetôi pénzek saját zsebbe csatornázásában.
Ebben a tébolyban kedvencem a kaposvári elkerülô, és a reptérre való kijutás fizetôssé tétele. Nem tudunk annyi adót és sarcot fizetni ami ezeknek elég lenne és ne tûnne el a feneketlen süllyesztôben...
nyanya001
Tegnap még lehetett kapni megyei autópálya matricát Fóton, azonban ma már összeomlott a rendszer, így befagyott az értékesítés.

Az atv.hu egyik olvasójától érkezett a beszámoló, miszerint a tegnapi nap folyamán az egyik autójára még tudott venni matricát a fóti Shell kúton, amikor azonban ma visszatért, hogy a másik járművére is vásároljon megyei autópálya matricát, már nem tudták kiszolgálni.
Olvasónk elmondása szerint a Shell kút munkatársai felhívták a matricák értékesítését bonyolító központot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy befagyott a központi rendszer, így valószínű, hogy sehol sem lehet jelenleg kapni. Fóton egyébként található egy OMW kút is, de ott egyáltalán nem kapható az autópálya használatára jogosító megyei matrica.

A központ délutánra ígérte az értékesítési folyamat helyreállítását, cikkünk publikálásáig ez nem valósult meg.

Egy másik olvasónk beszámolója szerint a mai nap folyamán ő is próbált venni megyei pesti matricát, de sikertelenül járt. A XVI. kerületből M1/M7-es Tesco lett volna az úticélja. Elmondása szerint a mogyoródi úti Lukoilnál csak január 6-tól vásárolható matrica, a Stadionoknál lévő Shell nem üzemelt, ezért tovább próbálkozott, de az M1/M7 elején lévő OMW-nél sem tudták kiszolgálni központi hibára hivatkozva. Így ez esetben szerencsétlenül járt olvasónk 3-4 helyet felkeresve sem tudott hozzájutni a megyei matricához.

Ez jellemzi ezt a mocskos bagázst !
Aki nem tud venni matricát önhibáján kívül, , azt akár naponta megbüntethetik !
papa.49
@73: Azért a reptéri 500 méteres útért se piskóta fizetni 5 rugót, főleg ha 1 évben mondjuk egyszer kimenned Feri-hegyre...Amiket te írtál azok is a tökéletes ,,hozzá nem értésről.. tanúskodnak...
@1magyar: Szerintem nem jó ez senkinek visszatuszkolják a forgalmat a városok belsejébe, az autósokat arra kényszerítik hogy 4-5 számjegyes mellékutakon közelítsék meg a céljukat, mondjuk pont Bács-Kiskunban, meg Csongrádban rengeteg ilyen út van...
20 évig jártam az országot mint targoncaszerelő, a térkép még a fejembe van, csak ugye rosszabb az út, esetleg hosszabb, kerülgetheted a traktorokat, kombájnokat, lovaskocsikat, a bicikliseket...
izo
@73: Írtam,hogy 5% jó,95% nem jó. Hát nagy hülyeséget írtál számolni sem tudsz akkor % számítással ne is próbálkozz!
papa.49
@1magyar: A táblák gyártása fütyiszes kézben van hasonlóan a rendszám táblák gyártásához...
Desischado
Itt már mindenért fizetni kell! Sok kicsi sokra megy! Én nem vagyok jó a matekban, de annyit még én is tudok, hogyha 95°%-nak ez nem jó, és sarc, akkor hogy lehet ezt azzal magyarázni, hogy 5%-nak ez jó? A jó édes a...kátokat! És nyilván ezeken az utakon árut is szállítanak, tehát a matrica díjak hamarosan az árakban is jelentkezni fognak! És mindez csak azért, hogy a rabló kurmány megtöltse a feneketlen zsebét a mi kárunkra! Nem értem, minek van az ördög, hogy nem viszi el már őket!
papa.49
@Desischado: Egyel több bűn amiért elítélheted őket, a hazugovicsot meg a népizenekarát, és ráadásul kurva hamisan játszanak...
A hazugovics olvasatában tudod hogy hívják az ördögöt???
Na kapiskálod, hát Gyurcsány, én komolyan nem tudom mit neki keresztbe a Gyurcsány, de olyan pernamensen utálja, hogy valaminek kell lenni a múltjukban...
zöldszem
Varga Mihály megmondta, 1700 milliárd hiányzik a költségvetésből a bevételi oldalon.Ezt valamiből pótolni kell. Híddíj volt a sötét középkorban, Magyarországon a XXI században.
Bravó haladunk! Magyarország jobban teljesít! Mi lesz, ha nem lesz elég bevétel? 19 megyéből csinálnak 29 megyét?
papa.49
@zöldszem: Légyszíves ne adjál nekik tippeket, még bevezetik, a megyei helyett a járásit, oszt. rá is kettyintettünk...
izo
@Desischado: Ne matekozz! Ez a 95 és 5% NEM IGAZ!
zöldszem
@papa.49: Van egy olyan érzésem, nyárig még fogyni fog, a fagyi pénz. Sajnos!
Aki Én
@izo: Barom! Nem a 400,-ról van szó. Fizetem az üzemanyagban elrejtett útalapot, súlyadót és a többit. NEm a megye matricával van baj, mert az egy kedvezmény lenne, hanem azzal, hogy megint úgy ad a kurmány, hogy közben elvesz, csak a magadfajta nem érti meg. A baj az, hogy közben bevezeti az eddig ingyenes utakra a sarcot, ami sokkal többeket érint. Mi lenne, ha egyszer úgy adnának, hogy nem elvesznek? Nem érted, mi? Ne második osztályozzál senkinek, mert úgy látom itt te ragadtál le azon a szinten fiam. És hol a határ? Legyen ,,csak" 400,-os zebrahasználati díj, legyen ,,csak" 400,-os adó bármire ilyen alapon? Ez egy borzasztó egyszerű dolog, amit szégyen nem megérteni.
papa.49
@zöldszem: Remélem nem tart ki addig...
dömdödöm
Valaki egy értelmes mukit mutasson fel aki meg tudja mondani vagy elmagyarázni merre mehetek milyen utakon hol kell fizetni és hol nem ,ha valahol igen akkor máshol miért nem mennyiért milyen színű matricákat kell gyűjteni hová kell beragasztani és
hol lehet egyáltalán kapni . :-((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Aki Én
@izo: Beszarok! Azt kérdezed mi abban a sarc, ha valaki eddig ingyen használt valamit, amiért mostantól fizetni fog? Egyébként ingyen eddig sem volt. Súlyadó, üzemanyag adótartalma... Hogy a bánatos ...ba nem lehet valamit ennyire megérteni?
izo
@Aki Én: "Beszarok! " oké csak magadban csináld! Ha meg nem érted a vidékieknek jobb 1x2xvagy3x5000ft-ot fizetni 43000ft helyett akkor nem vagy matekzseni!
izo
@Aki Én: Igen a Pestieknek ingyen 4-es metró autópálya sztráda meg a kis f@szom nem kéne!
palika
Ha valaki még egyszer megkérdezi tőlem, hogy miért volt jobb a 90-es évek előtt élni, úgy szájba vágom, hogy a fogászaton köt ki! ENNYI ADÓT, amit ezek egy hónap alatt kreálnak, akkor évtizedek teltek el!!!
izo
@palika: Hát ez egy ilyen oldal ahol Kádárt sírják vissza!Szörnyű sötétség!
palika
@izo: Ha arra gondolsz hogy én is vissza sírom a kádár rendszert akkor tévedsz, annyit mondtam, hogy ez az egész ami itt folyik az nép kirablása, kizsákmányolása, ha ez visszasírás, akkor inkább jöjjön vissza a Kádár!! Én éltem abban a rendszerben közel 30 évet, a szüleim is jó pár évet. a faterommal aki kommunista ellenes volt, sokat vitatkoztunk évekig, Ő amikor a Viktor elöszőr hatalomra került azt mondta, ez a népnek nem segít, csak árt!! ÉN HÜLYE SZEMBE MENTEM VELE, MERT EBBEN A DIKTÁTORBAN LÁTTAM A JÖVŐT!!! Most meg ott tartok, hogy sötétnek mondanak mert visszasírom a Kádár rendszert!! Tudod bazdmeg, hogy mit csinálnék szívesen, fegyvert fognák és kikergetném ezeket innen, de nagyon messzire!!
izo
@palika:" Ha arra gondolsz hogy én is vissza sírom a kádár rendszert akkor tévedsz, annyit mondtam, hogy ez az egész ami itt folyik az nép kirablása, kizsákmányolása, ha ez visszasírás, akkor inkább jöjjön vissza a Kádár!! " Ezek szerint mégsem tévedek! Kissé ellentmondásos vagy!
palika
@izo: Na, figyelj kedves kádárellenes barátom, leszarom a kádárt is, leszarom a viktort is és a többi fasszopó politikust is, aki csak tartja a markát! Ez nem ellentmondás, hanem a sorok között is olvass és ha nem tudod értelmezni, akkor olvasd el többször! Ha eljutsz majd középre és értelmed eléri azt a színvonalat, akkor írjál!
mariaberta
Mert hagyják. Volt már egyszer egy taxis blokád. Most meg mindenki tudomásul veszi hogy fizetni kell, mert kell a pénz a lovardára.
izo
@palika: ..akkor inkább jöjjön vissza a Kádár" ez nem ellentmondás akkor mi? Kinek van az értelmével baj ez a mondatod bizonyítja!
kkalman
Az útadó azoknak sarc, akik eddig nem fizettek ilyen jellegű adót azért, hogy dolgozni járhassanak. Azoknak könnyebbség csak, akik eddig is fizettek ilyen, olyan ok miatt. Az már csak hab a tortán, hogy nincsenek pontosan kijelölve a megyei szakaszhatárok. Aki nem ismerős az adott útszakaszon, könnyen belefuthat egy kiadós büntetésbe. Az meg a vicc kategória, hogy a kaposvári elkerülő, valamint a dunaújvárosi és a szekszárdi Duna híd is fizetős a Szombathelyi semmibe vezető M86-ossal együtt
izo
@kkalman: Nem adó hanem útdíj! Medgyesi és simor et. is megmondta nincs ingyen ebéd.
kkalman
@izo: Rohadtul mindegy, minek hívják. Aki most arra kényszerül, hogy fizessen, annak ez adó. És hogy jön ide az ingyen ebéd? Az autósok már eddig is sok adót fizettek, fizetnek a kormánynak. Az, hogy Neked nincs autód, és Téged közvetlenül nem érint, nem jelenti azt, hogy mások örülnek ennek az újabb sarcnak.
izo
@kkalman: Van autóm és vidékiként eddig 43000ft-ot kellett fizetnem most meg 10000ft-ot kell fizetnem de nagy megszorítást kaptam.A pestieknek ingyen volt eddig, fizessenek havi 400ft-ot nem szakadnak bele!
palika
@izo: Az az érzésem pártkatona vagy, vagy valami fizetett balfasz! Próbálsz megmagyarázni és csúsztatni, hagyd ezt a baromságaidat! Az embereknek tele van a faszuk azzal hogy fizetnek és fizetnek és megint csak fizetnek!!! Ha nem értenéd, hogy mit írok mondom másként, fogd be a pofád, mert kurvára zavarod azokat az embereket akiknek elegük van ebből a rendszerből!
kkalman
@izo: Az egyszer 400 Ft lehet, nem sok. De már sokszor 400 forintokat szednek be ilyen, olyan címen, minden látható eredmény nélkül. Illetve van látható eredmény, a fitymasz csürhe látványos meggazdagodása. Az, hogy Te most jól jársz a megyei matricával, Neked szerencse. Másoknak, mint írtam sarc.
Desischado
@Aki Én: Ennek magyarázhatsz, ki sem lát a narancsködből! Ne mérgelődj vele!

@papa.49: Hát nem tudom, de fél tőle az biztos. Nekem ez csak jó, mert legalább van valaki, akitől a csuti more fél. De például azért is lehet, hogy Gyurcsány az élő vitában felmosta vele a padlót! Amúgy meg sajnos, valóban egyre több mindenért lehet őket szidni!
rugacs
Hurrá, csoda történt!!
A vakok újra látnak!!!
Míg vakok voltak, nem látták az előző kormánypártok látványos meggazdagodását!
De most látják a Fidesz "látványos meggazdagodását"!
Ha ehhez hozzáveszem, hogy hányan szoktak le a bagózásról a trafikmutyi miatt,
már megérte!!
A manilai csodadoktorok nem végeznek ilyen jó munkát!! :-D
laszlobihari
@papa.49: Valószinüleg a KISZ valamint az utána következő rövid időszak amikor Gyurcsány és kövér együtt voltak a KISZ jog utódjának a vezetőségében. Nem mindig jó dolog szem és fül tanúval ülni együtt a parlamentben! Ha valakinek vaj van a füle mögött az mindig szeretne megszabadulni a tanuktól.
kopeba
Ebben az országban nem érdemes választást tartani mert csak szarok közül lehet választani. Sorsolással kellene eldönteni ki irányítja az országot 4 évig. De hogy hogy mindig a legmocsokabb legtrógerebb emberek kerülnek be az országházba ?
köhögő bolha
Dunaújváros:..kizárólag két, egy Fejér és egy Bács-Kiskun megyei matricával kelhetünk át a hídon,10 000 forintért.
Pestilence
Könyörgöm, ne válaszoljatok ennek az iziótának. Ha nem reagál senki, akkor csak megunja, és körbetriciklizi a Balatont örömében, hogy jól megszívatták a népet, főleg az undok budapestieket.
papa.49
@laszlobihari: Lehet hogy igazad van, az biztos mint ördög a tömjén fűstől, úgy fél a Gyurcsánytól...
mate03
@eszegfu: Ezért nem lehetett éves bérletet kapni 2014-végén,csak január elsejétől,hogy már az nap lehessen büntetni!
eszegfu
@izo: Szerintem 4.000 Ft a havi megyei matrica, nem 400!
eszegfu
@mate03: Nem létezik az, hogy az éves bérlet árát megemelik, ezért nem lehet kapni?
izo
@eszegfu: Rosszul tudod, de tarts ki mellette sőt menjél tüntetni is! Évi 5000ft az havi kb 400ft csak hogy ne halj meg h@lyén! A régi bérlet megmarad.
magyarbakancs
@rugacs: A szemüvegeden milyen fény szűrő van?
Narancs sárga?
Igen torzít a szemüveged amin keresztül látod a világot.
eszegfu
@izo: Simán megértettem volna ugy is, ha csak annyit irsz: rosszul tudod és leirod a helyes összeget. Nem hiszem, hogy személyedet bármivel sértegettem volna, mint ahogy Te tetted... magadat minősited Te kis tudi-budi.
eszegfu
@1magyar: Kösz! @izo már megtette "uriember"-hez méltóan leiskolázott.
Aki Én
@rugacs: Messze földön híres egysíkúságod és demagógiád újabb gyöngyszemet villantott. Hallottál itt olyat, hogy az előző kormányokat akarja valaki, mert azok nem loptak? Hallottál róla, hogy elzavarták őket, gyakorlatilag megszűntek az előző kormányok, mert loptak? Ha akkor vakok lettek volna az emberek, akkor ma is ők kormányoznának, és ennek megértéséhez nem kell manilai csodadoktornak lenni. És szerinted kinek a dolga és kötelessége lenne az ilyen eseteket elszámoltatni? Azt végképp nem értem, hogy milyen ferde logika mentés gondolod, hogy aki a mai korrupciót és tolvajlásokat ellenzik, azok az előzőket pártolták, úgy, ahogy azt egyébként te teszed ma? Veled ellentétben sokan vagyunk, akik egyik korrupciót sem próbálják egy korábbival kimagyarázni. Na ki a buta és a hazaáruló?
rugacs
@magyarbakancs: Ja, én látok. És ti?
izo
@eszegfu: Nem bírom ha valaki h@leséget beszél és rendületlenül kitart mellette, hiába mondják neki sokan nem úgy van.
eszegfu
@izo: Te igen-igen okos ember! Én meg azt nem birom, hogy nem tudsz olvasni! Legalábbis az én 2 db hozzászólásomat... ugyanis egyikben sem "tartottam ki rendületlenül" az összeg mellett, sőt "sokan sem mondták hiába nem ugy van".
"szép emlékeimben" megőrizlek, Te meg felejts el ó méltóságos agytröszt! Nem igénylem az ilyen "magvas" mondanivalódat!
izo
@eszegfu: Nem esik nehezemre téged elfelejteni! Ha a cikket is elolvastad volna nem csak az elejét:Sokaknak igen fájdalmas lesz a megyematricák bevezetése, annak ellenére, hogy a kormány próbálja ezt úgy kommunikálni, hogy jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei. " A cikkíró szerint is jobb évi 43000ft-ot fizetni mint pl 15000ft-ot.
eszegfu
@Pestilence: Most már tudom kiről beszéltél! Igazad van!
73
De jó,hogy vannak itt olyan emberek(pl izo),akik megélnek abból,hogy itt írogassanak egész nap.Pláne baromságokat.Jól fizeti a fityesz a mi adózott pénzünkből.
eszegfu
@kopeba: Ne legyél ennyire igazságtalan! Hidd el mindegyik valaha tiszta volt, nem születhettek másképpen, csak a hatalomba kerülésük után megszédültek és lettek ilyen "mocskosak és trógerek"... legalábbis szerintem, de az is lehet: tévedek.
dömdödöm
Mindenkinek tudnia kell hogy ha a Megyei most 5000 akkor 2017 -re jan 1 -re az 20 és ez csak egy visszafogott becslés . :-((((((
izo
@dömdödöm: Jósnak ne menjél nem neked való!
izo
@73: Szerinted baromság ha kijavítom a rosszul tudót nem havi 4000 hanem havi 400ft?!Amúgy nem fizet senki és nem vagyok egyetlen pártnak tagja, de te mindent jobban tudsz ezt is persze.
verőce21
Nagy sikere van az autópálya matricának. Tegnap, egy nap alatt 82 ezren váltották meg!
Nemcsak fuvarozási vállalkozások, hanem ebből több, mint 50 ezren, a magánautósok voltak.
Aki Én
@izo: Te tényleg buta ember vagy. MÉG EGYSZER: NEM A MEGYEMATRICÁVAL VAN BAJ!!! Az újabb fizetős szakaszokkal van a baj. Ezt nem érteni...
Aki Én
@izo: mert megyematricával használhatod azt, ami eddig ingyenes volt. Nem érted, mi?
Aki Én
@izo: Na ez a sok butaságod közül a legbutább. A bevezető szakaszokat használó több mint egymillió ember pont nem Pesti te ostoba. Olyan reménytelenül ostoba és demagóg vagy, hogy kár beléd minden szó. Az égvilágon semmit nem értettél meg abból, amit próbálunk elmagyarázni egysíkú agyadnak. Na BUÉK!
Szimba
Pénzbeszedés.
Fizetni kell lévai anikó földjeinek zselléreiért.
Fizetni kell "egy sikeres, magabiztos, fölényes társadalmi csoportot, amely szabályokon kívülállónak érzi magát: százmilliós ingatlanokat vásárol, külföldi rendszámú autókkal jár, több tízmilliós születésnapi partit rendez, és ennek még reklámot is csap a sajtóban -kiadásait.
Lsd. Mészáros Lőrinc és Szijjártó Péter ingatlanjai, Rogán Antal lakásvásárlása,vajna adómentessége.
Valamiből finanszírozni kell lázár többtízmilliós fácánvadászatát, habony titkos jövedelmét.
simmering73
Azt mondja egy, a pártirodán betanitott szaros csőrű papagáj, hogy: "Nagy sikere van az autópálya matricának."
Nem azért veszik a matricákat, mert sikere van, hanem azért mert pl nem tudnak munkába járni, te együgyű.
izo
@Aki Én: A te számításod szerint Magyarország lakosainak száma legalább 40millió ha a rövid szakaszon ami eddig ingyenes volt aki nem pesti 1 millió használja(!).Aki pl nem Budaőrsről megy hanem pl Bicskéről az eddig 43000ft-ot most 2 megye 10000ft-ot fog fizetni ebben mi a rossz te "ostoba"! Az agglomer meg a pestiek talán tudnak fizetni havi 400ft-ot nem szakadnak bele!
Szimba
Nyeljétek le ezt is szó nélkül, akik megszavaztátok ezt a rühes orbánt. Vagy ha nem tetszik, halljuk!
Toby
Következő lépés a gyalogos matrica. A méregdrága bérleteken kívül.
kkalman
@Toby: Kérlek ne adj ötleteket ennek az elmebeteg társulatnak, még megvalósítják.
magyarbakancs
@rugacs: Nem vagyok többes szám.
Én én vagyok.
Nektek narancs szemüvegeseknek soha semmikkor nincs önkritikátok.
Én nem vagyok se mocskos Fideszes ,se mocskos MSZP-s.
Te igen narancs szűrön és ködön keresztül látod a világot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.