A költségvetési adatok szerint család- és szociálpolitikai támogatásokra százmilliárddal kevesebb jutott az elmúlt években – írja az Mfor.hu.

De akkor mire jutott több? Például a közlekedési hálózat működtetésére és a közmédiára. Tavaly család támogatásra a kormány 421 milliárd forintot költött, ami majdnem 40 milliárddal kevesebb a 2010-es képest. A csökkenés hátterében azonban az alacsony születésszám állhat elsősorban, mint a kommunikációval ellentétben végrehajtott esetleges megvágása a támogatásoknak. Viszont hasonló magyarázat már nem található a jövedelempótló és jövedelem kiegészítő szociális támogatások 56 százalékos csökkenését illetően. Míg 2010-ben ezen a soron még majdnem 145 milliárdos kiadás szerepelt, tavaly ez már csak 63,8 milliárd forintot jelentett – olvasható az Mfor.hu cikkében.

A kormány a rendszeres szociális segélyt szeretné megszüntetni, másrészt azt akarjákk, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban minél kevesebben részesüljenek. Pontosabban, 2018-ra senki nem szorulna már rá, amit fokozatosan a közfoglalkoztatással váltanának ki.

Mindezekkel szemben 53 százalékkal majdnem 70 milliárd forintra emelkedett a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, és 82 milliárddal több, 283,6 milliárdot költött tavaly a kormány egyedi és normatív támogatásokra is, melyek jellemzően a közösségi közlekedés működtetésének, a különféle közlekedési hálózat fenntartásának támogatását jelentik. Viszont nominálisan és reálértéken is kevesebbel támogatta már tavaly a kormány a kedvezményes közlekedést: 103,2 milliárd ment el erre a célra a 2010-es 107 milliárd után.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kata53
A határon túliaktól is megvonja a támogatást?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@m.macskosz: Igen, akik valóban keményen dolgoztak megérdemlik, de abban tényleg igazatok van,hogy sok gazdagabb jobban élvezi mint a rászoruló.
kata53
Jah és a T határon túliak még fel is vannak háborodva,ha az ember megmondja nekik, hogy nekik alanyi jogon jár,az amit az itthoni magyaroknak igényelni kell és ha kapnak is, baromi keveset!
mate03
@Meine Ehre heisst Treue: Nem értünk egyet,de legyen ez a kettőnk magán ügye!
magyarbakancs
@Meine Ehre heisst Treue: A rokkant nyugdíjasok kik 3 besorolásban voltak és az 50% -os rokkantaktól el vették a 16 karikás utazási kedvezményt.
Csak a 2-sod és a 1 csoportos rokkantaknak maradt meg a közlekedési támogatás.
Elvették a krónikus betegek közgyógy igazolványát is.
Csak a 1,2 rokkantaknak adják meg alanyi jogon.
szandokan
@m.macskosz: Na és ha egy munkanélküli, vagy egy diák utazik? Ők minek számítanának? Ugye, nyugdíjasoknak nem, de létminimum alattiak.
m.macskosz
@szandokan: Magyarországon ma akkora a bürokrácia, annyi a hivatalnok, egymás fenekébe érnek, hadd ne oldjam már meg ezt a kérdést is én, INGYEN! Van megoldás erre is. Ahogy megtalálják a pályakezdő munkanélküli fiatalt a kötelező TB-járulék fizetésekor, úgy megtalálhatják a kedvezményekkel is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.