A költségvetési adatok szerint család- és szociálpolitikai támogatásokra százmilliárddal kevesebb jutott az elmúlt években – írja az Mfor.hu.
De akkor mire jutott több? Például a közlekedési hálózat működtetésére és a közmédiára. Tavaly család támogatásra a kormány 421 milliárd forintot költött, ami majdnem 40 milliárddal kevesebb a 2010-es képest. A csökkenés hátterében azonban az alacsony születésszám állhat elsősorban, mint a kommunikációval ellentétben végrehajtott esetleges megvágása a támogatásoknak. Viszont hasonló magyarázat már nem található a jövedelempótló és jövedelem kiegészítő szociális támogatások 56 százalékos csökkenését illetően. Míg 2010-ben ezen a soron még majdnem 145 milliárdos kiadás szerepelt, tavaly ez már csak 63,8 milliárd forintot jelentett – olvasható az Mfor.hu cikkében.
A kormány a rendszeres szociális segélyt szeretné megszüntetni, másrészt azt akarjákk, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban minél kevesebben részesüljenek. Pontosabban, 2018-ra senki nem szorulna már rá, amit fokozatosan a közfoglalkoztatással váltanának ki.
Mindezekkel szemben 53 százalékkal majdnem 70 milliárd forintra emelkedett a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, és 82 milliárddal több, 283,6 milliárdot költött tavaly a kormány egyedi és normatív támogatásokra is, melyek jellemzően a közösségi közlekedés működtetésének, a különféle közlekedési hálózat fenntartásának támogatását jelentik. Viszont nominálisan és reálértéken is kevesebbel támogatta már tavaly a kormány a kedvezményes közlekedést: 103,2 milliárd ment el erre a célra a 2010-es 107 milliárd után.
40 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Érthető, hogy ennek érdekében költeni kell a népbutító közmédiára.
Az viszont jó lenne, ha gyorsan elkezdenének intézkedni közlekedés ügyben mielőtt valakire ráég a hármas metró vagy fejbe vágja a roskadozó Déli egyik darabja.
A tömegközlekedési kedvezményeket pedig már évekkel ezelőtt drasztikusan csökkenteni kellett volna; a 65 éven felüliek inkorrekt kedvezményével az élen!
Többek között ezért nő meredeken Magyarországon a szegénység, aki mást mond, az hazudik!
Persze ha mindenkinek a vője telepíthetné a napelemeket súlyos milliárdokért akkor valóban nem is kellene segélyt osztani.
A nyugdíjasnak nem kedvezményt kell adni, alamizsna gyanánt, hanem Uniós szintű, tisztességes nyugdíjat (csak hát ez alanyi jogon mindenkinek járna, emiatt a kiadás is nagyobb lenne...).
A nyugdíjasok feltömegeltek (persze mind ingyen)
Én fizettem.
Na ki nem tudott leülni?
Szóval itt egy kompromisszumos megoldás:
Nyugdíjas járat minden nap 10-11-ig, másik intervallumban nincs felszállás.
Elvonták a közlekedési támogatást a rokkant nyugdíjasoktól,közgyógy igazolványt méltányossági alapon meg szüntetek.
Annak idején (de ez is lerágott csont) a pufajkás, vörös koma kampányfogásként vezette be. Ilyen sehol a világon nincs, hogy az egyén a kora miatt nem fizet!!!
Ezzel az erővel, akkor szó szerint senkinek nem kellene fizetnie a tömegközlekedésért!
A nyugdíjasnak van jövedelme, tessék abból finanszírozni az utazást, ne másokkal!
Sajnálom a rabló politikusainktól is, akinek társadalmi munkában kellene végezni a ,,munkájukat", sőt még a levegőt is sajnálom tőlük! (Kár volt az 5 figura nagy egyetértése...)
Főleg azért, mert az nem csak az itthoni csórók élvezhetik,
hanem a kevésbé rászoruló eu-s polgárok is.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerencsére ők viszonylag kevesen vannak.
megoldás, hogy a nyugdíjfolyósító rápecsételi a delikvens papírjára, amit évente kiküld:
- Jövedelme létminimum alatti: INGYENES utazásra jogosult
- Jövedelme a létminimum szerinti: KEDVEZMÉNYES utazásra jogosult
- Jövedelme magasabb, mint a létminimum: TELJES ÁRÚ utazást vehet igénybe
Az alanyi jogon járó juttatások gusztustalanok!
Ezért adómentes tömjénzsóti!
És igen, a vastag bukszájú nyugatiak (németek, franciák, und so weiter) is kihasználják, sajnos.
Legalább nőne az elcsórható" pénz is.
mert elmúlt 65 éves. Az a baj, hogy ebben az országban a bürokrácia nagyobb úr, ...
az ukrajnai magyarok nyugdíja épp úgy, mint ez, tabu. Pedig az igazán rászorulók örülnek, hogy lyuk van a fenekükön, nem utazgatnak, mert akik valóban élvezik, azok életükben nem kapáltak 40 fokos napon, nem dolgoztak három műszakban egy szövőgyárban, nem voltak kohászok, stb. Érdekes, hogy ötmillió törvényt tudtak módosítani egy tollvonással szilveszter éjszakáján, ez valahogy nem sikerült, ahogy
a nyugdíj minimum 28.500,-Ft-os összege is változatlan 2008.12.31-e óta. Érdekes...
Csak a 2-sod és a 1 csoportos rokkantaknak maradt meg a közlekedési támogatás.
Elvették a krónikus betegek közgyógy igazolványát is.
Csak a 1,2 rokkantaknak adják meg alanyi jogon.
Új hozzászólás