Orbán Viktor miniszterelnök baráti légkörű tárgyalást folytatott hétfőn Budapesten Angela Merkel német kancellárral, és semmilyen feszültség nem volt a két fél között az eszmecserén – mondta Szijjártó Péter hétfőn a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

A külgazdasági és külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy a német kancellár a tárgyalást követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, nem tud mit kezdeni az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben, azt mondta: a különböző országok különbözőképpen gondolkodhatnak a demokráciáról.

Közlése szerint szóba került a tárgyaláson a civil szervezetek helyzete is, Orbán Viktor világossá tette, hogy a civil szervezetek működését fontosnak tartja a társadalom fejlődése szempontjából, ám elvárja, hogy tevékenységük átlátható legyen.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Senara
Nyanya , látod más is észre vette és már cáfolják !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Mér lett volna. Sallerokat, kokikat megkapta, oszt jónapot.
JAJMÁR
Nem, dehogy sallerokat osztani jött ! Ha mégis, akkor azt nem csaK OV kapta, hanem mi, hiszen aki a belső bajainkon változtatni tudna, de nem változtat, azok mi vagyunk. Merkel az Andrássy Egyetemen is üzent nekünk, és a saját nézeteit, hitvallását adta elő arról, hogy milyen egy szabad, európai, liberális, jól működő demokrácia ! Az, amelyiktől már nagyon eltávolodtunk. De dönteni nem fog helyettünk !

(Ha van valahol egy Merkel ebben az országban, akkor jó lenne, ha jelentkezne... nagy már itt az ínség egy olyan vezetőre :( )
volvós
Kakaduskinheadpetike !!!
Elég feszültség volt, hogy Te is ott voltál !!!
nezelodo
Örülök, hogy ez a focista gyerek már tud figyelni, és észrevette, hogy nem volt feszültség! Annak idején nem sikerült koncentrálni a bankszámlájára, mert nem vette észre, hogy hosszú ideig sokkal több fizetést kapott, mint törvényesen járt volna. Lehet, hogy már akkor a villájára spórolt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.