Simicskó Istvánnak egy, 70 feletti szüleinek további négy lakása van ugyanabban a lakóparkban a siófoki Aranyparton. Nem tudni, hogy az államtitkár szülei miből tudták megvenni a több tízmilliós nyaralókat – írja az Átlátszó.
Simicskó István a KDNP alelnöke, az EMMI sportért felelős államtitkára és Újbuda országgyűlési képviselője is egyben. A vagyonnyilatkozatával már többször volt probléma. Például évről-évre változtatta II. kerületi ingatlanának méretét, a siófokinak pedig nemcsak a méretét, hanem megvásárlásának dátumát is.
Bár az államtitkár szüleinek nem kellett vagyonnyilatkozatot kitölteni, de a siófoki nyaralók tulajdonosainak kilétéről árulkodik, hogy négy különböző lakáshoz is a Simicskó név van írva a kapucsengőre. A 77 éves id. Simicskó István és 75 éves felesége 2008-ban vásárolt a lakópark egyik épületében egy 58 nm-es lakást, majd 2009-ben a másik épületben is vettek két darab 58 nm-es lakást. 2014-ben pedig id. Simicskó egyedül vásárolt az első épületben egy 77 nm-es lakást. Az Átlátszó a lakópark ingatlanforgalmazójának honlapja alapján kiszámolta: Simicskó szüleinek négy lakása 142,5 millió forintot érhet.
A szülőknek ezeken kívül még legalább két ingatlanuk lehet. Ezt onnan lehet tudni, hogy pár éve Simicskó véletlenül beleírta őket vagyonnyilatkozatába.
Az Átlátszó megkereste az EMMI-t az üggyel kapcsolatban, de szerintük csak egy konkrétumot tudtak meg a minisztérium válaszából: az államtitkár gyerekeinek nevén nincsenek ingatlanok.
Simicskó az Átlátszó cikkének megjelenése után cáfolta a lap állításait.
61 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hiszen a Lázár szülei is csak mostanában lettek tehetősek,
de a Szíjártót se hagyjam már ki ...
De a többiek? Lázár, Vida Ildikó és a többi...?
Remélem kipellengérezik egymás viselt dolgait idővel. ;-)
rajtam, már csak azért is, mert még mindig vannak akik ezeket támogatják,
képtelenek a reális gondolkodásra, nem látják, hogy gazdagodnak meg
sorra a nyaloncok, akik a rokonok mögé bújva tehetik meg mindezt !
Hát innét van lakóparkra pénz !
kósa, rogán, simicskó, lázár...
Ha valakit ez a fajta igazolatlan harácsolás nem zavar, árulja már el, hogy miért nem? Minden épeszű országban börtönben lennének ezek. Olyan csoda nincs, hogy csak politikusnak szarik a portájára a szerencse. Mert ha nem lop és nem is keres ennyit, az csak szerencse lehet. Olyan sincs, hogy nem kérdezzük mitől vagyonosodnak évente a jövedelmük többszörösével. Na ki a hülye? Aki lop és jól él, vagy akitől lopnak és hálás érte?
vannak főgecik
vannak algecik!
:)
Simi csak tudja!
...hallgat mindenki, mint szar a gazban, akkor ez a pár darab lakás?...már senkit nem hoz lázba..
itt tartunk, és ők ezt tudják...
a mércét feljebb emelték...már százmilliárdnál sem visznek el senkit...abból persze lehet vajazni...
most tudja meg az alsóbb népréteg, hogy is kell biztosítani a nyugodt öregséget...mire jönnek az újabb választások, addigra mindenkinek meglesz a békés nyugdíravaló, és felőlük az nyer, aki akar...
El kellene számoltatni Őket minden befolyt forintról!
Ha valakinek nem gyanús, hogy kormánytagok és hozzájuk közel állók minden bevallott jövedelmük felett gyarapszanak fenemód, rendszerint meg is buknak a bevallásaikkal, ami megint csak nem a hitelességet igazolja, akkor az egy ostoba pöcs. Veled beszélgetni olyan, mintha egy lóval tenném. Szép állat, de soha nem fogja megérteni a verset, amit szavalok neki. Pedig az egy vers, nem én találtam ki.
Én nem gyűlölködöm, te viszont elvtelenül véded a védhetetlent. Pá.
Gyűlölni ugyan nem gyűlölöm a fidesz-kdnp-s szarháziakat,
--mert ahhoz pitiáner bűnözők a szememben--,
hogy ilyen erős érzelmeket táplálnék irántuk,
de utálni utálom őket, mint a ...
A mostanában kritikusan viselkedőket egy fokkal jobban is utálom...
miről jártatod a ?
Na, jónak mondod ezt a 27%-os kétharmadot. Te tényleg azt hiszed, hogy ezt itt bárki tolerálja? Na látod itt a baj. Egyébként emlékeztetnélek Veszprémre, ott a tuti eredmény, vagyis 33%, azaz EGYharmad. És ezt óriási mozgósítás révén. Ne mond, tudom, annak nincs is jelentősége. na persze persze...
Baloldal pedig már volt, de ekkora szegénység még nem.
bár a vagyoni helyzetük nem annyira ismert elöttem.. nem mentek politikusnak a leszármazottak... De ott apuci valamikor a gengszterváltás elötti időkben a nagyonnagyállami kereskedelmi vállalatnál dolgozott, mint fejes...Aztán a gengszterváltás idejében kiprivatizálta a kereskedelmi egységeket... majd belépett a magyarüzletlánc franchise rendszerébe és beindult az üzlet... bizonyára nem ment rosszul.. mert egyre több és több üzletet nyitott... alulfizetett alkalmazottakkal és elég magas haszonkulcsal...
Ha Simipapa is hasonlóan kereskedett , akkor simán elhiszem a sok- sok ingatlant.
Aztán itt volt még némi NAV- botrány... holmi áfacsalással... amit azóta Horváth úr tamtamolása ellenére el lett felejtve.
Szóval.. igen.. Simi papi is szerezhetett "tisztességes" úton nagy nagy vagyont.
Nem lennék meglepve, ha az ő kereskedése is ugyanahhoz a franchise hálózathoz tartozna.
Új hozzászólás