Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég elnökhelyettese adott interjút a Heti Válasznak. Ebből kiderül, ő is úgy tekint Habonyra, mint bajtársára a harcban, akivel a viszonyuk már barátsággá alakult – írja a hír24.hu.

Nem vagyok híve semmilyen túlzásnak, de az az erő, amelyet a kormánypárt Habony Árpád tanácsait is felhasználva ki tudott fejteni, kétszer kétharmados győzelmet eredményezett, majd tavaly egy EP- és egy önkormányzati diadalt

- fűzte még hozzá a századvéges. Ugyanakkor azt is kiemelte, nincs hivatalos kapcsolata Habonynak sem a kormánnyal, sem a Századvéggel. Azt pedig tagadta, hogy ő lenne Habony aláíró embere. Sőt, szerinte nem indul ellen-Heti Válasz sem.

G. Fodor Gábor kapcsán úgy nyilatkozott, mind a Századvégnek, mind a jobboldali politikai közösségnek meghatározó alakja, akinek személye és gondolatai fontosak. De a polgári Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozata olyan volt, mintha egy szimfonikus zenekar koncertje közben a trombitás hirtelen jazzt improvizálna.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Bajtársak, harcostársak induljatok, vár az Iszlám, vigyétek Szijjártot is! Ja, és Orbánt se hagyjátok itthon, úgy is mindig harcra kész.
Amúgy tényleg, békében miért kell valakit harcostársnak, bajtársnak hívni?
Baj van, nagy baj a fejetekben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
zöldszem
Bajtársak, harcostársak induljatok, vár az Iszlám, vigyétek Szijjártot is! Ja, és Orbánt se hagyjátok itthon, úgy is mindig harcra kész.
Amúgy tényleg, békében miért kell valakit harcostársnak, bajtársnak hívni?
Baj van, nagy baj a fejetekben!
zöldszem
Még annyit, a cím helyesen:Tudja, kinek a tettestársa Habony Árpád?
iteo
Remélem beteljesedik a bimbózó kapcsolat!
Aki Én
Kicsit émelygősre sikeredett ez a kétharmaddal megfűszerezett nyallintás. Meddig lesz még adu ez a kétharmados hazugság? Ráadásul ma már nem is igaz. A kétharmad elvesztésének persze semmi jelentősége, arról nem is érdemes szólni.
zöldszem
@aremy: Na látod, ezzel a címmel amit én írtam, tudjuk a választ. Na de, hogy ki a bajtársa??? Vagy Te ismered ezt a Szalay-Bobrovniczky Kristóf bajtársat?:))))
eugen4402
@zöldszem: A médiában ismerik. Eredetileg agrármérnök, állítólag O. V. távoli rokona és jelenleg Ő a Századvég tulajdonosa, Heim Péter helyett.
zöldszem
@eugen4402: Persze, ha cikket elolvassuk, és utána néz az ember, akkor kiderül ki is az a Szalay-Bobrovniczky Kristóf. De, ha csak a címet olvassuk, akkor nem hiszem, hogy kapásból tudunk rá válaszolni.
Agrármérnök? akkor pont sikerült a szakmájában elhelyezkedni. Ja írod, Orbán rokona.
Mindent értek.
eugen4402
@zöldszem: Ebből is látszik, hogy semmi okunk az elkeseredésre, mert a mai istenekkel történjék bármi, mindig lesznek majd "jó házból való" ifjú jelöltek, akik a mostaniak helyére lépnek...:-(((
pbalage
amúgy dugnak is? (akarom mondani kormoznak is?)
Toby
Nincs is szebb a férfiszerelemnél...te kis szégyenlős...
KERKA
Hát,... végül is csak egy férfi tudja igazán, hogy mi kell egy férfinak.
kukac50
Habony irányítja már Magyarországot! Ugye nem Orbán?
human
Én nem tudok elképzelni egy olyan barátot magamnak aki embereket ver meg, csak mert a terepjárója útjában voltak. Persze, nem is újnemzeti jobboldali konzervatív agyam van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.