A Nemzeti Hírtévé által példaképnek állított BBC is beszámolt a csatorna indulásáról. Röviden arról írnak: a 80 milliárd forintból átalakított magyar köztévének meglehetősen nehézkesre sikerült a rajtolás – olvasható a hvg.hu oldalán.

A BBC-nél kitérnek arra, a technikai nehézségek miatt a nézők üres képernyőket bámulhattak az első napon. A Budapest Business Journalra hivatkozva pedig azt írják, az M1-et folyamatos hírcsatornaként indították újra, de a kezdő napján szerkesztési, vágási és hangtovábbítási problémákba is ütköztek, míg a műsorvezetők mintha meg lettek volna ijedve a folyamatos élő közvetítéstől. A BBC megemlíti a csatorna egyik legnagyobb bakiját is, amely során Áder János köztársasági elnök nevét Ádárnak írták.

A BBC említi az MTVA vezetőjének, Szabó László Zsoltnak a védekezését is, aki azt mondta, "csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit".