A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) júliusban és augusztusban dolgozza fel a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációra beérkező válaszokat, és továbbítja a kormánynak – közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Kovács Zoltán elmondta: nagyjából egy hónap alatt postázzák ki a több mint nyolcmillió nyomtatványt. Július elsejéig várják, hogy azokat kitöltve – akár megjegyzéseket hozzáfűzve – az állampolgárok visszaküldjék. A kormány a válaszok felmérésével jelöli majd ki azokat az irányokat, hogy a bevándorlási kérdésekben milyen lehetséges változtatásokra tesz javaslatot mind itthon, mind az európai fórumokon – tette hozzá.

Jelenleg az Európai Unióban egy "nyitott vita" zajlik a menekültügyi problémák kezeléséről – jegyezte meg a kormányszóvivő, kiemelve: uniós szinten a menekültek nagyjából 80 százaléka megélhetési bevándorló. Ezt a helyzetet mindenképpen kezelni kell – hangsúlyozta.

A kormány szerint az Európai Uniónak is szüksége van egy új típusú, egyértelműen szigorúbb szabályozásra az illegális bevándorlás kezelésében. Ezzel együtt, mivel minden országot másképp érint e probléma, a tagállamok számára meg kell adni a lehetőséget, hogy saját lehetőségei szerint kezelje a menekültek ügyét – fejtette ki az M1 aktuális csatornán a kormányszóvivő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.