Kovács "Kokó" István ismét megszólalt a politikával kapcsolatban. Ezúttal arról beszélt, bár 1990-ben az SZDSZ-re szavazott, azt követően már mindig csak a Fideszre, mert őket látta a legalkalmasabbnak egészen 2014-ig – mondta a valasz.hu-nak adott interjújában.

(...) 2018-ig viszont ennek a Fidesznek sokat kell változnia, mert különben nemcsak az én szavazatomat, hanem valószínűleg sok emberét fogja elveszíteni. Ezt mondtam a Hír Tv-ben, ami lehetőséget adott a lejárató kampányt folytató médiának, hogy úgy tálalják: elhagytam a süllyedő hajót. Jelentem: mindig ennek a hajónak szurkoltam, de soha nem voltam rajta, és most is a partról üvöltök, hogy rossz irányba megy.

- mondta az egykori bokszbajnok.

Arról is beszélt, a "nem vagyok fideszes" című kijelentése után kapta meg az Olimpiai Bizottság Fair Play-díját, de ennek az őt ért gyalázkodások miatt képtelen volt örülni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
Szerencsétlen kis Kokó. Várta, csak várta a jutalmát, de rá se bagóztak. :)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Akkor nem is tőkésítette fel a fideSS ? Ő is családi segítséggel lett üzletember ? Nekem is jó lenne a recept, ígérem senkinek nem adom tovább.
Anna Mária
Szerencsétlen kis Kokó. Várta, csak várta a jutalmát, de rá se bagóztak. :)))
dr. prédikátor
Figyuzz te szerencsétlen boxbajnok!!!Úgy látszik még nem eléggé égetted magad! Szerintem jobb volna ha végre leesne hogy csak tovább égeted magad!!!
silber13
Ne csinyáld mán te Kokó Kokovics! Nem lehecc te csak ilyen!! Istenkám, a szavazatod pedig kell, miként az a bizonyos kukorica gölödin!! Jájj bozse moj! Meccsoda dráma készül itten!! Meccsoda dráma!!! Elárvulunk az odabiggyesztett ikszed híján!!
picike
talán egy jó mérkőzés külföldön az lecsillapit
karma1
Aztan most a zorban ugy megijedt, hogy vilagga szaladt, utana meg a kiserete... (Ne remenykedjetek, ez egy uj magyar - sot: NEMZETI! - nepmese, kepzeletbeli befejezessel...:o))))

Hat ki nem sz@rja le, hogy te hova szavazol majd??? (Tre dolog egy sportolonak meltosaggal oregedni... Te meg sem tudod oldani ezt a kerdest magadtol, ugy latom...:o(((
silber13
@picike: Mármint Kokót?:-))))) Esze ágában sincs felnyalni " esmég, mint anno " a szorítót.
reseva
Csak hogy a védelmére is mondjak valamit: abban a kétharmados nyerésben Kokón kívül sok megtévesztett ember, értelmiségiek is, benne volt. Többről tudjuk, hogy azóta szánják-bánják már. Persze ő az arcát is adta, tudván, hogy ismertsége, akkori népszerűsége többet nyom a latban. Most viselje ennek következményeit.
Desischado
Mi van, talán elzavarták a zsírosfazék mellől, és besértődött? Hiába minden, ezt már nem mossa le magáról soha! jobban tenné, ha hallgatna!
mate03
@Desischado: Azért én megkérdezném ezt a fiút! 2014-ben,nem vette észre hogy szeretett vezére,hogy építette le a demokráciát?Tönkre vágta a bíróságot ügyészséget,minden fontosabb beosztásba a haverjait ültette! A szikla szilárd alaptörvénynek mondott,tákolmányt,minimum 5-ször át írták! Az alaptörvény asztalán egy ország ,mit ország!?Egész Európa röhögött!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.