A „Bora Borán rekedt magyar nő”, Nyíri-Kovács Patrícia „kálváriája” mára alighanem mindenki számára ismert: egy sor celeb is megszólalt az ügyben, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig a franciák lépését sürgette nemrég. A Mandiner a magyar sajtóból először felvette a kapcsolatot az apával, Soo Il Lee-vel. A Bora Bora-i és budapesti rendőrségi, bírósági jegyzőkönyvek, végzések, a történethez kapcsolódó egyéb dokumentumok és levelek, valamint az ügyre rálátó magyar külügyi szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetések alapján kijelenthetjük: a fogva tartott nő sztorija a 2010-es évek egyik legnagyobb médiahackje. Sosem volt túsz (tavaly megjárta az Egyesült Államokat, Ausztráliát és Új-Zélandot), ahogy a gyerek sem. Hihetetlen történet következik, amelyben semmi és senki sem az, aminek látszik.

Forrás: mandiner.hu
Feltöltő: Katalina62
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Katalina62
Nem tudom mennyire hiteles a cikk, de ez akár lehet, az érem másik oldala is!
verum
Én sem tudom, mennyire hitele a cikk, én csak egyet látok bizonyítottnak.
A bíróság az anyának ítélte a kisgyereket és az apa önkényesen elvitte, nem adta oda.
human
Ez sem hitelesebb történet mint a nőé. Bora Bora pedig akkora sziget, hogy mindenkit meg tud venni rajta a bankár férj. Talán ezért is ott állított csapdát. Persze ez csak feltételezés.
soljanka
Igen. Azért érdemes meghallgatni a másik felet is.
Okosabbak ugyan nem lettünk, hisz valaki hazudik.
Meg dönteni sem lehet: anyának, apának joga van a gyerekéhez.
Ezen cikk alapján jogos a félelme az apának, hogy soha nem látja a fiát, ha elengedi Magyarországra.
Viszont az is érthető, hogy az anya a gyerekével jönne haza. Viszont, aki importál magának férjet, annak számolnia kell azzal, hogy a gyerek nemcsak magyar.
Anna Mária
Az egészen világos, hogy ezt a magyar családot, beleértve a tisztelt anyukát is a gyerek sorsa egyáltalán, icipicit sem érdekli. A pénz annál inkább.
Az pedig, hogy ebbe a válóperes történetbe a külügy a "magyar gyerekező" nevelőapa nyomására közpénzen beszállt, botrányos.
Anna Mária
@soljanka: Az apa félelme teljesen jogos, bizonyára úgyanúgy szereti a fiát, mint az anya.
Ha igaz lenne, amit Nyíri-Kovácsék állítanak a férj viselt dolgairól, az anyukának több alkalma is lett volna a gyerekkel Magyarországon maradni, nem utazgatott volna az "pszichopata" úrral vidáman.
Óriási gyerektartást szeretne kapni a csaj, ennyi.
pbalage
tyűha... okés, ezt eddig vágom, de kinek állt ez az érdekében?
a nőnek a 2 millióért havonta?
soljanka
@human: Azért itt dokumentumokkal, időpontokkal alátámasztott iratok is vannak. Nem csak az apa elmondott verziója.
És ha a nő járt Új-Zélandon, Ausztráliában, USA-ban, akkor sajna füllentett, mert volt útlevele. Ha ebben nem mondott igazat, akkor a szavahihetősége megkérdőjelezhető.

Két felnőtt, akik között elvész a gyerek. És még azt sem mondhatjuk, hogy nem szeretik. Naponta vannak ilyen sztorik itthon is.
Csak Alsóröcsöge nem hangzik olyan egzotikusan, mint Bora-Bora. Meg nem mindenki van pertuban Don Pintérrel.
micfild
@Katalina62: Erről egy jó kis kétszáz részes szappanoperát lehetne késziteni.
Anna Mária
@micfild: A külügyminisztert játszhatná pl. Szijjártó maga.
pbalage
@Anna Mária: mondjuk a két magyar észlény, Sarka Kata és Rubint Réka már támogatta a hazahozatalt. Ha még a Cecília asszony is a pártjára állna, akkor válna teljessé a nő erkölcsi támogása.
Anna Mária
@pbalage: Hova gondolsz! Vajnáné is kell oda!
soljanka
@pbalage: A pasi abbahagyta a bankárkodást. Búvárklubban dolgozik.
Na persze gondolom, azért menő bankárként eszközölt pár jó befektetést, de mégse csúcsfizuból él.
Viszont az is ott van, hogy kötöttek házassági szerződést. Az a rész tiszta.
A gyerektartás összegét meg eddig mind az itthoni, mind a kinti bíróság elutasította.
Viszont, ha közösen gyakorolták eddig a felügyeleti jogot, akkor meg megoszlik az összeg: egy hét itt, egy hét ott.
Anna Mária
@soljanka: Az egyhetes váltásnál nem automatikus a gyerektartás összegének megosztása. Ha a gyerek az anyánál van elhelyezve, akár ideiglenesen is, az apának a kapcsolattartás idejére, tehát amikor nála van a gyerek, is fizetnie kell a gyermektartásdíjat. Ettől persze megegyezéssel el lehet térni, de a bíróságok így szoktak ítélni.
Toby
Azannyát, hogy leszopatják a szimpátiára és együttérzésre hajlamos "magyar emberekeket" !
soljanka
Előkerestem a nő levelét. Ha alaposan átböngésszük, akkor azért meg lehet fogni a pasi állításait. Útlevelek elvételénekl tagadása - és a csaj is azt írja, hogy visszakapta őket. Vagyis tényleg simán utazhatott. Visszavonom az előzőt, amit Human-nak írtam.
Szóval senki sem lehet itt bölcs.

www.borsonline.hu/20121003_bora_bora_poklabol_irt_patricia_
Anna Mária
@Toby: Igen, volt valakivel egy nagy vitám, aki bekajálta a nevelőapa "magyar gyereknek Magyarországon a helye" dumáját.
Arról sem tudtam meggyőzni az illetőt, hogy a csóró kiskölyök nem is magyar.
Ez nem is érdekes, de hogy a külügy önként és dalolva (vagy pintyőke telefonjára) beszáll egy ilyen ügybe, na, az elképesztő szakmaiatlanság.
Anna Mária
@soljanka: Bölcs az nem.
De ez a "levél" nagyon gáz - süt belőle, hogy a férj kulturális jegyeit úgy igyekszik beállítani a csaj, mintha azok egy "erőszaktevő" jellemzői lennének.
pbalage
@soljanka: az a levél, amit találtál, 2012.10.03-án keletkezett.
Ez esetben szerintem nem mérvadó, mert az még a másik történet részét képezi.
Senara
Nő valamelyik nap azt mondta párnap és jönnek haza ! Teremfocista azt hogy problémás , mert a gyerek apjának is bele kellene egyezni .Másik ha volt már új papírja a kisfiúnak és kibérelt magángépet de miért nem hozta haza . Még valami a 30 ezer eurós gyerektartásból 2ezer lett ? :-)))
Senara
. A bíróság döntésével szemben Nyíri-Kovács fellebbezést nyújt be, és havi 30 000 eurónyi tartásdíjat (havi bő 9 millió forintnak megfelelő összeget) követel Lee-től.
lampa laz
Jó példa arra, hogy a gazdagoknál (felső tízezer) szemetebb állat nincs.
Azért egy jó büntit megérdemelnének ezért a hazúgság spirálért.
soljanka
@Senara: Igen, ez a tartásdíj követelés sokat ront a leányzó helyzetén.
De nem tudnék egyik mellett sem dönteni.
Nekem a fickó elég manupulatívnak tűnik a sztoriban. Nála pont ez a Bora-Borás sztori az érdekes. Egy kb. 35 éves menő bróker Amerikát megjárva, Párizsból, a japán cunami után búvároktató lesz. Persze magyarázható a sok stresszel,meg a már megszerzett pénzzel, stb., de számomra ő sem tiszta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.