Az Európai Beruházási Bank (EIB) 500 millió eurós hitelt nyújt Magyarországnak – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) meghívójából.

A hitelszerződést Baranyay László, az EIB alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn írja alá.

Baranyay László egy áprilisi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az EIB 2014-ben 756 millió euró összegű új hitelszerződést írt alá magyarországi projektek finanszírozására, miközben a folyósítások elérték a 891 millió eurót.

A 2013-ban aláírt hitelszerződések összege 753 millió euró, a folyósításoké 962 millió euró volt. A folyósítások összege az elmúlt két évben meghaladta az aláírt hitelszerződésekét – ismertette akkor az alelnök.

Megemlítette azt is, az EIB-nél arra számítanak, hogy az utóbbiak volumene az idén megduplázódik, a 2014-től kezdődő uniós költségvetési periódus támogatásainak kiegészítő finanszírozására ugyanis 2015-ben kötik meg a szerződéseket.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ha ,,olyan erős cölöp,, lábakon áll a gazdaság valóban minek!!!
Fiúk ti már megint hazudtok!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
@Levendula: Minek, minek!!! Hogy legyen mit ellopni!!!
papa.49
Ha ,,olyan erős cölöp,, lábakon áll a gazdaság valóban minek!!!
Fiúk ti már megint hazudtok!!!
szaboria1
Akkor mennyi lesz az annyi hitelkamattal? Arról nem regélnek.
colibri
Mit is hagy a dicső orbán-kormány az utódokra? nem elég a Paks-II titkosított hosszan tartó eladósodás, még megtoldják újabbnál újabb hitelekkel. És még van képük azt pofázni, hogy csökkentik az adósságállományt! Ezek tényleg maffiózók! Igaza van Magyar Bálintnak!
Dr. Felipe
Pedig aszonták hogy saját lábon áll az ország, meg saját erőből fejlődik meg blabla, jobban teljesít.

Akkor mi ez a hitel elvtársak? Aztán hányadik hitel ez már elvtársak? Aztán ezt kik fogják visszafizetni elvtársak?
szaboria1
@Dr. Felipe: Ezt hívják altatásnak. Meg azt hirdették nem kell hitel akkor most mi van? Vajon ennek mennyi lesz a kamata?
papa.49
@szaboria1: Mivel az ázsiónk nagyot esett az utóbbi időben, a kamat sok lesz, a rizikót is meg kell fizetni...
Fradigege
Mi van, még sincs lóvé a kasszában? Túl finanszíroztuk a stadionokat?
papa.49
@Fradigege: Gondolod hogy a kassza egyáltalán meg van, én kétlem...
Mézike
Hitel? Nocsak! Én úgy tudtam hogy orbán írtózik a hiteltől, mert hiszen az tette tönkre az országot. Az IMF is elzavarta ...
Dr. Felipe
Hitelekkel tömködik a likakat az elvtársak. Ennek kurva nagy bukás lesz a vége. Magyarbajdzsán még a görögöknél is nagyobbat fog bukfencezni legkésőbb a 2024 es budapesti olimpia után.

Lézer elvtárs már most megmondta hogy ijesztő állapotban van az állam, akkor mi lesz még később mert a fideSS már nem tud leállni, megy a tolvaj tempó.
justhpeter
No azért valamiből törleszteniük is kell. Mondjuk egyikkel a másikat, úgy mint a szocializmusban. A két állampárt ugyanúgy törleszt. Mi ebben a furcsa ?
Dr. Felipe
A fideSS olyan mint a szocializmus. Kifele azt kommunikálják hogy hasít az ország, közben belül már rohad.
Desischado
Na, fizethetünk mint a köles, vagy mint a katonatiszt, ameddig csak élünk, orbánék meg ünnepelhetnek, mert még több pénz lesz az agyhalott baromságokra, meg lesz bőven miből lopni! torkig vagyok!!!
nyanya001
A rothadó, hanyatló kapitalistáktól pénzt kérnek ?
Hmmmmm ...
kukac50
Nagyon rosszul áll az ország ha hitelt kell felvenni !
Gyurcsány idejében Orbán nagyon ellene volt a hitelfelvételnek!
Mi változott?
papa.49
@kukac50: Elfogyott az elbaszható suska!!!
Hellcat
Mindig azok a csúnya tények...na akkor mennyire is dübörög a gazdaság ha kell a hitel?
Senara
Lézer EU tárgyalása után , önkritikát gyakorolt . Gyorsan Altusozótt egyet és hirtelenjébe talált agrártámogatásokkal mutyizót , pár áruszellőztetőt leállították az M4 építését .Valószínű beszóltak neki még az összes mutyi miatt . Nem kapott pénzt , erre kell a hitel .
mate03
@Dr. Felipe!:!Hol a picsába van ilyenkor freewolf,keresztapa,szandokán,meg a többi fidesz huszár?Miért nem próbálják megvédeni ,szeretett hazug ,csaló kúrmányukat!?
Toby
Azoknak a nyalogány fidesznyikeknek tanácsolom, akik 3 éves öreg luxusautóikat szeretnék kicserélni egy vadi újra, további "melléképületeket" szeretnének hozzáépíteni a luxusputrikhoz, hogy kézkrémmel vastagon kenjék be tenyereiket, nehogy a dörzsöléstől leváljon a bőr !
1magyar
Na már megint a nyakunkba veszik fel a hitelt, miközben elosztják maguk között.
Na lehet szülni a gyerekeket rabszolgának!!!
m.macskosz
@Dr. Felipe: @justhpeter: Árnyalatnyi különbség csupán, hogy --bár Kádár is eladósította az országot--, de nem voltak hajléktalanok, éhezők, 3 forint volt a kenyér és az, aki dolgozott, megélt. Nem volt milliárdos, de nem kellett napi 10-12 órát dolgoznia, hogy el tudja tartani a családját. Akkor még elég volt sok családban egy kereső, hogy két gyereket elláthassanak. Az árak egyre nőnek, a jövedelmek reálszinten ennek megfelelően inkább stagnálnak, de inkább csökkennek. Egyesek azt sem tudják mire költség azokat az adóforintokat, amiket a Kádár érában nem is ismertek, de nem is mások fizették be nekik...
1magyar
@m.macskosz: Töredéke volt az adósság a mostaninak. Itt már gazdagok és nincstelenek vannak.
25 év alatt a politikusokból,vezetőkből milliárdosok lettek, van egy szűk réteg aki kiszolgálja őket a nép nyomorgatásában és a szegények.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.