Amíg 2013-ban még csak 380, addig az idei első fél évben már 3779 kísérő nélkül érkezett gyermeket regisztrált a hazai bevándorlási hivatal. A fiatalok zömmel kamaszok, és többségüket a fóti otthonban helyezik el, ahonnan viszont gyakran az első adandó alkalommal továbbállnak. Csaknem tízszer annyi kísérő nélküli kiskorú érkezett az év első hat hónapjában Magyarországra, mint 2013-ban egész évben – tudta meg a Magyar Nemzet. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) lapunknak elküldött összeállításából kiderül, hogy két esztendeje még összesen 380, 2014-ben 607, 2015. június 30-ig (tehát csak az első fél évben) viszont már 3779 olyan gyermeket regisztráltak, aki egyedül tette meg a hazánk és az otthona közötti, akár több ezer kilométeres utat. A tapasztalatok szerint a fiatalok egy része árvaként csatlakozik a lakókörnyezetéből útnak induló honfitársaihoz, mások az utazás során szakadnak el családjuktól, rokonaiktól. De az is előfordul, hogy a kamaszokat a...
Egyedül menekülő gyermekek
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás