Az Együtt – a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig 5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország ugyan homogén ország, de szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét.

Magyarországnak emellett erkölcsi kötelessége is a menekültek befogadása, hiszen jelenleg "minden jóérzésű magyar ember szégyenkezni kényszerül Orbán Viktor és a Fidesz-kormány elmúlt heti tevékenysége miatt" – tette hozzá az Együtt vezetője.

Kiemelte, Magyarországnak erején felül kell menekültkvótát vállalnia, emberi, a többségi társadalom számára is biztonságot sugárzó módon kell tudnia befogadni menekülteket, "nem büntetőtáborokban, nem hideg sátortáborokban", hanem az Ausztriában látottakhoz hasonló átmeneti létesítményekben.

Szigetvári Viktor jelezte, az Együtt javaslatait határozati indítványban is a parlament elé terjeszti.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izo
Na ez a h@le ballibsi így akar szavazókat szerezni mert rájuk már csak a menekültek szavaznának!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
1) Nem kellene erőltetni népszavazás nélkül, nagyon megosztott az ország menekült kérdésben.
2) Gesztusnak jó Szigetvári ötlete, mert pár száz, családjához érkező szírnél több nem kér az orbáni Magyarországból. De ezek a családok is, akik 10-15 éve élnek Magyarországon, inkább mennének, mint családjukat ide hoznák.
izo
Na ez a h@le ballibsi így akar szavazókat szerezni mert rájuk már csak a menekültek szavaznának!
wagabund
na, ha véletlenül szavazni mennék, ezekre biztos nem fogok...szigetvári is nagyot akar álmodni..csak szólok, hogy még van pár millió választó, aki nevében ne nagyon akarjon..illetve követeljen...esetleg otthon...
Főlökött
S tán ezt a közpénzből igencsak dotált Szigetvári Viktor gyerkőcöt orvos látta már ? Akar róla beszélni is ?
Bercifiu
Idióták! 4 millió hazai éhezik, s ti még többet akartok. Hülye, barmok.
justhpeter
@Bercifiu: A német gazdasági kamara tele van ilyen barommal ugye ? Mert ezek szerint ők sem tudják miről beszélnek ?
F_Viktor
@justhpeter: Nem magyar éhezőkre gondolt @Bercifiu: ?
justhpeter
@F_Viktor: Erre nem gondolhatott, mert ebből csak egy budapesti kerületben több van mint 15 ezer.
Omarion Nebula
Akkor most mégis van munka Magyarországon?
Vagy csak közmunkásnak kellenek?
Hülyék ezek az Együtt politikusok.

Amúgy meg semmi szükség az iszlám tömegre az országban. :P
rugacs
Te tapló, osztrákiában a földön és az árokparton aludtak! Ha ennyit be akarsz fogadni, tegyed. Te és követőid, akik szégyenkeznek, majd elkvártélyozzák maguknál a terroristákat, akiknek viselt dolgaiért te személyesen fogod vállalni a felelősséget!
EcsiAntal
Ez is olyan mint amikor KUNHALMI az mondta hogy itt kell tartani őket --tanítani --képezni őket csak azt nem mondta ez a buta nő hogy milyen nyelven --kinek a pénzén --a libsik mindig is a magyarok ellenségei voltak --most ezt megint bebizonyították --egy TAKONYZABÁLÓ ne okoskodjon --az összes volt szoci ország --románok --csehek --szlovákok stb mind maximum 2000 akar befogadni ez az ÖKÖR meg 15000 követel és mi az hogy követel --ez az ember kizárt hogy normális legyen --agyára ment a sok FIKA zabálása !!!
Rumcájsz
Ezek sem normálisak...
Pár családot az utcájukba, aztán meglátjuk, változik ugyan a véleménye pár nap múlva.

Semmi keresnivalójuk nincs ebben a kultúrában!
Ha mégis?
Vegyenek letelepedési kötvényt! :)
Bercifiu
@justhpeter Valakinek el kell végezni az alja munkát, mert a német urak nem csinálják.
verőce21
Az USA befogad akár 1500 szíriai menekültet is!
(A mai napi "termésből" akár kétszeresen is ki tudjuk elégíteni az igényeiket.)
kukac50
Tanult fiatalokra szüksége lenne Magyarországnak,mert a mieink már külföldön kamatoztatják tudásukat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.