Elkezdődött a Paskál fürdő fejlesztése, és a Széchenyi fürdő gépészeti korszerűsítése, a két fejlesztés együtt közel 2,6 milliárd forint - közölte az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) hétfőn az MTI-vel. Az idei kitűnő forgalmi eredményeknek köszönhetően a BGYH bevételéből új fejlesztések megvalósítására készül. A Paskál fürdő fejlesztésével párhuzamosan mintegy 1,5 milliárd forintból korszerűsítik Európa legnagyobb műemlék gyógyfürdőjének, a Széchenyi Gyógyfürdőnek a gépészeti berendezéseit. A Paskál fürdő jelenlegi területén 1,1 milliárd forintos beruházással új, csaknem 1400 négyzetméteres fürdőépületet építenek, amit kiegészít egy 900 négyzetméteres pince, és tetőterasz. A fedett földszinti részen tanmedence, baba medence, gyógymedence, vízi-bár, és élménymedence is épül. A 2016 júniusig tartó felújítás során épülnek szaunák, kezelőhelyiségek, felújítják és átalakítják a medencéket, öltözőket is.
Mintegy 2,6 milliárd forintos fejlesztés indult két budapesti fürdőben
Forrás:
epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
- Jákob Zoli miatt állt a forgalom Budapesten, nagyon kínos, ami a Ferrarijával történt
- VV Reni és VV Geri megadta a nézőknek a ValóVilág 12. szériájának első intim jelenetét
- Sebestyén Balázs egyetlen szóval kegyetlenül odapörkölt Puzsér Róbertnek, aki ezt rögtön visszautasította
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás