Egy siófoki gyerektáborban történt, hogy egy fővárosi iskola hetedikes diákja támadt rá egy nála egy évvel fiatalabb társára. A rendőrség bár eljárást indított, megszüntette, mert a gyerek életkora miatt nem büntethető – írta az Origo.

Takarodj innen te bevándorló, ebből az országból!

- üvöltötte a fiú egy gyerektáborban, miközben pillangókést szorított áldozata torkához. A megrémített kisgyerek bőrszíne miatt lehetett céltábla: édesanyja magyar, édesapja nigériai származású, de már a '90-es évek óta Magyarországon él és magyar állampolgár is.

Ahhoz már hozzászokott, hogy négerezik, lökdösik a folyosón, de ami a táborban történt, nagyon megviselte

- mondta a kisfiú állapotáról a gyerek édesanyja, aki azt is hozzátette: az esettől nemcsak ő, de a támadó fiú anyja is kis híján sokkot kaptak. A késsel hadonászó gyerek később elismerte, hogy "hülyeséget csinált", mikor pedig iskolája igazgatója vonta felelősségre, elsírta magát.

Az igazgató az Origo megkeresésére ennyit válaszolt:

Ezt a szülővel lerendeztem, mindent megbeszéltünk, a gyerekek kibékültek, úgyhogy semmi gond nincs.

Az édesanyától a lap úgy tudja, a támadó fiú büntetést is kapott: nem mehet többé az iskola rendszeres nyári táborába. Ezenkívül az igazgató utasításba adta, hogy az osztályfőnöki órákon beszéljenek a pedagógusok a gyerekekkel a bevándorlás kérdéséről.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
a főcigány már a gyerekeknél is megoldotta a gyűlöletet,
szóval jobban teljesít.
Szerinte.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
leszúrt rittberger
Hajrá gyűlölködők, nyomjátok csak tovább, egészen a falig, már nagyon közel van!
GeoCravker
Nem is büntetni kellene a gyereket.
De adni két olyan irgalmatlan nyaklevest, hogy visszapillantó tükör nélkül nézhessen hátra, azt igen.
Ha pedig a kedves szülő ezért reklamál, akkor pillangóval célbadobóst játszani a kedves papa tökére. Hogy legközelebb széklábat csináljon inkább, ha a gyerekneveléshez idióta.
pbalage
a főcigány már a gyerekeknél is megoldotta a gyűlöletet,
szóval jobban teljesít.
Szerinte.
Aki Én
,,úgyhogy semmi gond nincs."
Már hogy a bánatos, büdös, kib...tt, qrv., retkes, szájba rúgott, nemzetietlen, korcs, hazug, tetves anyjába ne lenne gond? De még mekkora kib@szott nagy gond van kérem. Gyerekek késsel mennek egymásnak a táborban??? És nincs itt gond? ,,Maaargit, szöget ütök a fejedbe..."
Akkora baj van, amit ez az ország nem fog túlélni a szemétláda hatalomnak nevezett tetvek miatt, akik erről egyértelműen tehetnek.
A szülőknek meg azt tanácsolom, ne a gyerek előtt nézzék a hazug híradót, és ne a gyerek előtt keljenek ki magukból és szidják a kormányt, mert ugyan érthető a dühük, de a gyerek nem érti és hülye lesz tőle.
Fradigege
Szerencsétlen gyerek nem tehet arról, hogy anyu oda van a néger srácokért. Biztos nagy a szerelem és sok a pénz vagy más lehet? A nadrágban kell keresni a megoldást?
Desischado
Édes istenem, ez nem lehet igaz! Kétségbeesve olvastam a hírt. Már a a gyerekek között is felütötte a fejét ez a méreg?! Még hogy nincs probléma?! Dehogy is nincs! Milyen felnőtt lesz egy ilyen gyerekből, aki késsel akarja a véleményét demonstrálni?! És mit keresett pillangókés egy gyereknél, én is ezt kérdem! Az igazgató hülye?! Ez nem probléma? De az, nagyon is! Remélem orbán felelni fog ezért a gyűlölet méreg fröcskölésért, amivel mételyezi az emberek lelkét!
Freewolf
Hetedikes gyerek pillangó késsel! Beszédes tény! Biztos Orbán Viktortól kapta, lehet Bayer Zsolt suttogott a fülébe előtte!
Idegbetegek!
Aki Én
@Freewolf: 08:15 Az maga lett volna a világ első csodája, ha te bármi összefüggést látnál a gyűlölködés és a hetedikes gyerek bevándorlózása között. Te és a véleményed minden alkalommal csak megerősíted, hogy nagyon szarul mennek a dolgok.
Freewolf
@Aki Én: Milyen gyűlölködés? Az, hogy mi, a többség nem akarunk több segélyből élősködő, idegen senkiházit látni Magyarországon? Menj ki hozzájuk és ott szépelegj, de az én adómra ne hívd ide őket!
kkalman
Méghogy nincs probléma? Már maga a gyűlöletkeltés probléma, ami a hetedikes gyereket megferrtőzte. A pillangókés meg egyszerűen érthetetlen.
Aki Én
@Freewolf: 08:28 Például arra a gyűlölködésre gondolok, amit te is sokszor teszel. Például most, hogy mindenki idegbeteg szerinted, mert lát összefüggést a kormány ténykedései, és az iskolai brutalitás között.
Na látod, most kivételesen valóban a többséghez tartozol. Senki nem szeretne élősködő, segélyből élő alakokat. Még hazait sem, nem hogy idegent. Mint sokszor, most sem a lényeget látod. Ez is a gyűlölködés része. Aki mást gondol, az libsi, hazaáruló, ellenség, máglyára vele. Na ez egyértelműen a kormány műve. Senki nem örül ennek a problémának, csak a normálisabbja más hangnemben szól. És nem a baloldal populista dilettantizmusára gondolok, mert ők is csak a saját érdekeik mentén pofázzák, hogy mindenki menekült, és mindenkit be kell fogadni. Egy nagy lóf@szt!
A te adódra nem jön ide senki. A te adódat itt helyben lopják el azok, akiket nagy bőszen védesz. Azért fizetünk világelső adókat, hogy például román focicsapatot finanszírozzunk belőle. Gondolom az tetszik, mert a kormány még nem mondta, hogy az herdálás.
Nagyon leegyszerűsítve, és nagyon korlátoltan nézed és látod a dolgokat. Egyik oldalnak mindent elhiszel, a másik oldalnak semmit. Mint látható, ez nagyon félrevezető.
mate03
@Freewolf: ! Ha csak ennyit szűrtél le ebből a szomorú történetből,akkor nagyon tudlak sajnálni! Különös ember vagy! Nagyon különös!
Freewolf
@Aki Én: Üdítő változatosság az értelmes párbeszéd! Azt, hogy ki mit lop el, nem mennék bele, mert aki politikusból van, legyen az bármilyen oldali, bizony belőlünk él, sőt uram bocsá lop is! A baloldallal, de még a liberálisokkal sincs bajom addig, amíg a klasszikus változatot képviselik. A balos általában populista, ami az én értelmezésemben pozitív, a többség javát szolgáló intézkedéseket pártoló és a liberális pedig az élni és élni hagyni mentén létezik.
Magam a liberálisokat azért ostorozom, mert ők nem ilyenek. Vélemény terrort alkalmazva bárkit tönkre tesznek, ha valaki ellent mer nekik mondani. Kérdem én, ez milyen liberalizmus akkor? Ezért is hívom őket liberálfasisztának, mert valójában ők egy fasiszta banda liberális mázzal leöntve! Ékes példája pl Kón Bandita!
Aki Én
@Freewolf: 09:39 Nekem ma nem jelent mást a populista, minthogy azt mondja, amit a tömeg hallani akar. Ez pedig nem más, mint az amúgy sem túltanult tömeg kihasználása, megtévesztése.
,,Vélemény terrort alkalmazva bárkit tönkre tesznek, ha valaki ellent mer nekik mondani."
Ne ez a mondatod tökéletesen ráillik a fideszre!!! Nézd meg a közröhely tévét. Nem más, mint kormányfényezés, kritikusok kritizálása, véleményformálás. Ez nem híradó, ez tömeghipnózis, vélemény irányítás. Ebben nagyon nagy a fidesz.
Az általad liberálfasisztának mondott réteg pedig ugyanúgy megoszlik, mint a valós eszmék. Csak van aki demokratának, és van aki liberálisnak mondja magát. Ettől még egy dolog vezérli őket. A hatalom és a vele járó vagyon. Ezért semmi sem drága, semmi sem szent. Nem attól demokrata vagy hazaszerető valaki, hogy annak vallja magát. Szerintem erre meg a korrupt fidesz jó példa.
Jó lenne, ha figyelnél az ,,intelemre":
,,Ne azt figyeljék amit mondok, hanem arra amit teszek!"
Hellcat
Gratulálok...ezt érte el a qrbán...hetedikes gyerekek kést rántanak egymásra. Lehet tapsolni fidesznyikek...ez ám a teljesítmény.
Freewolf
@Aki Én: Visszatérve a populizmusra, nem azért választunk meg valakit, hogy azt tegye amit szeretnénk? Nekem a Fidesz mindezek ellenére még mindig a kisebbik rossz!
Aki Én
@Freewolf: Ez ízlés és IQ dolga. Régen rossz, mikor a szarokból kell válogatni. Nem sírom vissza egyik korábbit sem, de ez egy hazug, korrupt hatalom. Én nem találom szebbnek az emberek tudatos megtévesztését, kirablását, legyen bármilyen is a sugallat.
mekkelek
@Freewolf: "Vélemény terrort alkalmazva bárkit tönkre tesznek, ha valaki ellent mer nekik mondani. "
Tökéletesen leírtad a fideszt, minden eszközük meg is van hozzá és meg is teszik.
mekkelek
És ezután a vezír büszkén a tükörbe nézett, érik a következô generáció!
mekkelek
@Aki Én: "A te adódat itt helyben lopják el azok, akiket nagy bőszen védesz."

Ez ugye általában azzal van elintézve hogy "minden politikus lop", csak amíg az elôzô kormányok alatt 10-20-100 milliókról volt szó, addig most milliárdos nagyságrendben megy az adófizetôk pénzének saját/haveri/hûbéresi zsebekbe történô csatornázása.
Orbán nagyszerûen ráérzett arra hogy az amúgy is birka társadalmat lehet tovább butítani és míg a milliókat még tudják értelmezni az emberek, addig a milliárdokat már nem. Ha az átlagembert megkérdezed hogy melyik több, a 100 millió vagy az 1 milliárd, szerintem a nagyrészük azt fogja mondani hogy a 100 milla... Ezért kell az oktatást is szétb*szni, ki van ez találva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.