A Magyar Nemzeti Bank jogerősen megnyerte az eddig lezárult közérdekű pereket, amelyet a forintalapú és tényleges devizahiteles elszámolást érintően 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított áprilisban, hogy az érintett bankoknak a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük legyen elszámolni a fogyasztókkal – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

A közleményben felidézték: a kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa: tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételeinek (ászf) egyes előírásai, illetve a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításainak egyes részei.

Ezek az előírások a forint alapú, illetve ténylegesen devizában törlesztett fogyasztói kölcsön- és lízingszerződések részei, és egyoldalú kamat-, díj- illetve költségemelést tesznek lehetővé a pénzügyi intézménynek.

A perek döntő többsége jogerősen lezárult, egy esetben van felülvizsgálati eljárás folyamatban a Kúria előtt, egy további perben az eljárást a bíróság felfüggesztette. Két érintett pénzügyi vállalkozás a per időszakában önkéntesen alávetette magát az adott időszakra vonatkozó elszámolási kötelezettségnek, így ezen eljárásokat a bíróság megszüntette – írja az MNB.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Matolcsy is teljesen befogja darálni az MNB-t !
Az állami tartalékot két kézzel szórja olyasmikre amire jelen helyzetben
nem lenne szükség !
zöldszem
@nyanya001: Valamit nem jól tudunk!
A MNB első számú feladata, a hegedű és zongoragyártás megerősítése, valamit kastélyok és műkincsek vásárlása. Erre való egy Nemzeti Bank!?Erre, legalábbis a Fidesz és a birkái szerint.
zöldszem
@nyanya001: Ja, az meg lemaradt,erről a képről egy vicc!
Mi az összeköttetés a szem és a segg között? - ??? - Ha seggbe rúgnak, könnyezik a szemed, és ha kinyomják a szemed, beszarsz.
eszegfu
@zöldszem: Ezt sem hallottam még! De jót nevettem!:))
TASzSz
@zöldszem: Mióta alkalmazzák a nettó finanszírozás elvét...
Szeparepa-
Matolcsy minden létező megmozdulása az elmúlt öt évben: hazaárulás... hazaárulásért kötél jár...
nemkati
Hogy ez a majom mit darál, az persze mindannyiunk tragédiája, nem ez az egyetlen gaztette mióta hatalmat kapott. Engem most éppen az frusztrál vele kapcsolatban, hogy a frász jön rám, valahányszor meglátom ezt a borzalmas ábrázatát. Valami pillagós rétet kell nézegetnem lefekvés előtt, nehogy az ő képével álomba szenderülve rémálmaim legyenek.
Lepényleső
A jegybank elnökének is olyan a szeme mint másnak,a lélek tükre,akár mit is magyaráznak.
papa.49
@zöldszem: Ez is ,,örök igazság,,)))))))))
zöldszem
@Lepényleső: Rendelkezhetünk a Világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel.
/Paulo Coelho/
Desischado
Amit ezek eddig az öt év alatt elkövetek, az bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát. Ezerszeres kötél és életfogytiglan járna mindnek!
mate03
@zöldszem: Nem hiába van az a mondás hogy a szem a lélek tükre! Ha belenézel ennek a féregnek a szemébe,mit látsz? Mert én az őrületet!
nemkati
@mate03: Mintha hipnotizálni akarna. :)
Rejtö Jenö
Na aki ezen csodalkozik az olyan tajekozatlan ,mint az Amazonai öserdök bennszülöttje. Az MNB magyar kartarsak a Rotschild csalad es nem az allam vagy az allampolgar tulajdona. Ezzel azt hiszem elmondtam mindent!
walcott
Ennek még a szeme sem áll jól,ez egy okádék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.