Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: egy érkező mediterrán ciklon hatására szombat kora estétől dél felől intenzív eső várható.

A csapadék mennyisége az ország déli felén 25-45 milliméter, míg északon, északkeleten 10-20 milliméter között valószínű. Emiatt vasárnapra Baranya, Somogy, Bács-Kiskun és Csongrád megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ugyancsak a 24 óra alatt lezúduló jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Fejér, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Kiemelték továbbá, hogy vasárnap az Alföld északi részén és az Északi-középhegységben viharossá fokozódik a szél is. A legerősebb lökések 60-70 kilométer/óra körül várhatók, de a Nyugat-Dunántúlon is előfordulhatnak 60 kilométer/órát meghaladó széllökések. Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok 7-12 fok között alakulhatnak.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Romániai rádiókban szoktam hallani, hogy liter/négyzetméter mértékegységet használnak az esőre. Szerintem az érthetőbb, mint ez a milliméterezés. Nekem legalábbis, mivel ahhoz vagyok szokva, hogy a folyadékokat literben mérjük. :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
@eszegfu: Vicces lehetett:)) Én az anyósomat nevettem, aki úgy kezdte az én tanításomat, hogy: végy gondulom formán lisztet:))
No de anyuka! mégis mennyit?
Hát a fehér zománcos tálban a csíkig!

Na vazze, azóta a mértékegység, a zománcos tálban a csíkig. Se több, se kevesebb:))
eszegfu
@KERKA: Örök optimistaként mindig azt remélem, hogy az én növényeim nem fáznak meg és nem is rohadnak el...pedig pontosan tudom, hogy melegebb, napfényesebb idő most már nem lesz. Meggyőztél!
eszegfu
@KERKA: Jót derültem anyósod tanitásán! Akkor én is lehetnék az anyósod.:)) A menyeim amikor kérdezik: hogy csinálok ezt, vagy azt...hát bajban vagyok én is! Egyszerüen nem értik, hogy nálam nem a dkg a mértékegység, hanem a "saccperkb".:))
Belátom, hogy ez dühitő lehet... most hogy "felfedted" még inkább igy látom... már sajnálom is őket...:(((
Mézike
@eszegfu: @KERKA: Nálam az összemariknyi a liszt mértékegysége ! :-)
Rózsika Hatházi
@KERKA: Én ennél egyszerűbben oldom meg a dekázást. Már kipróbáltam, nálam 5 deka liszt= 1púpozott evőkanállal. A porcukor dettó. A kristálycukor már más téma, mert azt nem nagyon lehet púpozni. A folyadékhoz előkapok egy feles poharat, csak az a baj, hogy nem mindig páleszt kell mérni vele. :))))
KERKA
@Rózsika Hatházi: gyakorlatias sütési módszer:)) Persze, az az igazság, hogy minél többet, többféle sütit készítünk, annál több a tapasztalatunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.