Legalábbis Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója szerint, aki egy konferencián beszélt a jövő társadalmáról hétfő délelőtt. Az igazgató azt mondta, hogy az internet azért fog hamarosan megszűnni, mert nagyon sok kis internet lesz a világban. Vagyis az egységes, a világot áthálózó globális internet helyét átveszi„a dolgok internete”. Utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy a kávéfőzőm kommunikálni fog a laptopommal, az utakba épített szenzorok elmondják az önvezető kocsimnak, hogy merre kerülje ki a dugókat, az okos gyógyszerdobozom figyelmeztet, hogy mikor vegyem be a gyógyszerem, stb. Jakab szerint ezek a dolgok a fejlett világban tömegesen el fognak terjedni 2020-ig, és ha valaki, akkor ő tényleg tudja ezt. Az Ericsson ugyanis – mobilhálózatokkal foglalkozó multicégként – a világ összes mobilszolgáltatójától kap adatokat arról, hogy a világ merrefelé megy, és a felhasználók milyen újdonságokra vágynak.
Az internet hamarosan meg fog szűnni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
érdekes világ lesz...