A miniszterelnöki főtanácsadó leadta „üres” vagyonnyilatkozatát, majd gyorsan visszavette tanácsadó cége, a Strategopolis Kft. 70 százalékos tulajdonrészét. A 2006-ban alapított cégben, amely jól muzsikál a közbeszerzéseken, Giró-Szász gyakorlatilag teljhatalomhoz jutott. Orbán Viktor új belpolitikai főtanácsadója szolgált ékes példával arra, mennyire hasznavehetlenek a magyar vagyonnyilatkozat-szabályok. A november 20-án a kormany.hu-n közzétett államtitkári záróbevallása szerint Giró-Szász András cégérdekeltséggel nem rendelkezik, miközben akkor már majdnem három hete 70 százalékos tulajdonosa volt visszavásárolt régi elemzőcégének, a Strategopolis Kft.-nek. Mindezt szabályosan meg is tehette, hiszen a vagyonnyilatkozati paragrafusok nem írják elő a naprakész adatokat. Bárki trükközhet azzal, hogy nyitó bevallása után egy nappal vesz egy céget, a záró előtt egy nappal pedig eladja, így a dokumentum hallgat a vállalkozásról. Giró-Szász úgy teljesíthette tehát az előírásokat, hogy a...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.