A brüsszeli Bizottság korábbi alelnöke azt követeli, hogy a Fidesz hagyja el az európai konzervatív pártcsaládot, mert az Orbán Viktor által fémjelzett politika már régóta ellentétes az unió értékeivel, ideértve az Európai Néppárt által is szolgalmazott liberális demokráciát és a szociális piacgazdaságot – írja a Die Welt.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
A díszmagyarok szintén, mert támadják a magyarságot.
A média majd szépen elmagyarázza, hogy Európa nem ért még meg a szárnyaló magyar fejlődésre, és nem is érdemli meg, hogy ilyen zseni segítsen neki.
Én nem szeretem ezt az Orbán nevűt, mióta megjelent huszonévesen, azóta ellenszenves.
Viszont nem hibáztatom: ő azt adja, ami a valója. Férges ember.
Akik idejuttatták - rá szavazók, nem szavazók-, és akik eddig mindent elfogadtak szemlesütve, hátha rájuk nem kerül sor: ők a hibásak.
(Ettől még örülnék, ha valami elkezdődne)