Nem telt el úgy év mostanában, hogy ne találkozott volna Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Most Moszkvában lesz az éves összejövetel. A Népszabadság szerint a februári találkozót az orosz elnök kezdeményezte. A lap úgy tudja, hogy Putyin célja elsősorban az, hogy erős szövetségeseket találjon az Európai Unióban a decemberben újabb félévre meghosszabbított gazdasági szankciók ellenpontozására. A szankciókat Orbán is megszavazta, bár mindig jelezet, hogy azok szerinte károsak Magyarországra nézve. Az oroszok ugyanis ellenszankciókat vezettek be, amik magyar vállalkozásokat is távol tartanak a keleti piactól. Elképzelhető, hogy Putyin azzal áll elő, hogy leveszi Magyarországot a tiltólistáról, ezzel megindulhatna a magyar mezőgazdasági termékeket bevitele. A Népszabadság szerint két másik fontos téma is lesz. Az egyik a paksi bővítés. Ebben elbizonytalanodni látszik a magyar kormány az uniós vizsgálatok miatt, ráadásul az olaj- és gázár összeomlása miatt az orosz gazdaság sincs...
Putyin hívta magához Orbánt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
értse mindenki ahogy akarja...
hvg.hu/gazdasag/20140623_Wprost_Orban_leszopta_Putyint
Új hozzászólás