Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a bírák függetlenségét.

Handó Tünde a közelmúltban komoly médiavisszhangot kiváltó bírósági ügyekkel kapcsolatban tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette:

kérem a többi hatalmi ág képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a bírói függetlenséget és bízzanak a bírói felelősségben!

Kérdésre válaszolva közölte: a megjelent véleményekből csak arra tud következtetni, hogy nem eléggé érthető az ítélkezés és a bírósági eljárás menete.

A bíróságoknak és vezetőiknek oda kell figyelniük a véleményekre, meg kell próbálniuk a bíróságok működését érthetőbbé tenni – mondta Handó Tünde.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
@Toby: semmit,ez is bandatag-méghozzá a anikóka jószolgálati barátnéja-és a tákolmány áttolója BRÜSSELBEN , a SZájer elvált feleslege.
Arról mért kussol a vezír,hol az a pénz amit a károsultak megsegítésére az együttérző polgárok adakoztak-az is megérne egy szófosást,kinek kamatozik?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
Kellemesen csalódtam ebben a nőben! Erősebb, mint az egyéb fontos posztokon ülő férfiak, és a "helyén" van! A bíróságoknak ez a nő a garancia!
sokanvagyunk
Nem találom a cikkben Szájer kuzinjának, vagy akár a széles körű rokonságának a véleményét e tárgyban... - mindig csak a felesége? :)
Mangu
Na, "nem eléggé érthető az ítélkezés és a bírósági eljárás menete" - mondá a hölgy. Szerintem érthetetlen. Az egész egy színjáték.
papa.49
@Mangu: Szerintem is, másolják a ,,Tanú,, című filmet, az ítélet előbb kész van mint a vád...
Toby
@JAJMÁR: Ahogy mondod, kezdetben amolyan tesze-tosza párthölgyeménynek néztem, amúgy meg, azért az a minimum, hogy kiáll a bírák pártján ! Aztán majd meglátjuk, hoigy mit ügyködik a háttérben !
bakegya
@Toby: semmit,ez is bandatag-méghozzá a anikóka jószolgálati barátnéja-és a tákolmány áttolója BRÜSSELBEN , a SZájer elvált feleslege.
Arról mért kussol a vezír,hol az a pénz amit a károsultak megsegítésére az együttérző polgárok adakoztak-az is megérne egy szófosást,kinek kamatozik?
papa.49
@bakegya: Nagyon sokat nem kell a fejünket törni hogy kinél landolt a suska))))))))))
Toby
Az bíztató, hogy egyre gyakrabban kritizálja a sertésól is a vaddisznókat !
justhpeter
Szerintem a hölgy nem tényező a fideSSnél, kizárólag bábjátékosnak használják.
Lepényleső
" Hallja kendtek!
Se ide nem,se oda nem
Fütyöl a madárka,hanem
(Jobb felöl üt) nekem fütyöl,
(Bal felöl üt) nekem fütyöl:
Elmehetnek."

A. J.(részlet) tudósítása a fülemüle perről. Aktuális?
JAJMÁR
@Toby: 16:35 A hölgy nem először állt ki a bíróságok függetlensége mellett. Egyébként a bíróságok eddig, eléggé függetlenek is voltak. A továbbiakat pedig meglátjuk. Már az elején felfigyeltem a Handó Tündére, hiszen a férje révén a kötődése nyilvánvaló lenne. Mégis, úgy látom, hogy ő elsősorban jogász :)
papa.49
@JAJMÁR: Nem tudom miért nem tudok hinni neki...
prime777
Színjáték!
Meg se merne szólalni.
Nehogy elhiggye már valaki,hogy ha nem kap utasítást erre,akkor így csak magától elkezd ilyeneket nyilatkozni!
Mennyit is keres havonta ez a nő?
Kitől is kapja a pénzét,illetve,hogy lehet ilyen pozícióban?
Ki a férje?
A férje melyik pártnak köszönheti,hogy annyit keres amennyit és,hogy ezt hol teszi?
Na akkor vegyük elő a józan paraszti eszünket és megvan,hogy ez csak egy bullshit.
JAJMÁR
@papa.49: Talán a férje miatt, én is előítéletes voltam vele, de nem is neki kell hinni szerintem, hanem a bíróság munkájának. Amelyik ügy eljutott a bírósági szakaszba, politikai oldaltól függetlenül került megítélésre.
bencemacska
@JAJMÁR: Nem akarlak kiábrándítani, de Handó Tünde tényleg nagyon jó bíró volt. Ugyanakkor sohasem mondana ellent OV-nak.
Semmi baja nem volt Baka Andrással, de OV utasítására simán kinyírta!

Nem az ujjamból szoptam, de nem szeretném, ha kiderülne honnan tudom.
bencemacska
@justhpeter: Tévedsz, a banda tagja, nem a férjén keresztül.
Desischado
@prime777: Osztom a véleményed. Havi öt milla már elég a hűséghez. Nyilván ki van adva neki ukászba, mit kell nyilatkozni. Ő a vezető, hogy nézne ki, ha látszólag nem szólalna el a bíróság függetlenségéért? Színjáték az egész, ez a nő is fidesz bérenc. Nem véletlenül van ott, ahol van. Én egy szavát sem hiszem.
bakegya
@JAJMÁR: a lévai anikóka lánykori barátnénije ez is,csakkk úgy mint a tolmács nélkül nem tud beszélni adóparadicsommadár anikóka-ezek a nénik mindnyájan a maffia ki és felszolgáló nőnemü segítői-TÓJÁK A BICIKLIT,nekünk?!
EMLÉKEZZETEK-a katasztrófa után egy egész hét elteltével reagált nyilvánosan a vicctorka-pucc paszta kivonult és ezt is még a volt KÖRNYEZETLEHARCOLÓ hátsóféltisztogató miniszterével tolta maga előtt heteken keresztül mint megmentő a tragédiát politikai értékkovácsolt,mint minden mások által elszenvedett nyomorúsággal teszi-devizahiteltelenek,migráció stb-negatívkampányol,folyamatosan-aztán jön aZ ORBÁNVIADAL DIADALA...MOCSKOS MŰFAJT GYAKOROLNAK EZEK RAJTUNK.
prime777
@Desischado: Szépen leírtad,ott a pont!
JAJMÁR
@bakegya: @bencemacska: Persze, onnan való, abból a körből, de hivatása is van. A pozíciót bárhogy is kapta meg, de neki való pozíció, amiben a "helyén van".
Sokan nincsenek manapság a helyükön, hiszen a szaktudás nem a fő szempont, a lojalitásért kapott poszt, meg pénz mögött sokszor csak zavar van.
Sokáig nem piszkálták a bíróságokat, úgy működtek, ahogy kell. Pár éve kezdték el, ő akkor is kiállt a bírók mellett. Most is.
Mondhatta volna azt, - és akkor elhinném, hogy "szóltak" mit kell nyilatkoznia, - hogy majd keményebben kell másodfokon ítélkezni, de ehelyett azt nyilatkozta, bízzanak a bíróságokban és fogadják el az ítéletet, hiszen azokat a bírók az Ogy. törvény szerint hozzák. (Áthallásosan: hagyják békén a bíróságokat)

Ha így megy tovább, előállhat számára az a helyzet, amelyből sérülés nélkül nem lehet kijönni, mert vagy a hivatás, vagy a "barátok".
Kíváncsi vagyok mi történik majd, de jelenleg még, a bíróságok függetlenek. Ez pedig minden személyes jellemzést felülír a Handóval kapcsolatban.
Épp most olvastam egy ítéletet, amely szerint az MNB pert vesztett :)
bakegya
@JAJMÁR: ezt nevezik puha diktatúrának-akkor mi az oka annak,hogy itt illiberalizmussal lehet kurmányozni-és mint már arról sikeresen meggyőződhettünk csakkk és csak is a pocakos táborszernagy teknősünk -ha van ingere tárgyal-BEFOLYÁSSAL-ha nincs ingere akkor támad,PARANCSBA ADVA,de hogy minden mást amit zsebre képes tenni sajátstrómanjai számlájára utal és majdan az Úrnak asztlánál is csakkk tanúként IDÉZHETŐ ÉS NEM ELKÖVETŐKÉNT!!!
EZEN FÜGGETLENSÉGGEL BÍRÓ ÉN NEM SZERETNÉK LENNI-ez a veszély mondjuk nem is fenyeget-DE A MAGYAR BECSÜLETESEN ADÓZÓ POLGÁROKAT IGEN-
JAJMÁR
@bakegya: Illiberális demokráciában elvtelen és szenvtelen embereken kívül, senkinek se jó élni. Azért elgondolkodtató, hogy mi nagyon szeretünk nem jól élni, vagy ilyen sok az elvtelen, szenvtelen, érzéketlen ember?
Kutyuska
@prime777: Egyetértek Veled. Az első mondatom az volt amikor láttam a nyilatkozatát, hogy Vikitől megkapta az ukázt, játssza el a függetlent. Ezek tényleg azt hiszik, hogy mindenkinek annyi esze van ebben az országban, mint az ő híveiknek?
bakegya
@JAJMÁR: ahol a TUDOMÁNY(gyakorlatilag bármilyen okból)nem vállalja fel még elvileg sem a lényegbevágó dolgok ismereteinek publikációját- ot ahol a hagyományok sem védik már az életszerü élet megélésének lehetőségét -ezzt lehetne még rétegeltebben értelmezni-de okafogyott mert pl a paraszti kultúra mint olyan már nincs is,ott nincs nép nemzeti közösségi tudat de még identitás tudat is csakkk feltételekkel-miről beszélhetnénk.A PEJORATÍV JELZŐK-VÉLEMÉNYEM SZERINT A TÖRTÉNELMI MULTUNK ÁTPOLITIZÁLT EMBERI SORSÁBAN FELLELHETŐK-még gyakorinak is mondhatók-habár egyre eltünőben az a nemzedék.EZT HASZNÁLJA ELLENÜNKRE EZ A SZEMÉT BANDA.
Ezek a visszaállamosított családi életbe is beletaposások-az eladósodás...nem sorolom,mert nálad is jelen vannak a kollektív rálátásnak a tulajdonságai.
VÉLEMÉNYEM AZ HOGY EZEKET SOKAT SEGÍTI AZ A MINIMÁLIS SZELLEMI IGÉNYSZINT,AMIT AZ ANYAGI LÉT IS KEMÉNYEN BEKORLÁTOZ, NYILVÁNVALÓ.
(a nagybetüs szószedet nálam kiemelést jelez)
JAJMÁR
@bakegya: Igen, ismerem a nagybetűs írás jelentését nálad :) Persze, igazad van. Azt tenném csak hozzá, hogy nem a tudomány, hanem a szerteágazó tudományok képviselői akik nem szólnak, amikor kellene és amikor még lehetne, ahol a nemzet valódi elitje is hallgat, ott már tényleg baj van, és ennek nem feltétlenül csak a kormány az oka. Egyetértek Veled.
bencemacska
@JAJMÁR: Kiállt a bírók mellett? Kérdezd meg a 62 éves korukban kényszernyugdíjazott bírákat! Nekik tudható be, hogy : "úgy működtek, ahogy kell."
Az ő hivatalát azért hozták létre, hogy az általuk kitalált módon szabaduljanak meg a nekik nem tetsző, önálló bíróktól. A legfelsőbb bíróságot azért nevezték át Kúriává, hogy baka Andrásnak felmondhassanak. ( "2014. jún. 2. - Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnöke májusban pert nyert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán.")

Handó Tünde nem hülye - életútja is bizonyítja - tudja a szakmáját is. Sőt még a barátait sem felejti el. Vannak elvei is, de azok nyilvánvalóan egybeesnek a baráti köre elveivel!
OV ugyanúgy nem hülye. Ha hülye lenne, nem tudna bennünket az orrunknál fogva vezetni!

A történelem összes zsarnoka lángész volt, de ez nem kisebbíti a gazemberségüket!
JAJMÁR
@bencemacska: 15:37 Tudom, persze, hogy nem hülyék! (De az nem lehet, hogy ennyi emberben ne legyen lelkiismeret) Csak szeretném hinni, hogy ilyesmi nem lehetséges, és előbb-utóbb némelyiknél felébred, optimistán nézve sokuknál. Pesszimistán pedig valószínű, hogy igazatok van, és nincs ami felébredjen :(
bencemacska
@JAJMÁR: ma, 20:33
Az, hogy az első 4 éves ciklusuk után kaptak kétharmadot, nagyon nagy önbizalmat adott nekik! Mind felmászott az uborka fára, mi meg még fölhelyeztük a cölöp tetejére a teknőst is , kétszer!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.