Nem lehet kizárólag Törökországra hárítani a migrációs válság kezelésének terheit, az EU-nak is vannak feladatai és kötelezettségei – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, újságírók előtt, miután török kollégájával egyeztetett. 

A tárcavezető az unió feladatai között említette Európa védtelenségének megszüntetését déli irányból. Ehhez egy második védvonalra van szükség, amely Macedóniánál és Bulgáriánál húzódna – mutatott rá.

Szijjártó 150 török ösztöndíjast hívott Magyarországra

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a válság okát jelentő regionális konfliktusok egyre súlyosabbá válnak, ami arra utal, hogy a migrációs válság megoldásának nincsenek jelei. Az Iszlám Állam továbbra is jelentős területeket tart megszállás alatt, a szíriai konfliktus nem enyhül, és a közel-keleti események is nehezítik a helyzetet – magyarázta.

Véleménye szerint Törökország tiszteletreméltó teljesítményt nyújt az EU-török akcióterv végrehajtásában, ezt minél hatékonyabban és gyorsabban kell megvalósítani, és nagyra értékelik Törökország erőfeszítéseit. De az EU nem dőlhet hátra azzal, hogy már nincs dolga a Törökországgal kötött megállapodás után, gondoskodnia kell arról, hogy megszűnjön Európa védtelensége déli irányból – mondta.

Szijjártó Péter szerint nem az a kötelességük, hogy az otthonukat elhagyókat befogadják Európában, hanem hogy segítsenek nekik mielőbb hazatérni, és szülőföldjükön élhessenek emberhez méltó életet. Ehhez pedig Törökország segítsége nélkülözhetetlen – tette hozzá.

A miniszter kiemelte a terrorizmus elleni küzdelem fontosságát is, és e tekintetben biztosítatta Törökországot Magyarország szolidaritásáról.

A magyar-török együttműködésről elmondta: 150 ösztöndíjat ajánlottak fel török diákoknak magyarországi tanulmányok folytatásához. A magyar-török kereskedelmi forgalom a nem végleges adatok szerint 3 milliárd euró körül volt a tavalyi év végén, és mivel kemény küzdelem folyik a gazdasági együttműködési lehetőségekért Törökországgal, az Eximbank 200 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar és török vállalatok közötti kapcsolatok építésére – közölte.

Törökország az orosz légicsapásokat említette első helyen

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a migrációs válsággal kapcsolatban hangsúlyozta: haladéktalanul le kell állítani az orosz légicsapásokat Szíriában, hiszen ezek a támadások nagyrészt a mérsékelt ellenzéket érik, és csak elmélyítik a válságot.

Úgy látja, a migráció és a terrorizmus kérdése összefügg, a Szíriából érkező menekültek között lehet terrorista, az Iszlám Állam harcosa. A helyzet megoldására a valós okokat kell megkeresni, és amíg nem rendezik a szíriai és az iraki helyzetet, nem oldható meg ez a válság sem – vélekedett.

A török külügyminiszter elmondta: országa eddig 9 milliárd dollárt költött a menekültek ellátására. Az orosz légicsapások miatt több mint 50 ezer menekült érkezett a török határhoz, közülük tízezret befogadtak, a többieknek táborokat hoznak létre, de ha tovább folynak a támadások, még több ember érkezhet – közölte.

Mevlüt Cavusoglu kiemelte a magyar-török energetikai együttműködés lehetőségét, a parlamentek közötti kapcsolatok jelentőségét, továbbá üdvözölte, hogy Magyarország mindig is támogatta országa EU-csatlakozását. Az unió és Törökország egymásra vannak utalva, szükségük van egymásra – hangoztatta.

A török tárcavezető azt is elmondta, hogy korábban tárgyalt Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, és találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mondja, kopasz! Milyen rakomány van a maga fejében agyvelö helyett ???
Kérdezné Markos Gyuri a zselésfejü skinhead petikétöl !!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
Ilyenkor, amikor terrorveszély van kis hazánkban? :-O
Szókrakész
"A török tárcavezető azt is elmondta, hogy korábban tárgyalt Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, és találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is."

És valaki értelmessel nem akar találkozni?
human
Törökök jönnek az elvándorolt magyarok helyére?
KERKA
Hiszen van itt az oktatásra pénz, törökök jönnek, a magyarok pedig Londonban hasznosítják magukat:)
volvós
Mondja, kopasz! Milyen rakomány van a maga fejében agyvelö helyett ???
Kérdezné Markos Gyuri a zselésfejü skinhead petikétöl !!
human
@KERKA: Orbánéknak tök mindegy kik élnek Magyarországon, csak kussoljanak és adózzanak.
bra048
A 150 török meg majd beindítja a janicsárképzőt ?
KERKA
@human: így van, és legyenek szolgalelkűek. Nem kell a problémával foglalkozzanak.
Lepényleső
Ennek fejébe viszont ő elmehetne a bús,borongós,Törökországba,fejenként 15 hónapra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.