Lázár Jánost a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban is kérdezték a csütörtöki Kormányinfón. Az újságíró ezután megemlítette, hogy ma is napvilágot látott egy cikk azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzt költött el az Országos Roma Önkormányzat rossz állapotú projektirodákra, az ezzel kapcsolatos szerződések nagy részét pedig Farkas Flórián akkori elnök, jelenlegi miniszteri biztos látta el a kézjegyével. Minderről először az atv.hu írt ebben a cikkében. Lázár János meghökkentő választ adott: azt felelte, néha az az érzése, hogy azért támadják Farkas Flóriánt, mert cigány. Majd megerősítve, hogy nem csak egy szerencsétlen elszólásról volt szó, hozzátette: arra kéri a sajtó munkatársait, hogy ne bántsák a roma vezetőt a származása miatt. Kijelentette továbbá, hogy a Híd a munka világába projekt kapcsán ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Lázár szerint azért piszkálhatják Farkas Flóriánt, mert cigány
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Szórakozás
- 2024. May 19., 14:42
Müller Péter Szentkirályi Alexandráról: "Nem mellesleg roppant csinos is"
Itthon
- 2024. May 19., 14:45
Kocsis Máté Pünkösd vasárnap sem hagyta ki, hogy felhasználja a Fico elleni merényéletet a kampányhoz
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
leszúrt rittberger
Ezek a legnagyobb szemétládák, mikor a cigánykártyát előhúzzák... Nem azért piszkálják, kedves Faszfej János, hanem mert tolvaj. Mint te.
verum
Elhiszem neki, hogy így gondolja.
Mert a csalás, a lopás, a szélhámosság nála természetes életforma. Mi mást is gondolhatna, minthogy csakis és kizárólag cigány származása miatt "piszkálják"?
Már nem érti - istentelen bagázs istentelen katonája.
Mert a csalás, a lopás, a szélhámosság nála természetes életforma. Mi mást is gondolhatna, minthogy csakis és kizárólag cigány származása miatt "piszkálják"?
Már nem érti - istentelen bagázs istentelen katonája.
Captain Blood
Aha Lézerke!
Téged meg azért piszkálnak mert szép vagy!!!
Téged meg azért piszkálnak mert szép vagy!!!
Mobil123
@Horizont: :-DDDDD
Hát ha tisztességes cigány lenne senki nem bántaná,de nem az!!! (mármint nem tisztességes!!!)
Hát ha tisztességes cigány lenne senki nem bántaná,de nem az!!! (mármint nem tisztességes!!!)
Clavigo
@Captain Blood: :) :) :) DDDDD :) :) :) :)
joopapa
Nem azért piszlálják te kretén, hanem azért mert átba..ta a sajátjait mint sz..t a palánkon, a nekik járó támogatást ellopikázta! Én is arra kérem a sajtó munkatársait és mindenkit, hogy ne bántsák a roma vezetőt a származása miatt, azért bántsák mert lopott!
Toby
A Flóri cigány ? Tekintetes mészárszék, akkor ez a tény, korlátlan enyhítési lehetőséget teremt, egyébként is holmi közpénzről, 1.6 milliárdról van csak szó, a kálóba belefér !
Kérem a vádlott felmentését !
Kérem a vádlott felmentését !
eszegfu
Ennyire Te sem lehetsz agyilag "toprongy" drága Lázár János! Nem azért "piszkálom" Farkas Flórián, mert cigány... hanem, mert "zavaros" ügyei vannak, hogy finom legyek! 1x már pontosan hasonlóért elitélték, majd "kegyelmet" kapott Göncz Árpádtól, aki jószándékuan -- és mert vélhetően cigány származását vette figyelembe -- . Meséld el nekem: ugyan Bogdán László és a többi cigány polgármestert ugyan miért nem bántjuk?!
Ja, mert ők nem kaptak milliókat, hanem valóban tettek valamit a település jobbitásáért, gyerekeik tanitásáért akár egy kiselejtezett konténerben is?! Vagy, mert Bogdán faluja az általuk megtermelt krumplit, hagymát, stb. hozott a főváros szegényeinek kiosztásra?! Egyszerüen görény vagy kedves Lázár János, ha Te ezt komolyan mondtad... akkor is, ha ebben hiszel, de akkor is, ha csupán a "leckét mondod fel"!!! Szégyeld Magad!!
Ja, mert ők nem kaptak milliókat, hanem valóban tettek valamit a település jobbitásáért, gyerekeik tanitásáért akár egy kiselejtezett konténerben is?! Vagy, mert Bogdán faluja az általuk megtermelt krumplit, hagymát, stb. hozott a főváros szegényeinek kiosztásra?! Egyszerüen görény vagy kedves Lázár János, ha Te ezt komolyan mondtad... akkor is, ha ebben hiszel, de akkor is, ha csupán a "leckét mondod fel"!!! Szégyeld Magad!!
Clavigo
@Toby: ...és kitüntetését.. :) :) Lovagkeresztet a morénak..:) :)
Clavigo
@Horizont: :) :) :) Ezt a kifejezést én is nagyon régen hallottam :) :)
Clavigo
@Horizont: Hoooogyne...Kegyes Urunknak és Nemzetii Dalárdájának egy egész ország kénytelen biztosítani..,,.csak a kifejezés lett elfelejtve.:) :) :)
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Kérem a vádlott felmentését !