Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start reggeli műsorában jelentette be, hogy nyáron teljesen meg fog szűnni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Az államtitkár elmondta a reggeli műsorban, a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre teljesen kialakuljon egy olyan új rendszer, amely sokkal kevésbé lesz központosított. 

A pedagógusok már hosszú hetek, hónapok óta demonstrálnak az oktatási rendszer megváltoztatásáért és a Klik működése ellen, legutóbb március 15-én a Kossuth téren több tízezer tanár tüntetett az oktatás központi irányítása ellen.

Az államtitkár szerint van valós probléma az oktatásban, ez pedig a Klik működése és a diákok túlterheltsége. Úgy fogalmazott: "vannak szakmai kritikák, amelyeket mi is elfogadunk", a kifogásolt szabályozáson javítani kell.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere február elején sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár távozik posztjáról, helyére Palkovics László felsőoktatási államtitkár került. Február végén változás történt a Klik vezetői posztján, Pölöskei Gábornét nevezték ki az intézmény élére.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
...majd kifejtette, hogy a KLIK tevekenyseget es szervezetet egy az egyben atveszi az oktatasugyi miniszterium...

Magyarul: Nem sz@runk a kutba, csak a kavajara, aztan beletoljuk...
Mielott meg barki elkezdene ujjongani. (Ezt ugyanis mar a februar 13/-i tuntetes utan lehetseges megoldasnak tartottak...)...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
...majd kifejtette, hogy a KLIK tevekenyseget es szervezetet egy az egyben atveszi az oktatasugyi miniszterium...

Magyarul: Nem sz@runk a kutba, csak a kavajara, aztan beletoljuk...
Mielott meg barki elkezdene ujjongani. (Ezt ugyanis mar a februar 13/-i tuntetes utan lehetseges megoldasnak tartottak...)...
verum
Ígéreteiknek már régen nem hiszek.
Megszorítás sincs, ugye? Nos, ugyanígy nem lesz majd KLIK, hanem majd valami nemzeti izé lesz a neve.
javit
Esernyősök beveszik,Bencéét ?

Mert ha bééé akkor nem tanarak.

Szamarak.

Nem kicsit.

Nagyon.
TASzSz
Rájuk kell verni a ganékt! Valaki vigye el a balhét! KLIK a bűnbak, illetve az ott dolgozók?!
wagabund
asszem azok vannak most szarban, akik a klik nevében basáskodva osztották az észt..

mehetnek munkát keresni..na ez is a szép új világhoz tartozik.
papa.49
@wagabund: A ,,pribékek,, kiszolgálói nem veszthetnek, ezt te is tudod barátom, most se fognak, már ezerrel kavarnak valami új szaron ahová betolják ezt sok agyhiányos valakit))))))))
Nem leszólni akarom a klikkaknál dolgozókat, de én egyetlen percig se lennék olyan szervezetnél aminek a működésével nem értek egyet, ha pedig egyetértettek, akkor ők is beálltak a nyaloncok közé a sorba))))))))
Kutyuska
@karma1: Egy szavukat sem szabad elhinni, nem akarnak és nem tudnak engedni. Inkább beledöglenek. Orbán rendszerében NINCS kompromisszum, tárgyalás, csak diktátumok.
Hellcat
@karma1: Hát ezzel nem oldanak meg semmit, csak látszatra...gondolom az átszerevezésből is teljesen kimaradnak a tanárok...
Hellcat
Ez arra hasonlít amikor a skiccpali lebukott...védték a lehetetlenségig, a józan ész határain is túl...aztánlecserélték egy másikra...aki ugyan azt csinálja.
magyarbakancs
Eleve egy nagy giga szervezet irányithatattlan.
Létrehoztak egy szervezettet 50%-os finanszírozással.
karma1
@Hellcat: Hat megis mi kozuk lenne a tanaroknak ahhoz, hogy ki megy a miniszteriumba a KLIK-bol a "senkit nem hagyunk az ut szelen" program kereteben ujraosztott zsiros allasok betoltesehez?
Semmi mas, csak atnevezes.
Addig, amig a lazado tanarok nem preselik ki azt a dontest orbanbol, hogy az iskolak keruljenek vissza az onkormanyzatok kezelesebe (legalabbis a nagyobb varosokban,telepuleseken, ) es ezek az onkormanyzatok nem kapnak az oktatasra kulon keretet, amit csak es kizarolag az iskolak uzemeltetesere hasznalhatnanak, addig az egesz csak parasztvakitas, a szarnak az o diszpapirba valo csomagolasa, hogy el lehessen adni csokoladekent...
De ez az elmult evben ugy mukodott, hogy ahol idokozi valasztasra keszultek, oda vagy orban, vagy valamelyik samesza elutazott, igert fut-fat, bort buzat mindent, ha raszavaznak, ha nem, akkor meg siman megzsarolta a telepulest, es megmondta vilagosan, hogy penzt es fejlesztest csak akkor kap a telepules, ha jo helyre huzza az ikszet...
Ilyen feltetelekkel persze nem lehet felelossegteljes, jo munkat vegezni, minden onkormanyzatnal elore kell tudni, hogy a jovo tanevben mennyi penz all rendelkezesre, es ugy felepiteni az iskola budzsejet.
A Klik ugy is tonkretette a meg jol mukodo, gazdalkodo iskolakat, hogy nem engedte oket gazdalkodni, es az ebbol szarmazo hasznot az iskolatol elvette, es belerakta a Klik feneketlen gyomraba...
Ja persze, igy nem is lehet tervszeruen gazdalkodni,... Igeretekkel meg mar regen tele van a padlas, es ezen a kormany es szemely szerint orban cinizmusa sem lendit elobbre...
Hellcat
@karma1: írtam: "Ez arra hasonlít amikor a skiccpali lebukott...védték a lehetetlenségig, a józan ész határain is túl...aztánlecserélték egy másikra...aki ugyan azt csinálja." Ugyan ez megy itt is...teljesen egyetértek azzal amit írtál...a károkozás már megtörtént ez meg csak látszatintézkedés.
Peller Anikó
@magyarbakancs: a fejemen találtad a szöget, ez tényleg szervezett volt. Ez volt a cél, az 50% -os finanszírozás.

És ez is maradt acél: további 50% -os financírozás mega további 10 000 % -os hancúrozás.
szettevette
Volt régen egy nagyon jól működő rendszer. Az önkormányzatok tartották fenn az iskolákat, egy gazdasági ellátó szervezettel (volt GAMESZ-ok). Csak egy kicsivel több pénz kellett volna, hogy az önkormányzatok fenn tudják tartani. A költségvetésük nagy részét az iskolák működése elvitte. Többek között emiatt is adósodott el legtöbb önkormányzat. De ez egy jól kialakult rendszer volt! És az iskola igazgatójának volt szava. Megmondhatta, hogy kivel akar együtt dolgozni, milyen fejlesztéseket szeretne, stb. Most meg, úgy igazgató, hogy semmiben nem dönthet.
TASzSz
@RonaGyuri: Igen, az egyszerű kisember, aki fillérekért húzza az igát, s minden egyes átszervezésnél áthelyezik valahová, hogy legyen munkelye!
Toby
A fotón látszik - a mesélő dilis mögött - hogy minden9i a munkhelyén van és szorgalmasan küzd a "munka alapú" társadalomban, a "munka alapú" társadalomért !
kukac50
Ezek a barmok semmi féle hatástanulmányt nem készítenek, mi hogy működik mennyibe kerül.
Csak az a lényeg,hogy a pénzt a kormány kezelje, mert akkor tudnak lopni csalni belőle.
A központosított irányítás nem megoldás semmilyen intézmény vagy cégek fölött,mert többe kerül a problémákra csak helyben látnak rá ott lehet gyorsan megoldani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.