Már több mint egy hete miniszterek bevonásával zajlott a vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló döntés előkészítése – írja a NOL.hu.

A vasárnapi Fidesz-elnökségi ülés volt az első olyan tanácskozás, ahol már szinte tényként hangzott el: a kormány visszalép a vasárnapi boltzártól. Az elnökségi tagok között is akadtak, akik meglepődtek.

Zárt körben hetek óta téma a vasárnapi boltzár feloldása, azt mérlegelték, hogy még az ­MSZP-s aláírásgyűjtés megkezdése előtt visszakozzanak-e. Ezt kisebb presztízsveszteségnek ítélték, mint a biztos bukást a népszavazáson, miután a belső kormányzati mérések is több mint hatvan százalékra tették a vasárnapi zárva tartást ellenzőket.

A NOL.hu szerint attól is féltek, hogy a népszavazási kampányban, az aláírásgyűjtés során az MSZP egy új országos adatbázist tudott volna felépíteni. Az MSZP akár egymilliónál is több aláírást össze tudott volna gyűjteni a népszavazáshoz. Ez pedig egy teljesen új adatbázis lehetett volna az MSZP számára, amelyet hírlevelekkel, személyes megkeresésekkel, szóróanyagokkal folyamatosan elérhetett volna.

Orbán, Habony és Rogán hetek óta írta a lehetséges „hátraarc" forgatókönyvét abban a szellemben, hogy a „pillanatnak kell uralnia a politikát". Az előkészítésben Varga Mihály is részt vett, ő kapta Rogán mellett a feladatot, hogy készítse elő a jogszabályt. Orbán azzal adta ki a munkát:

Jó ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edy Andre
Na, szűkölsz már végre a sarokban :D Magadat tudod már csak meghúzni, beteg ember.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Én szivesen játszanék rajta orosz rulettet!
papa.49
Ez annyira ,,művelt,, hogy még a mondást se ismeri ,,ha előkerül egy fegyver az első felvonásban, az legkésőbb a harmadikban elsül,, ...
Ja kérem a városszéli putriban nem oltatták az ilyen dolgokat ))))))))))))))))))
kukac50
Kár,hogy nincs fegyverem Én töltve tartanám, és Felcsút környékén járkálnék!
papa.49
@Desischado: Én is de teletárral)))))))))
coni
Remélem bevonják a fegyverviselési engedélyét, legkésőbb 2018-ban.
papa.49
@coni: A kilövési engedélyt meg akkor adja ki az ország)))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.