Polt-Palásthy Marianna, a főügyész felesége két Pallas-alapítványban és az alapítványok által létrehozott oktatási cégben is felügyelőbizottsági tag. E pozíció feladatai közé tartozik az adott alapítvány működésének és gazdálkodásának törvényességi ellenőrzése – írja a Népszabadság.

Polt-Palásthy Marianna havonta bruttó ötmillió forintot keres az MNB személyügyekért felelős ügyvezető igazgatójaként, 2014-es érkezésekor ez még "csak" 2,3 millióra rúgott.

A főügyész felesége szintén felügyelőbizottsági tag a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.-ben, amelyet a hat Pallas Athéné Alapítvány közösen hozott létre az új kecskeméti gazdálkodástudományi kar kivitelezésére. 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgyuri2003
Nem csak tudnia kellett róla, hanem részt is kellett benne vennie. És miután egyike az bűncselekmények elkövetőjének aligha fogadhatjuk el az ügyészség objektív vizsgálatainak egyikét is.
Az sincs kizárva, hogy Polt maga is tevékenyen részt vesz a bűncselekmények megszervezésében és eltusolásában.
Polt hiteltelen és elfogadhatatlan az ügyészség élén. Amíg Polt és a fidesz tartja megszállva az ügyészséget addig az általuk elkövetett bűncselekmények nem évülnek el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
süsüasárkány
@Szeparepa2: folyamatosan kellene a feljelentéseket gyártani!
A nagy letelherltségben nagyobb a hiba lehetőség, így talán valamit érdemben is kivizsgálnának.
eszegfu
@süsüasárkány: Pontosan! Ez kb. olyan lenne, mintha golyószóróval lőve 1 golyó talán célba ér.
kukac50
Ő nyugodtan segítheti a tolvajokat a férje majd megvédi.
human
Külön szép volt, mikor Polt Péter kijelentette a parlamentben, hogy a felesége ellen még csak eljárás sem indult. Polt Péternek semmi tenni valója nincs az ügyben.
Rockxy
@bencemacska: Keresztény Európai Unióban a keresztény uniós polgárok nem ítélkeznek, hanem a saját dolgaikkal törődnek.
bencemacska
@Rockxy: Ezek szerint te nem vagy keresztény uniós állampolgár, mert nagyon degradálóan ítélkeztél nem tolvaj embertársaidról!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.