Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egyre több rokon bukkan fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) környékén. Ez a Magyar Idők című lapnak adott nyilatkozatból derült ki.

Szemerey szerint az is természetes, hogy bankján keresztül családjának tagjai is részt tudtak venni a növekedési hitelprogram nyújtotta kedvezményekben. Állítja, nem volt és nem is tulajdonosa a VS.hu-nak, valamint az Origót kiadó cégeknek. Szerinte az újságok, internetes portálok sok mindent írtak, őt azonban egyszer sem keresték meg. Ez alól csupán a Figyelő és a Portfólió.hu a kivétel.

Közlése szerint azért döntött a Növekedési Hitelbank (NHB) megalakítása mellett, mert mindig érdekelte a bankvilág, de csak a közelmúltban váltak adottá a lehetőségei az üzletkötésre. Szemerey Tamás szerint a piaci környezet miatt jó áron sikerült hozzájutni egy 1990-ben alakult bankhoz. Ennek a pénzintézetnek változtatta meg a nevét Növekedési Hitelbankra. Hangsúlyozta, csak részben intézik ők a jegybankos pénz kedvezményes hitelként történő kihelyezését különböző vállalkozásokhoz, s rajtuk kívül más bankok is kezelik az MNB hat alapítványának, illetve több hozzájuk kötődő cégnek a pénzét. Még legalább négy bankot említhetne az alapítványi vagyon kezelésével összefüggésben. Tudomása szerint a legkevesebb nála van, ezért ebben semmi kivetnivalót nem lát – hangsúlyozta a kérdésekre válaszolva.

Ugyanakkor banktitokra hivatkozva nem árulta el, hogy a NHB mekkora összeget kezel.

Azt viszont elmondta, hogy az MNB-s pénzekből hetvennyolc, a növekedési hitelprogramhoz köthető ügyfelük volt és huszonegymilliárd forintot helyeztek ki. Ám ezek ugyanúgy piaci alapú hitelek, mint minden más vállalkozási hitel. A Magyar Nemzeti Bank a forrást biztosítja, amelyhez a fedezetet és a kockázatot már az NHB vállalja.

Azért tudnak sikeresek lenni, mert kicsik és hatékonyak – hangsúlyozta Szemerey Tamás.

Ugyanakkor cáfolta, hogy a hitelezett cégek nagy része főként az üzleti és családi köréhez tartozik. Szerinte Matolcsy Ádám – Matolcsy György fia – és a Szemerey család kevesebb mint öt százalékát kapták az általuk kihelyezett pénzeknek.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
húha...
olyan fényes homloka van ennek a maffiózónak, hogy még egy légy is megcsúszna rajta.
teljesen biztos is vagyok abbéli álláspontomban, hogy legalább annyira becsületes ember, mint Matolcsy György.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
húha...
olyan fényes homloka van ennek a maffiózónak, hogy még egy légy is megcsúszna rajta.
teljesen biztos is vagyok abbéli álláspontomban, hogy legalább annyira becsületes ember, mint Matolcsy György.
Mobil123
Tehát teljesen rendben van hogy a rokonság megkap mindent mert megérdemlik?! Kib@szott egy rendszer van ebben az országban ha már ezt is ilyen nyíltan kimeri jelenteni .
ágimami
Hát, ha én is a rokonságához tartoznék, én sem látnék semmi kivetnivalót a kapott milliárdokban!
Azért ilyet nyilatkozni szemrebbenés nélkül, hát mit mondjak: NEM SEMMI!!!
Tiszta hülyének nézik az embereket, kíváncsi leszek meddig???
Tényleg, most már mindent lehet ebben az országban???
Perwool
Szerintem sincs semmi gond...
Addig egy senki volt amíg Rabolcsy nem kezdte nyomatni neki a növekedési "hormonokat"
2010 előtt nem tudta megvillantani tehetségét! Addig nem tudott növekedni...
Egy a sok köztörvényes bűnöző közül!
Ha a hazugság és a lopás áramot termelne, fél európát rá lehetne kötni a Fidesz székházra és a parlamentre​.​
Gondolom, ha az EU esetleg felfigyel erre a szemétségre (is). Lesz átkozódás, hogy az a szemét EU már megint korruptnak nevezi az országot. Mondjuk ez így nem igaz csak mert csak a Fidesz és hold udvarára igaz!
butler2005
Nem is azzal van a baj, hanem hogy ez a társaság még szabadlábon van.
vadnarancs
Szerintem sem baj ez a logika, tehát ha Eltolcsy lógni fog, akkor lógni fogtok ti is!
lópicigáspár
Itt már csak egy megoldás van! Ami keleti szomszédunknál volt 89-ben!
Perwool
@butler2005: Igen igaz! Mert ha szerinte megérdemli akkor...
Ha, hazánkban igazi demokrácia lenne, és mindenki azt kapná amit érdemel, az ilyenek már rég lámpavason csüngnének a bűntársakkal együtt!
Szókrakész
Már miért is lenne baj?
Csak itt jön az egyenletbe Einstein relativitása.
Relatív kinek a pénzéből, relatív, hogyan, relatív miért, relatív kinek a kárára, hasznára...
Perwool
"L. Simon: semmi baj azzal, ha a barátaim cégei nyernek állami pénzt"
Mind ezt 2014-ben mondta... mi változott volna ezeknél a velejéig romlott bűnöző társaságnál?
(teljes cikk) www.168ora.hu/itthon/l-simon-semmi-baj-azzal-ha-barataim-cegei-nyernek-allami-penzt-129990.html
Veleda
Hiszen tudjuk, hogy Orbánnak semmi kivetni valója nincs a Matolcsyval és annak a pereputtyával. A Mészáros/Garancsi/Tiborcz féle gyarapodásokhoz jól jönnek a banki milliárdok.
dr. prédikátor
Na látjátok! itt a baj!!! még az ilyen mocsadék kijelentésére se történik semmi! tudomásul vesszük! és vigyorgunk rajta, ahelyett hogy rájuk borítanánk az országot!!!de megérdemeljük hogy ilyen senkik uralkodnak felettünk!!!
Toby
"Azért tudnak sikeresek lenni, mert kicsik és hatékonyak – hangsúlyozta Szemerey Tamás."

Hát persze! A hülyék meg odaát vannak!
egyvandor
Csak azzal lenne baj, ha nem a rokonokhoz haverokhoz, nertársakhoz kerültek volna a milliárdok. Igaz? Suttyó tolvaj banda!
egyvandor
"Azért tudnak sikeresek lenni, mert kicsik és hatékonyak"
A nagyok meg azért növekednek hogy ne tudjanak sikeresek és hatékonyak lenni.
IDIÓTÁK!!!
Borsodi
Az a baj,hogy itt csak mi vagyunk idióták,mert mindent tűrünk,várjuk,hogy az ellenzék tesz valamit de valójában velük is csak többen vannak a parlamentben,már más Országban régen leváltották ,vagy lecsukták volna Orbán Matolcsi Farkas F. Áder János is tehetne már valamit! Navracsics legalább szembe mert szállni Orbánnal.
nepszava.hu/cikk/1094071-brusszel-uzeni-erti-mit-muvelnek-orbanek
Desischado
@dr. prédikátor: Pontosan! Hülyék vagyunk,hogy még mindig tűrjük! De remélem, jön még kutyára dér!
prime777
Olvassátok el fönt a geda janos hozzászólásait.
Na ilyen az igazi vér-fidesz csürhe.
Konkrétan az a véglény azon élvezkedik,hogy ez így jó most ami van és a komcsi patkányoknak nincsen pálya.
Na az ilyenre mondom,hogy ha fordul a kocka akkor előkeríteni a föld alól is.
Mennyi undorító talpnyaló szervilis csúszó-mászó magyar van ebben a hazában.
Ész megáll.
Desischado
@Borsodi: Köszi! Beájultam a nevetéstől! Remélem, ez lesz a valóság nekik hamarosan!
prime777
@Desischado: Én ezen nem tudok nevetni annyira gagyi.
Kegyetlen rossz.:-)
Amúgy meg majd mi fogunk odakerülni hamarosan és nem Orbán meg csapata,ha sokáig írogatunk itt.
Én idén még be-be írok,de 2017-ben (ha még élek) akkor már nem szeretnék.
2018 után lesz itt olyan diktatúra,hogy nézelődhetünk.
A videóban lévő baromság egy vicc.
Soha nem fog az ilyen megtörténni.
Sokkal nagyobb és reálisabb az,hogy az olyanok mennek böribe majd akik kritizálják őket.
Tegnap néztem Heti Hetest.
Bródy nem kedvencem,(zeneileg) de amit előadott a végén az ütött.
Dalban mondta el milyen ma a fidesz.
Desischado
@prime777: Nagyon félek, hogy bejön a víziód. De reménykedem, hogy ennyire tán csak nem hülye a nép, hogy harmadjára is megválasszák ezeket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.