Átalakul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezeti és működési szabályzata – legalábbis erre hivatkozva távozik a jegybanktól Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója – írja a Magyar Nemzet.

Azzal magyarázták a menesztést, hogy ez a pozíció megszűnik, a feladatok részben más szervezeti egységekhez kerülnek át. Ez az igazgatóság felelt a jegybanki alapítványokért, vagyis úgy látszik, az MNB a botrányok csitulásával csöndben nekiállt a szervezeti struktúra átalakításának. A jegybank azt is közölte lapunkkal, hogy Csizmadia a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány elnökeként folytatja munkáját.

A Magyar Nemzet szerint Csizmadia egyértelműen Matolcsy György jegybankelnök szűkebb köréhez sorolható, emiatt az alapítványok gyanús pénzköltései miatt kirobbant botrány egyik vezéráldozatának is tekinthető.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
áldozat??? Csak egy az egyben koncentrálhat a pénzek kitalicskázására!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
áldozat??? Csak egy az egyben koncentrálhat a pénzek kitalicskázására!
eszegfu
@RonaGyuri: Teljesen igazat adok! Ezen tul nem "felügyeli", hanem csinálja!
Tavryni őrnagy
plusz még úgy se fogunk róla tudni mint eddig
szaboria1
Nagyon nevetségesek. Arra már rá kellene jönni a Matolcsy bagázsnak, hogy már nem lehet a népet meg etetni.
Evvel a leváltási átnevezési megoldással csak még jobban magukra vonják az ellenszenvet.
human
"A jegybank azt is közölte, hogy Csizmadia a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány elnökeként folytatja munkáját. Azt nem tudni, hogy megtarthatja-e a Pallas Athéné Domus Mentis és a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány kuratóriumi tagságát a volt igazgató." (HVG)

Az áldozat elvesztette áldozat jellegét.
magyarbakancs
"Itt az alapítványi botrány első áldozata? Távozik a Matolcsy embere a Nemzeti Banktól."
Többi mikkor követi a példáját?
eugen4402
Nem figyeltem jól. A mellékbüntetések között szerepel a teljes vagyonelkobzás..?
human
@eugen4402: Szerintem itt valami félreértés van. Nincs itt semmi áldozat.
human
Itt egy másik botrány másik "áldozat".
"Kitüntetést kap a trafikbotrány főszereplője"
propeller.hu/itthon/3226879-kituntetest-kap-trafikbotrany-foszereploje
eugen4402
@human: A félreértés nem éppen a véletlen műve. Arra gondoltam, talán ártatlanul meghurcoltak egy fontos embert, így vált áldozattá. Súlyos börtönbüntetéssel sújtották, magánzárkába csukták, és még a vagyonától is megfosztották...Ja, nem..? Akkor én vagyok áldozat...
namihami
De szeretnék néha én is bekerülni az ""áldozatok"" közé.
Határozottan jót tenne a bankszámlámon lévő összegek felfelé történő elmozdulásának. Még a meghurcolásokat is hajlandó vagyok vállalni.
justhpeter
Azért az "áldozatot" illet volna Matolcsyval kezdeni.
papa.49
A szartolcsy mikor követi ezt a gyíkot???
Desischado
Ez áldozat?! Hogy berakták egy másik jól tejelő állásba?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.