Saját vizeletében feküdt a kórházi folyosón, 10 óráig nem foglalkoztak vele

Janka tragédiája egy otthoni balesettel kezdődött, 2014. szeptember 30-án – írja az Index. Elesett a küszöbben, de olyan szerencsétlenül ért földet, hogy nem bírt felállni. Mentővel vitték az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe.

Nem volt nagy vizsgálat, a röntgenből nem állapítottak meg semmit, szinte ki akartak dobni azzal, hogy vigyük Jankát haza. Járni, ülni sem tudott, a kocsiba sem tudtuk volna betenni. Láttam rajta a sokkot, a vérnyomása is borzasztó magas volt, 240/120 amit a magammal hozott vérnyomásmérővel mértem meg

– mesélte Janka nővére, aki az egészségügyben negyven évet húzott le.

Végül a család elérte, hogy az OBSI-ból a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba vigyék.  Este 10-re jutottak el a Bajcsy-Zsilinszky úti kórház belgyógyászatára, ahol viszont fel sem akarták venni, mondván, elesett, csupán otthoni ápolásra szorul, és az OBSI sem jelzett törést. A kórház végül négy óra erősködés után engedett, és felvették Jankát a betegek közé. A családja ezután megnyugodva hazatért.

De reggel visszatért a nővére és látta, hogy Janka ugyanazon az ágyon fekszik a folyosó sarkába tolva, saját vizeletében, ellátatlanul. Ekkor már több mint 10 órája várt arra tehetetlenül, hogy valaki kezelésbe vegye – olvasható a cikkben.

„Sírt, hogy éhes és szomjas, remegett. Egy főorvosnő azt mondta, jobb, ha hazavisszük Jankát, mert egy spirálba fog belekerülni, és végül nem fog tudni felállni. Janka a III-as Belgyógyászati Osztályra került, a szakszlengben „babaszobának” nevezett helyre. „Oda tolják be a többnyire magatehetetlen időseket, akikről lemondanak, de nem igényelnek külön ellátást″ 

Janka egy hét után sem állt lábra, ekkor visszavitték az OBSI-ba, ahol újból megröntgenezték és megállapították, hogy a szeméremcsontja bal oldalon darabosan eltört. A törés felismerése egy hétbe telt. A csonttörés azonban a kórház szerint beavatkozást nem igényelt, így visszaküldték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba, ahonnan viszont ismét haza akarták küldeni. Aztán gyógytornára küldték.

Közben másfél hónapja nem volt normális széklete... A hasa felpüffedt a Bajcsyban megállapították, hogy nincs sebészeti teendő. Bélgyulladást gyanítva Jankát visszatolták a „babaszobába”, ahol egy hónappal korábban már feküdt, infúziót kapott, más nem történt. Egy rosszul sikerült CT után kiderült, hogy van egy másik törés is. Két hónap után.

Kolonoszkópiára küldték, de a rosszullét miatt ez elmaradt. A bélelzáródás gondolata már két nappal korábban felmerült, de műtétről továbbra sem volt szó. 

A család türelme elfogyott. „Pénzért kikértem a kórháztól Janka papírjait és elvittem egy szakember magánrendelésére. Az orvos azt mondta, ilyen akut hasi fájdalmak esetén, ha más mód nincs, a protokoll szerint azonnal feltáró műtétet kellett volna végezni.

Elvitték volna a beteget, de akkor hirtelen elkezdtek vele foglalkozni. Másnap megműtötték, már nem rezidens vizsgálta, majd megműtötték. Az intenzíven utána jó ellátást kapott, kicsit jobban is lett, de hamarosan levitték a subintenzívre, ahol a műtétnél végzett gégemetszés után Janka beszélni már nem tudott, az etetés orrszondán át zajlott. Úgy-ahogy. „Az intenzíven kapott vénás táplálásra a subintenzíven csak egyszer került sor. Az intenzíven kellett volna maradnia, amíg a csöveket kiveszik. Így szinte éhenhalt.

Janka szó nélkül tűrt, mutatta, hogy fáj, de nagyon élni akart. Azután a pokol után, amit három hónapon át járt, túl a két életmentő műtéten, még két hétig élt.

A család feljelentést tett. A temetés is csúszott emiatt, mert egy nappal a búcsúztatás előtt a rendőrség mégis úgy döntött, szükség volna a kórházin túl egy igazságügyi orvosszakértő által elvégzett boncolásra is. Ezután még bő egy évig folyt a vizsgálat, amely végén a rendőrség kimondta: senki sem hibázott.