Elvehetik Lázár Jánostól a Sorsok Háza projektet is, mely így az EMMI-hez kerül majd át – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a tárcavezető a jó barátjaként ismert Spéder Zoltánnal kapcsolatos botrány miatt lett kegyvesztett.

A józsefvárosi pályaudvar helyén felépült, és eredetileg 2014-ben megnyitni szándékozott Sorsok Háza létrehozásával a Terror Háza Múzeum igazgatóját, Schmidt Máriát bízzák meg. Tavaly tavasszal be is mutatta a 40 millió forintból készült koncepciót, amit többek között a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), valamint Karsai László történész is éles kritikával illetett.

Lázár 2014 őszén felkérte a Miniszterelnökség alá tartozó Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a projekt ellenőrzésére és azzal kapcsolatos tanácsadásra,  mert a közel hétmilliárd forintos keret felett rendelkező projekttel kapcsolatban többletforrás igénye vetődött fel, s a miniszter a szükségesnek tartotta a beruházással kapcsolatos kormánydöntések addigi végrehajtásának értékelését – írja a Magyar Nemzet.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
"kegyvesztett"
Azért nem kéne túlozni, ez aprópénz ahhoz képest, ami felett az orbáni lázárhivatal dönt. Néha megesik, hogy hogy egy-két ötmilliárdforintost leejt az ember, de az csak az apró, amit majd felkap valaki, lehetőleg jó haver.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@wagabund: Mióta csütörtökönként rendszeresen megszólal, rájöttem, neki van mondanivalója is. Csak figyelni kell, hogy értsük az összefüggéseket...
prime777
Sose higgyétek el ezt Lázárról,hogy kegyvesztett lett.
Az egyik legokosabb pali a fideszben.
Orbánnak szüksége van rá.
Ami történik annak mindig az ellenkezője az igaz.
A sokak által emlegetett "háttérhatalmak" is így működnek.
eugen4402
@wagabund: Látod? Duplán egyetértek... :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.