Biztosítási csalás miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség egy 49 éves nyírkátai férfival szemben. A vád szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között 14 biztosítótársasággal kötött élet- és balesetbiztosítást. Az ügyészség szerint már ekkor az volt a szándéka, hogy később szándékosan sérülést okozva magának jogosulatlanul felvegye a biztosítási pénzeket.

2014. július 30-án aztán a nyírcsászári vasútállomáson bemászott egy éppen induló vonat utolsó vagonja elé. A vonat mindkét lábán áthaladt, a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett.

Az ügyészség szerint a vádlottnak sem szándéka, sem reális lehetősége nem volt a nagyösszegű biztosítási díjak rendszeres fizetésére, a szerződéseket kizárólag csalási szándékkal közötte. Összesen egymilliárd forintnyi biztosítási pénzt próbált így szerezni.

A kerületi ügyészség vádlottat különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolja, amely bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele – a bűnhalmazat miatt – öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Most se pénz, se láb, sőt: mehet a börtönbe lábatlankodni.
Idióta!
Yoda69
@Csodálkozó: Ezt alaposan megszivta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.