„Másképpen lehet itt beszélni a politikáról, mert ez egy szabadegyetemi tér”- kezdte beszédét Orbán Viktor Tusványoson, majd rögtön figyelmeztette is a hallgatóságát, hogy amit mondani fog, abból „baj lesz”. A kormányfő nem először mondott tusnádfürdőn nagy hatású beszédet, két évvel ezelőtt itt vezette be a később az politikáját is meghatározó illiberális kifejezést. Hasonló merészséggel fogalmazott ezúttal is: beszédében többször kijelentette, hogy az Európai Unió politikai vezetése, az Európai Bizottság megbukott. Orbán szerint ennek éppen az az egyik oka, hogy az európai elit, ma nem mer úgy beszélni az EU-t övező problémákról, ahogy például ő teszi. Márpedig a tusványosi szabadegyetem ettől szabadegyetem, és nem propagandatábor. „Én viszont beszélni fogok, érzékeny kérdéseket fogok önök elé tárni. Mindezt olyan módon fogom csinálni, amely beszédmód ma be van tiltva Európában.”
Orbán bejelentette Brüsszel bukását
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 13:37
Halálos hajóbaleset Verőcénél: egy vérző fejű, olaszul beszélő férfit találtak
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mi a különbség Orbán Viktor és az Isten között, Orbán Isten akar lenni
az Isten meg nem akar Orbán Viktor lenni :-)
Egy alattomos ferget is regen hordott hatan a fold. Miert nem Brusszelben beszel igy?
Akkor mégiscsak azoknak lett igaza, akik azt mondták, hogy ilyenkor a Posványos nem tartozik Európához. (Csak Európának tartozik sok-sok tíz- és százmillióval, amit ilyenkor az európai egység aláásására költenek.)
Új hozzászólás