Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 14 milliárdos pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátásra, pluszpénzt kapnak a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok és a védőnők.

A tárca egészségügyért felelős államtitkársága csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az előző évhez hasonlóan 10 milliárd forintot kapnak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, ezen felül 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok, illetve szintén 2 milliárd forint jut a védőnőknek. A pluszforrás az idén január 1-től jár, a pénzt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár július 29-én visszamenőlegesen, egy összegben elutalta.

A háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak praxisonként idén is átlagosan 130 ezer forinttal jut több havonta, míg a védőnők és az iskolai védőnői szolgálatok esetében 30-35 ezer, a fogorvosi praxisok esetében pedig 50-55 ezer forint havi többletbevételt jelent majd az emelés.

Hangsúlyozta, a kormány számára kiemelten fontos terület az egészségügy, a mostani döntés pedig újabb előrelépést jelent, amelyet a kormány az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javítása és az alapellátás megerősítése érdekében tett.

Közölték továbbá, hogy a kormány minden olyan béremelést támogat, amelynek megvan a gazdasági fedezete, és amely mögött a magyar gazdaság növekvő teljesítménye áll. A kormány az egészségügyi dolgozók számára minden, jogszabályban is vállalt béremelést, bérkiegészítést, támogatást teljesített és teljesít – olvasható a közleményben.

Az államtitkárság azt követően adta ki közleményét, hogy Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján érdemi forrásemelést sürgetett az egészségügyben, és 600 milliárdos többlettámogatást szorgalmazott.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@papa.49: A körzet eddig is működött. Vagyis a kapott pénzt nem kell a körzetbe pumpálni, mehet a védőnők fizetésébe. Nem így van? Persze, ha fejleszteni akarnak, akkor ezt a többletpénzből teszik! Úgy tudom a védőnői körzet fejlesztéseit tetemes összegekkel támogatják az önkormányzatok is. Lehet, ezt a 10%-ot újra kéne matekozni!
papa.49
@Bringás: Tudod mit koma felejts el nem érted a lényeget, és fingod sincs pl. olyan dolgokról, hogy volt amikor Egészség Napot szerveztek a lányomék, és a polgármesteri hivatal 1 év után fizette ki azt amit elvállalt!!! Érted 1 év után közben ők kifizették a tűzoltókat, a mentőket, a terembérletet, az orvosokat (nem mind kért pénzt, azért, hogy a saját készülékével megvizsgált több 100 beteget), mert ugye tömegrendezvényen ott kell lenni a mentőknek, a tűzoltóknak!!!
Nem vagy benne, nem tudsz semmit erről, de vered a nyálad!!!
Az hogy működött az nem azt jelenti, hogy minden rendben van!!!
Végezetül még egy A PÉNZT KIFEJEZETTEN A KÖRZET KAPJA ÉRTED, KIFEJEZETTEN, REMÉLEM FELFOGTAD!!!
Bringás
@papa.49: Biztos az én fejem kemény! Ha csak a körzet kapja, akkor bérre az eddigi kvóta részarányában kapnak a pénzből és így jön ki a 10 %. Talán, ha ezzel kezded, nem beszélünk el egymás mellett! Egy időben szerveztem a védőnők ellátását, innen a halvány emlékem.
Így viszont a munkafeltételeik javulnak!
papa.49
@Bringás: Ha elolvastad volna az első beírásom és értelmezed akkor nem teszel fel ilyen kérdéseket, na csá ...
Bringás
@papa.49: Bocsi, de első bejegyzésed nem volt egyértelmű!
papa.49
@Bringás: Rendeb elfogadom, igyekszem pontosabban fogalmazni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.