Kiállás a Deákért - ezzel a címmel szerveznek demonstrációt a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanulói, az ellen tiltakozva, hogy az intézményfenntartó az iskola megkérdezése nélkül a legkevésbé támogatott jelöltet nevezte ki igazgatónak. - A Szeged TV-nek még augusztus közepén árulta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt, amit hosszú ideig találgattak: ki lesz a Deák-gimnázium új intézményvezetője a korábbi eredménytelen pályázat után. A kisteleki tankerületi igazgatót, Faragó Klárát nevezték ki a címre, ezzel a címre jelentkező három pályázó közül a tantestület által legkevésbé támogatott jelölt lett az igazgató. "Szeretnénk kifejezni, hogy a tanáraink véleménye fontos számunkra, ezért hívunk minden deákos diákot, tanárt, hozzátartozót a szolidaritás kockás szalagjainak kitűzésére a Deák lépcsősorához. " - áll az esemény leírásában a legnagyobb közösségi oldalon. A békés tüntetés a korábban az iskolánál tartott Tisztelet szalagjai rendezvényhez ismét az iskola...
Tüntetnek jövő kedden a Deák diákjai a fejük fölé kinevezett igazgató ellen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így búcsúzott el végleg egymástól egy évtized után Hernádi Judit és Kern András
- Udvaros Dorottya, Peller Anna, Dolhai Attila: az egész hazai sztárvilàg összefogott a rákbeteg Tompos Kátyáért
- Videó – Orbán kitett magáért a kínai elnök fogadásán, de nem teszi zsebre, amit a kommentelőktől kapott
- Patkánydarabkák miatt hívták vissza a szeletelt kenyeret
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Új hozzászólás