Tisztességes ember számára rossz előjel, ha a fideszes propagandamédia kezdi őt körbeudvarolni. Korábban ez történt Szili Katalinnal, Hiller Istvánnal, most pedig a Tanítanék Mozgalom vezetői vannak soron. Pár napon belül Pukli István és Pilz Olivér is a vérfideszes Magyar Időkben „nyugtatta meg” a a nagyérdeműt: dehogy akarják ők elsöpörni az Orbán-rendszert, céljuk csak a „hibák” javítgatása. A legnagyobb csalódást Pukli István okozta a demokratikus közvéleményben. A Teleki Blanka igazgatója pár hónapja hatalmas lendülettel robbant be a közéletbe. Sokan már úgy tekintettek a mozgalmára, hogy az majd az Orbán-rezsimmel szembeni polgári ellenállás beizzítója lesz. És legyünk őszinték, Pukli mindent meg is tett, hogy az ellenzéki szavazók a nagybetűs Reményt lássák benne. Harcias szónoknak pozicionálta magát, aki amellett hogy megalkuvás nélkül képviseli a tanárok ügyét, a színpadon politikusként viselkedik: követelésekkel áll elő, ultimátumot ad a kormánynak, tömegeket állít...

Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Akkor mire volt jó az a hatalmas felhajtás? A hibák kijavításához nem kellett volna az embereket utcára hívni, tüntetéseket, polgári engedetlenségeket szervezni. Pukli, ezt mocskos hazugságnak hívják, mert becsaptál mindenkit aki bízott benned, akik elhitték, h valóban változást akarsz bevinni az oktatába. 1 pedagógus aki gyerekeket oktat nem lehet tisztességtelen, de neked sikerült azzá lenned.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Horizont: Az összes jó fizetett szakszi-vezér ,,tiszavirág -életű "civil-hős" a Kondással "egyeztet-tárgyalgat "...Ahelyett,,hogy egymással vartyognának...,,Ahelyett,,hogy egy komplett 1-2 hetes sztrájkkal bedöntenék ezt a rohadt rendszert..Így csak két hónaponként tudomásul veszi mindenki,,hogy megint átvágták őket..Megérdemli ez az ország az Orbán-kondát.Még a "Feketeruhás Nővérre " vagyok kíváncsi...
Csizmás Kond
@Horizont: ...pedig hogy tapsoltál neki nem is olyan rég...:))))
Csizmás Kond
@Horizont: hát persze hogy azért...mert ugye nem mindig kötelez a név...:)))))
dr. prédikátor
Ez is csak egy "politikai" szélkakas!Bár ezt a ripacsot nem nevezném politikusnak,Vajon kilóra vették meg vagy csak úgy ???
Csizmás Kond
@Horizont: Történetese rólad beszélek...ugye neked a neved valami széleslátókörű valakit sugall...hát az akkori lelkesedésed elég szűklátókörre vallott...:)))
Csizmás Kond
@Horizont: ...méghogy én bosszantalak...szerintem paprikába hemperedtél a reggel...
...ja és Pukli...akkor nem csak tapsoltál hanem derék becsületes embernek nevezted...ilyen amikor az ember csak azt látja ami az orrahegyével érintkezik...:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.