Harangozó Tamás szocialista politikus reálisnak tűnű becslése szerint jelenleg 15 milliárdra rúghat az az összeg, amit a kormány eddig a kvótareferendum népszerűsítésére eltapsolt – írja az Átlátszó. Ez a 15 milliárd nem tartalmazza a népszavazás megrendezésének költségeit.

Harangozó közbeszerzési adatokból és részlegesen teljesített adatigénylések alapján számolta ki a 15 milliárdot. Ez az összeg a brit uniós kilépésről szóló népszavazás kampányköltségeit már most meghaladta, a Brexit-kampány ára ugyanis 400 forintos átlagos forintárfolyamon számolva is

csak 13,2 milliárdra rúgott.

Ha a két ország néhány adatát összevetjük, kiderül, hogy Magyarország lakossága 9,9 millió fő, ennek kevesebb, mint 1,5%-a külföldi állampolgár, Nagy-Britanniáé 64,1 millió fő, ebből 12,5% a külföldiek aránya. A brit fejenkénti GDP a magyarnak több mint másfélszerese.

Nincs kizárva, hogy a Brexit-szavazás is arról szólt, hogy az idegengyűlölet minden eddiginél erősebb felkorbácsolásával szerezzen a politikai elit saját kudarcait is leplezve némi politikai tőkét,

de magyar léptékkel mérve szinte alig volt benne kampánypénz

- olvasható a cikkben

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A kvóta népszavazás a főpróba. Az egész arról szól, hogy hány embert lehet hazugságokkal csőbe húzni 2018-ban. Mivel a baloldali riogatás (ami sok szavazatot hozott 2010-ben és 2014-ben) kifulladt, újabb ellenséget kellett találni. Az egyébként nem sikeres Fideszes hatalomból származó flusztráltságot a Fidesz a magyarban amúgy is meglévő idegengyűlöletre szabadítja (ez nem nehéz, mivel a magyar a saját fajtáját is utálja). Az EU már nem akar kötelező kvótát, de ezt a Fidesz a saját győzelmének könyvelteti el a sunyi, alattomos kommunikációjával. Ehhez persze kell sok olyan ember, akinek megmondja a kormány, hogy mit gondoljon. Akinek saját gondolata van azt nehéz megetetni, de most ők kevesen vannak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
aremy
de az angolok sokkal többen vannak és ezért lett olcsóbb az ő szavazásuk.
Szókrakész
"reálisnak tűnű becslése szerint jelenleg 15 milliárdra rúghat az az összeg, amit a kormány eddig a kvótareferendum népszerűsítésére eltapsolt"

Nem baj.
Majd az Orbánvagyonból visszafizetik.
beveheted lesből kerékpáros
Kevés is lehet a mi pénzünk az agyhalott őrültek kampányára. Nem baj, majd ezt is finanszírozza az UNIO!
Perwool
A @va életbe! És még az emberek 99,99 százalékban nem ért egyet a Kedves Vezetővel?
Hajrá még+ 15 milliárdot naponta!!!
Hellcat
Mennyi más értelmesebb helyre elmehetett volna ez a pénz istenem...
Perwool
@Szókrakész: Milyen vagyooooon? Orbán olyan szegény szerencsétlen, hogy még egy ütött kopott autója sincs: Tovább megyek, már bringája sincs...túltolta...
Aki Én
Ez azért lehet így, mert a nagy többség nem áll be a fidesz mögé hívó szóra.
A nagy többségnek plakátokon kell elmondani, hogy jobban élünk, hogy minket irigyel a fél világ, hogy dübörög a gazdaság, hogy olcsóbb a rezsi, hogy nem lesz üres bérlakás, nyugdíj és szűzlány a migránsok miatt.
Azokat a plakátokat ki látta, amiről kiderül, hogy ők már beengedtek 18.000 ,,vadat"?
Zeta
Angliában, volt miből, nálunk , meg nem számít!
Hellcat
@Aki Én: Ez akkor működne jól ha nem kéne kiplakátolni...jó bornak ugye nem kell cégér. Akkor működnének jól a dolgok ha az átlag ember nem foglalkozna a politikával mert nem kéne neki...a dolgok működnének érezhető lenne a javulás stb.
solidedge
A kvóta népszavazás a főpróba. Az egész arról szól, hogy hány embert lehet hazugságokkal csőbe húzni 2018-ban. Mivel a baloldali riogatás (ami sok szavazatot hozott 2010-ben és 2014-ben) kifulladt, újabb ellenséget kellett találni. Az egyébként nem sikeres Fideszes hatalomból származó flusztráltságot a Fidesz a magyarban amúgy is meglévő idegengyűlöletre szabadítja (ez nem nehéz, mivel a magyar a saját fajtáját is utálja). Az EU már nem akar kötelező kvótát, de ezt a Fidesz a saját győzelmének könyvelteti el a sunyi, alattomos kommunikációjával. Ehhez persze kell sok olyan ember, akinek megmondja a kormány, hogy mit gondoljon. Akinek saját gondolata van azt nehéz megetetni, de most ők kevesen vannak.
Perwool
@solidedge: Nem mondod, hogy 2018-ban is a hívószó: migráns lesz?
Igaz, miért is ne? Most sem a 0,9% nyugdíj, a föld mutyi, olimpia mutyi, Paks2 mutyi a nemzeti gázszerelő a lényeg... hanem, hogy megszavazzák azt, hogy ne jöjjön ide, aki egyébként sem akar...
Bringás
A kormánynak kötelessége megvilágítani mindenki számára, hogy mi és Európa jövőjéről van szó! Közösen kell megállítanunk a Soros- Merkel ámokfutást és az EU hazaáruló vezetőit a kereszténységet eláruló pápával felelősségre kell vonni!
Most megtudjuk, hogy kik az ellenségeink!
Kovács Gizella
Elmész te a büdös 3,14 már 3x hívtak a vonalas telefonon
te szerencsétlen húgyagyú !
Az a hazaáruló aki kötvényért kiárusítja az országot
amit még a unokáink is nyögni fognak !
Bringás
Adott helyen neked kéne tartózkodni! Akik kötvénnyel jönnek azok gazdagok és tudjuk kik. Ez a sok muszlim migráns meg illegálisan tör be és mindenféle mocskosságot követ el!
Soros- Merkel- Ferenc pápa bandát kell megállítani!
human
Nézzük pozitívan a dolgot. Hogy rekord összegű gyűlölet kampányt kell folytatnia a fidesznek, az azt jelenti, hogy a többség azért érzi, hogy a menekült történet nem olyan egyszerű, mint ahogy a kormány próbálja beállítani.
Kovács Gizella
Te meg folyamatosan ott tartózkodsz te kretén abortusz maradék !
Pálinkafőző Rézüst
@Kovács Gizella: haggyad mán ezt a lepukkant primadonnát... :)))))))
Kovács Gizella
@Pálinkafőző Rézüst: Ez még annak is ossz :D
Pálinkafőző Rézüst
@Kovács Gizella: ha ezek kihúznák a kis spermahajder seggéből a nyelvüket, akkor orrbi elrepülne, mint egy kiharapott guminő... :)))
Kovács Gizella
@Pálinkafőző Rézüst: De ezek szeretnek bent tartózkodni ...
Pálinkafőző Rézüst
@Kovács Gizella: ezért nem röpköd össze-vissza a kis szakadtgumi...
anka
@Kovács Gizella: @Pálinkafőző Rézüst: - de hát ott van a komfort zóna..., nem értitek? :D
Desischado
@human: Adj az ég, hogy igazad legyen! Majd meglátjuk hétfőre, menyi a birka állás abszurdisztánban!
Borsodi
Egy ilyen gazdag országban ez megengedhető! Nálunk mindenre van pénz főleg a hatalom megtartására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.