Haditechnikai parkot alakítanak ki csaknem háromszázmillió forintos beruházással Pécsett, a mintegy félmilliárd forintból felépült, 2015 novemberében átadott tüskésréti szabadidőközpont szomszédságában - közölte Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből, 286 millió forintos támogatással megvalósuló projektről azt mondta: kiállítóteret és előadótermet magában foglaló fogadóépület és bemutatócsarnok is épül. Külső kiállítótér és akadálypálya is várja majd a látogatókat az új létesítményben, ahol a vendégek kipróbálhatják a többi között tank és lokátor működését is - tette hozzá. Mint ismertette, a területen a tervek szerint repülőgépek, tankok, harcászati járművek révén mutatják be a Magyar Honvédség 1950 és 1990 közötti szárazföldi, légi és légvédelmi technikáját. A politikus közölte: a munkálatok az év második felében indulnak, a parkot a tervek szerint 2017 végén vagy a jövő év...
Haditechnikai parkot hoznak létre Pécsett
Forrás:
figyelo.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Barátaik állítják: a rákbeteg Katalin hercegné és Vilmos herceg élete pokol
- Medvegyev: Moszkva a Nyugat három legnagyobb fővárosát fogja bombázni
Itthon
- 2024. May 6., 18:55
Nagy Márton szerint van jövőnk az űriparban – Rögtön építünk is egy gyárat 10 milliárdból
Itthon
- 2024. May 6., 19:22
Szijjártó szerint "Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő"
Itthon
- 2024. May 6., 17:57
Szerdától óriási változás az üzemanyagárakban
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
Új hozzászólás