Mivel a minisztériumok eleve nem válaszolnak semmire, a parlamentből pedig ki vagyunk tiltva, ezerfős borsodi falvakba kell elutaznunk, ha meg akarjuk kérdezni az adóhivatalt vezető államtitkártól, miért kap havi félmilliós mellékest adótanácsadással foglalkozó cégektől. Szerencsére Tállai András mindig kiposztolja, éppen melyik települést lepi meg azon a hétvégén, így tudtuk, hol a helyünk. A Facebookon megjelent program szerint pénteken 14 órakor kellett volna megérkeznie Sajóhídvégre, hogy végrehajtsa a fejlesztési helyszínek megtekintését. A borsodi faluban 1100 ember lakik, így nem volt nehéz megtalálni, mit kellene megtekintenie az államtitkárnak. Aztán ahogy a faluház előtt a multifunkciós államtitkárt vártuk, a helyi fogadóbizottság tagjai egyre inkább gyanakodva méregették a Botos Tamás kollégám nyakában lógó kamerát. A hivatal egyik agilisabb dolgozója rá is kérdezett, hogy mi is Tállai András eljövetelét várunk-e. Mivel álmunkban sem gondoltunk volna arra, hogy...
Tállai András megint túljárt a világ eszén
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Ez hatalmas :D Olvassátok el a sztorit. Egy másik cikkben meg arról írnak, hogy a polgármester aki már két vadászházat is sajátjaként kezel meg lett választva a lovashajtók országos gyűlésén elnöknek, majd elegánsan a konyhán keresztül távozott, hogy elkerülje a sajtót. Ja és nem sajtónyilvánossá szavazták meg az ülést előtte :D
propeller.hu/itthon/3264811-eu-penzbol-epult-vadaszpanzioba-bekoltozo-izsaki-polgarmester-konyhan#v1797072
propeller.hu/itthon/3264811-eu-penzbol-epult-vadaszpanzioba-bekoltozo-izsaki-polgarmester-konyhan#v1797072
RonaGyuri
ezt nevezik ők találékonyságnak
lusta
És? Az egybites 300 forintos budiforradalmárok így is megválasszák, a többi meg banbán tűri. Igaz van? Igen.
karma1
Valoban szep uj elnevezese a higfosasnak... A fide$$-es politikusok mar semmi mastol nem felnek, csak a valasztoiktol, es az oket kepviselo mediaktol...:o))) Teccik!!!
F_Viktor
A bujkalo bandanak meg mindig sok a fuggetlen media?
Hellcat
Ez is menekül az is menekül...biztos nicns vaj a fejükön ha nem mernek kiállni a nyilvánosság elé.
Aki Én
Egy kép többet ér ezer szónál!
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--SvZNJEGF--/c_limit,w_1160/6ohfs5irZ6wIefNrs.jpeg
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--SvZNJEGF--/c_limit,w_1160/6ohfs5irZ6wIefNrs.jpeg
papa.49
@Aki Én: Hú be ronda kihízott disznó))))))))))))))
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
propeller.hu/itthon/3264811-eu-penzbol-epult-vadaszpanzioba-bekoltozo-izsaki-polgarmester-konyhan#v1797072