Tanulságos volt – így fogalmazott az ATV Start című reggeli műsorában a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Sándor Mária ellen indított etikai vizsgálatról, majd amikor a fekete ruhás nővér öngyilkossági kísérletéről esett szó, Balogh Zoltán korábbi, hasonló tapasztalatairól mesélt. Utólag hogy látja annak az etikai vizsgálatnak az elindítását, amely Sándor Mária ellen irányult? – kérdezte a műsorvezető a szakembert, aki másfél évvel ezelőtt, elnökként kezdeményezte az eljárást. Balogh Zoltán semmi kivetni valót nem látott az akkori történésekben, mint mondta: az etikai kódexükben megfogalmazott elvek megsértése miatt volt szükséges a vizsgálat elrendelése. Sokkal inkább az zavarta – mondja –, hogy azzal kellett szembeülniük, milyen politikai erők vannak egy-egy kollega mögött és ennek nyomán a szakmai önkormányzat belügyeibe hogyan avatkozhat be a politika. Tanulságos volt – fogalmazott az elnök, aki az eset kapcsán az általa vezetett szakmai köztestület ellen indult...
Balogh Zoltán: Elgondolkodtató, amit Sándor Mária tett
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Új hozzászólás