Az Állami Számvevőszék ellenőrizze a képviselők vagyonbevallásait - ezt követeli az LMP. A párt társelnöke, Szél Bernadett pénteki sajtótájékoztatóján közölte: kezdeményezik, hogy a szervezet a jövőben hivatalból vizsgálja a parlamenti honatyák vagyonnyilatkozatait, továbbá más állami és önkormányzati vezetők ilyen dokumentumait. Az ellenzéki politikus szerint a változásra azért van szükség, mert a jelenlegi, elavult vagyonbevallási rendszer melegágya a korrupciónak, és mindent megtestesít, amiért a magyar emberek utálják a politikát. Szél Bernadett a mostani javaslat legfontosabb újításának azt nevezte, hogy az ÁSZ-nak 30 napon belül hivatalból vizsgálnia kellene a leadott vagyonnyilatkozatokat, és az a képviselő, akiknél szabálytalanságot találnának, elveszítené a mandátumát, illetve akár büntetőjogi felelősségre vonásra is számíthatna.
Mandátumvesztéssel büntetné az LMP a hibázó vagyonbevallókat
Forrás:
klubradio.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Sem aki beadja, sem aki olvassa!