Béla333

Nagy Márton: Át kell állni az uniós pénz nélküli létre

A miniszter az EU gazdaságpolitikai ajánlásaival sem ért egyet.

Az Európai Bizottság szerint a magyar kormány miatt nem halad öt ország gazdáinak plusztámogatása

Öt ország vállalta, hogy visszavonja az egyoldalú korlátozásait az ukrán agrárexportra többek között plusztámogatásért cserébe, de ezt csak négy tette meg.

A magyar külpolitika kudarca is, ha Belgrád tudtával magyar katonákra támadnak a koszovói szerbek

A koszovói békefenntartók tizenkilenc magyar katonája sérült meg a múlt heti zavargásokban, de a szerb kisebbség által, részben Szerbia tudtával történt akciót a magyar kormány feltűnő visszafogottsággal fogadta.

Katari befektetőkkel társulva venné meg az állam a Budapest Airportot

Társbefektetővel veheti meg a Budapest Airportot a magyar állam, aki üzemeltetné is a repteret, ezt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közölte egy háttérbeszélgetésen – írja a hvg.hu a Reuters beszámolója alapján.

De mit is tett velünk a kormány, mialatt a meccset néztük?

Drámai jogszabályok, lakossági pénzre vágyik az állam, kisebb kamat mellett – a hirtelen tegnap este megjelent jogszabályváltozások meglepőnek tűnnek, megnézzük, milyen hatásuk lehet, mi az állam célja, és van-e árfolyamhatásuk.

Kötelező lesz a bankoknak tájékoztatni arról, mennyit bukott az, aki nem állampapírba fektetett

Az ismét éjszaka megjelent Magyar Közlönyben több olyan pénzügyi jogszabály jelent meg, ami az állampapírok felé akarja tolni a megtakarításait befektetni vágyó magyart: egyrészt a kormány 13 százalékos szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a megtakarítási formák egy részére, másrészt előírja a bankoknak, hogy év...

Politico: Az uniós ügyekért felelős miniszterek tárgyalnak a magyar elnökség elhalasztásának lehetőségeiről

Még csak felmérik a helyzetet, hogy kiderüljön, mennyire akarnak beleállni a kollégáik Magyarországba.

Trollverem: kamuprofillal támadnak kormánypárti kommentelők

Bár a Twitter nem a legnépszerűbb közösségi média platform Magyarországon, a magyar ügyeket érintő bejegyzések is válhatnak hamis profilok célpontjává.

Az EU-biztos rossz híreket közölt az uniós pénzekről  

Az Európai Bizottság szavak helyett tetteket vár az Orbán-kormánytól.

Mélybe zuhant az orosz gáz ára, most mégsem kapkodunk érte

Negyedannyiba kerül most az orosz gáz, mint amennyiért a kormány tavaly bevásárolt belőle.

Az elhibázott brüsszeli szankciók eredménye napnál is világosabb: Magyarország továbbra is európai első!

A nyomorult EU a magyar infláció harmadát se bírta összehozni.

Így alakítaná át a kormány a választási törvényt

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott, a Magyar Nemzet birtokába jutott törvénymódosító javaslat szerint az önkormányzati választás tavaszi időpontjához igazítaná a részletszabályokat a kormány.

Elrontották Novák Katalin nyílt napját a Sándor-palotában a demonstráló pedagógusok

Pedagógusok, szülők és diákok jelentek meg a köztársasági elnök kertjében egy régen törölt Novák-idézettel.

Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajna támadta meg Oroszországot

Az orosz-ukrán háború összhangban áll az ENSZ alapokmányával, hiszen Ukrajna támadta meg Oroszországot.

Dúró Dóra: Ha a béke ára az, hogy Ukrajna átenged területeket Oroszországnak, akkor ezt meg kell tenni

Bencsik András után Dúró Dóra is interjút adott az orosz állami csatornának, a Russia Today-nak.

Hét uniós biztos, köztük Várhelyi Olivér is elfogadott ingyenes szállást külföldi kormányoktól

A tisztviselők hivatalai az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexre hivatkoznak.

A kormány szerint titok, hogy az orosz gáz miért Magyarországon a legdrágább

A kabinetnél ugyanakkor nem cáfolták, hogy a gázár-adatok kiugróak lennének.

Szijjártó: Rendszerszintű korrupció?!

„Folyamatosan sértegetnek minket, Richard, meg kell mondanom” - panaszolta a külügyminiszter a CNN-nek.

Lezárták a fák nélküli lombkoronasétányhoz vezető utat

Lezáratta a fák nélküli lombkoronosétányhoz bevezető utat Nyírmártonfalva polgármestere – írta meg a Magyar Narancs. A változást a lap egyik olvasója vette észre még vasárnap. Állítólag egy táblát is elhelyeztek a helyszínen a következő felirattal:

Nagy hír lett a magyar uniós kilépés veszélye, a Huxit

A nyugati sajtóban is egyre többet foglalkoznak a magyar kormány masszív, az Európai Unióval és annak értékeivel szemben kifejezetten ellenséges belföldi kampányával.

„Igazi fasiszták” – jelentette ki az ukránokról oroszul Bencsik András az orosz RT műsorában

A riport többször elismétli, hogy Kárpátalja régen Magyarország része volt.

Bayer Zsolt bánja, hogy pár éve demens vénembernek nevezte Ferenc pápát

.Csütörtök este Bayer Zsolt volt a Hír TV-n futó Vezércikk egyik vendége. A műsorban kifejtette: David Pressman amerikai nagykövet ukázba adta az ellenzéki sajtónak, hogy az ő nyolc évvel ezelőtti mondatairól beszéljen, amiket egyébként már megbánt, ráadásul azóta katolicizált is – írja a Népszava.

Amerikai nagykövet: Tarthatatlan, hogy Magyarország egyedüliként próbálja akadályozni a NATO–Ukrajna Bizottság magas szintű üléseit

„Cinikus dolog tűzszünetet követelni, amikor nem az Önök országa az, amelynek közel 20 százalékát egy idegen megszálló hadsereg foglalta el”

ÁSZ: Súlyos szabályatlanságokat találtak a Kutyapárt gazdálkodásában

Négy párt és a hozzájuk tartozó pártalapítványok gazdálkodását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az erről szóló sajtóközlemény szerint még a Fidesznél és pártalapítványánál, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványnál is találtak kisebb – noha jellemzően csak adminisztratív – hiányosságokat.

Most éppen dupláját fizetjük az orosz gázért, mintha a tőzsdén vásárolnánk

Márciusban mehet egy euró alá az orosz gáz ára.

91 milliárd forint osztalékot vehetnek fel az állam helyett a vagyonkezelő alapítványok

Hiába a rekordnyereségek, az állam már nem profitál belőlük.

A kormányfő hivatalához, a Karmelitához mennek a Belügyminisztérium előtt tüntető pedagógusok és diákok

„A játékszabályokat átírjuk, a sakktáblát felborítjuk” – mondta a BM előtt tartott tüntetés végén Pankotai Lili, és felszólított mindenkit, hogy induljon el a Karmelitához, ahol éppen kordonbontás zajlik.

Putyin megőrült, vágóhídra küldi az embereit

Putyin fedezék nélkül küldi előre az orosz gyalogságot.

Portfolio: vizsgálja az Európai Bizottság a 35 évre szóló magyar autópálya-koncessziót

Egyelőre csak azt vizsgálják, hogy indokolt, vagy sem az uniós szintű fellépés.